Gate of Darkness -> Sötétség kapuja

Kellemes Ünnepeket! :D

2011-12-25T00:19:00.003+01:00

Kedves Olvasóim!

Nagyon Boldog és Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok! Remélem mindenki megkapta azt, amit a Jézuskától kért, de fő, hogy ezt az Ünnepet a családdal töltsük. :DD

Új fejezetet még nem hoztam, igyekszem az írással, kicsit lefoglalt a suli, most meg rákaptam az olvasásra, szóval... :P

A szünetben még meglesz a friss fejezet. Annyit elárulok - hangulatfokozónak -, hogy érdekes fordulatot vesz a történet. Sarának nem csak a Volturival kell majd szembenéznie, hanem egy régi ismerős is feltűnik majd, aki olyan titkokat hoz magával a múltból, amik régen a feledés homályába vesztek. Az, hogy ki felejtett el mit és, hogy miért, az... majd kiderül a következő fejezetből.XD

Sajnos egyre jobban azt látom, hogy nincsenek kommentelők.:/ Igazság szerint ez nem is nagyon baj, mert a bejegyzések végén lévő szavazásból tudom, hogy valaki egyáltalán elolvassa az új fejezeteket, de igazán jól esne pár szó, amivel kifejezitek, hogy mi tetszett, vagy mi nem tetszett. :D

Ti mit kaptatok Karácsonyra? :D

Még egyszer Boldog Karácsonyt Mindenkinek!♥

Puszszii

Bonnie

26. Tervek

2011-12-02T23:09:00.001+01:00

Sziasztok!

Bocs, hogy megvárakoztattalak titeket. :$ Az "izgalmas részt" átraktam a következő fejezetbe. Mivel az előzőhöz nem írtatok komit, ehhez légyszi írjatok, mert csak onnan fogom megtudni, hogy egyáltalán érdekel-e benneteket ez a történet. Igyekszem sűrűn írni, de mostanában elég sok dolgozatra kellett tanulnom, meg egyre többet olvasok, hogy fejlődjek írás terén.:D

Szóval légyszi írjatok véleményt. :D

26. Tervek

Teltek a napok. Mindenkitűkön ült, nem csak a Volturi miatt. Bella még mindig nem kelt fel, pedigbeadtuk neki a mérget. Hagytuk pihenni, hogy minél előbb magához térhessen.Edwardot elég nehezen lehetett el mozdítani a betegágy mellől. Családikupaktanácsot hívtunk össze a ház előtt, amin a farkasok is részt vettek.

- Láthatod, Sam! Agyermek ártalmatlan – kezdtem.

- Valóban? –szaladt fel Sam szemöldöke. – Nem tudunk róla semmit.

- Mi viszont igen– lépett előrébb Carlisle. – Egyetlenegyszer láttam már ilyet. Az a vámpírviszont szándékosan ejtette teherbe azokat az embernőket. Kísérletezett.

Paul köpött egy jónagyot oldalra.

- Amint vége ennekaz egésznek, örömmel várunk takarítani – mutattam az ocsmány cselekedete„gyümölcsére”.

- Türtőztesdmagad! – szólt rá Sam. – Eddig ezt miért nem mondtátok? – tért vissza atárgyra.

- Mert részleteketmagunk se tudtunk – feleltem. – A Volturi miatt ne fájjon a fejetek, lerendezemegyedül.

- Megbeszéltük,hogy segítünk egymásnak – nézett rám csodálkozva Carlisle.

- Én meg aztmondtam meg tisztán és világosan, hogyha harcra kerül a sor, akkor ti villámgyorsan elhúztok onnan – hadartam.

Hirtelenmindenkinek beszélni támadt kedve, és mindannyian elkezdték mondani a magukét.Én értettem mindenkinek az indokát, de azért kezdett irritálni az ordibálás.

- Satis!/Ejtsd:Szátisz! Jelentése: Elég!/ - kiáltottam el magam.

- Nem, nem elég! –tromfolt le Jasper. – Nem azért jöttem ide Alice-szel, hogy aztán a szép kiscsaládi idillből megint csak hamu, fájdalom meg a nagy semmi maradjon. Elegetharcoltam már másért ahhoz, hogy megtegyem ugyanezt a szeretteimért is.

- Akkor is eztfogod mondani, mikor Alice, vagy bárki más a családunkból a földön fetrengveordít majd, mintha kilökték volna a napra gyűrű nélkül? Vagy épp a süket, vak,néma és érzéktelen rohangálás meg kétségbeesés jobban hangzik? – Próbáltamdrámai hatást elérni, de senkinek sem támadt kételye abba, hogy követni fognaka bunyóba. Végül elvicceltem az egészet. – Amúgy meg milyen szerencsénk van,nem?

- Miért? –kérdezték többen is.

- Hopp itt egykar, ott meg egy láb. Nem baj, majd Carlisle visszarakja – mosolyodtam el.

Pár perc némacsend övezte a beszélgetést.

- Te, hogy akarnádmegoldani a helyzetet? – fordultam Carlisle felé.

- Tanúk kellenek.

- Mire?

- Arra, hogy nemszegtünk törvényt.

- Ezt hogytervezed? – vártam az élelmes választ, ugyanis sokan félek a Volturitól, és nemmertek vele szembeszegülni.

- Mindjártmegmutatom – tűnt el nevelőapám, s egy pillanattal később a babával együtt jelentmeg az ajtóban. – Ő itt Renesmee Carlie Cullen – mutatta be unokahúgomatCarlisle. – A néveredetről majd később – hagyta annyiban.

- Nos? –sürgettem.

- Fogd meg! –nyújtotta át nekem Renesmee-t. – Neki is van képessége. Edward gondolatolvasó,Bellának pedig valamilyen mentális pajzsa van. Renesmee pedig képeket mutat asaját elméjéből bárkinek. Akkor, amikor akarja, de ki is tudja ezt az egészetkapcsolni. Úgy vélem, hogy ez a képesség a gondolatolvasás és a mentális pajzskeveréke.

A kislány hozzám ért.Habár tudtam mi fog következni, mégis meglepődtem. A képeket nem úgy láttam,mint mikor mások gondolatait olvasom. Furcsa volt, mégis megértettem, hogy mitszeretne. Látni az anyukáját.

- Az az ötletemtámadt, hogy ezt megmutathatnánk néhány ismerősünknek is, akik tanúsítanitudnák ezáltal a Volturinak, hogy Renesmee nem gyermekből lett vámpír. Talánígy kimászhatunk ebből küzdelem nélkül. Én így hiszem – ráncolta homlokátelgondolkodva Carlisle.

Mindegyikőnkfelkapta a fejét, s Bella szobája felé néztünk.

- Felébredt? –kérdezte tétován Emmett.

- Azt hiszem… -suttogtam.

Nagymeglepetésünkre Renesmee elkezdett tapsikolni és nevetgélni.

- A pici nagyongyorsan fejlődik, nem csak szellemileg. Ez alatt a három nap alatt rengetegetváltozott – közölte nevelőapám. – Most megnézem Bellát, és adok neki egytasakot – indult meg befelé.

- Egy tasak mit? –kérdezte Seth.

- Vért – feleltem.

- Most mitteszünk? – kérdezte Rosalie, miután Carlisle eltűnt az ajtóban.

- Carlisle nemhülye. Hazug meg aztán főleg nem – felelt Alice. – Ha Ő valóban hisz abban,hogy így sikerül a dolog… akkor mindannyian így teszünk.

Bella jobbanviselte az „újszülött” létet, mint azt bárki is gondolta volna. A babát nemadtuk oda neki rögtön, túlságosan féltünk attól, hogy a picire támad. Elkellett telnie pár napnak ahhoz, hogy megbizonyosodjunk Bella önuralmáról.Edward megtanította vadászni, ahova mindannyian követtük őket, mert már elégrégen nem ettünk. Ricky hamarabb el akart jönni, így leváltottuk a Renesmee-revigyázó Rosalie-t és Emmettet. Mélyen bent jártunk az erdőben, de avarázserőmnek köszönhetően hamar hazaértünk. Beesteledett, mire a házba értünk,s Rosalie addigra le is fektette a babát. Az ágy melletti kanapén ültünk, Rickyátkarolta a vállam, a mellkasára dőltem.

- Olyan régen nemvoltunk kettesben – suttogta.

- Tudom, éssajnálom – emeltem fel a fejem.

- Nem a te hibád.

- Dehogyisnem.Annyi minden történt mostanság, és Én elhanyagoltalak – csókoltam meg, majdelhúzódtam egy kicsit. – Ezt is olyan régen csináltam már… - újbólmegcsókoltam.

Ricky már a pólómalatt járt, de megállítottam.

- Nem szabad –kuncogtam. – Itt a gyerek – mutattam rá a tényre, miszerint nem kellene semhallania sem látnia ilyeneket ilyen fiatalon. – Nem szeretném, ha egy „olyan”képet mutogatna a gondolataiból akárkinek is - vicceltem el a dolgot.

- Rendben –egyezett bele vonakodva szerelmem. – Beszélgessünk – suttogta a fülembe. –Szeretsz még? – szegezte nekem az első kérdést.

- Persze –feleltem szinte azonnal. – Hogy kérdezhetsz ilyet? - hitetlenkedtem.

- Néha úgy érzem,hogy van már elég férfi az életedben, hogy már nem kellek neked.

- Egyre nagyonhülyeségeket beszélsz. Még hogy nem kellesz nekem? Inkább nekem kellene eztéreznem.

- Miért is? –vonta fel a szemöldökét.

- Sosem vagyok ittveled, valamikor egymáshoz se szólunk… Te nem ilyet érdemelsz, mint amilyen énvagyok.

- Érdemek, heh? –sóhajtott szerelmem.

Csönd kezdettelhatalmasodni a szobán. Azon gondolkoztam, vajon mit is mondhatnék neki egyilyen idióta helyzet előtt, mint a Volturival való „háború”.

- Azt hiszem… mégmost ki kellene szállnod ebből az egészből… - suttogtam végül.

Éreztem, ahogy mellkasamegfeszül a fejem alatt, ahogy lélegzetvisszafojtva kereste a megfelelőszavakat.

- Kiszállni? –végül csak ennyit bírt kinyögni, semmi mást. Magához von és szenvedélyesenmegcsókolt. – Sosem hagynálak el – támasztotta homlokát az enyémhez. – Mégakkor se, ha elzavarnál – kuncogta.

- Az sem érdekel,hogy valószínűleg a szemed láttára fogok meghalni? – kérdeztem.

Ricky szemeielkerekedtek – láttam a behúzott függönyöktől támadt félhomályban.

- Akkor veledmegyek a halálba.

- Valóban azthiszed, hogy ezt hagyom neked?

Mikor többiekvisszatértek a vadászatból elkezdtük összeszámolni azokat, akik a segítségünkrelehettek. Ahogy az eredmény is mutatta… Nagy esélyünk volt győzni, harc eseténis. De csak Én láttam tisztán a dolgokat, és már az elejétől fogva tudtam. Havalakinek meg kell halnia, akkor az Én leszek…

Novellám Bells pályázatára. :DD

2011-11-27T09:22:00.001+01:00

A hógömb

2011. november 11. Péntek

A nevem Rosemary Anne Sparks.Átéltem valami olyan mesébe illőt, oly varázslatos és egyben pokoli dolgot, amimiatt bolondnak nyilvánítottak, és őrültek közé zártak. Idáig mindent magambantartottam, de már nem bírom tovább. Annyi hihetetlen dolog történt velem abbana bizonyos kilenc hónapban. Talán Önök is őrültnek hisznek majd, ha elolvastákezt, de engem nem érdekel. Csak azt szeretném, hogy tudjanak az igazságról.Nem, nem arról, amit igazságnak hisznek, hanem arról, ami ténylegesenmegtörtént. Fel akarom tárni… a valóságot.

Tizenöt évvel ezelőtt kezdődöttaz egész, 1996. június 1-jén, Szombaton. Tizenhét éves voltam. Egy árvaházbanéltem, valahol London mellett, 6 éves korom óta. A Szent Tamás egyházbefogadott tizenhat éves koromban, mert az árvaházban túl sok volt a gyerek.Itt kezdődött életem azon szakasza, mikor arról akartak meggyőzni, hogy tegyekolyat, amit már régen nem mertem… Higgyek.

Engem azonban nem nagyon hozottlázba a dolog. Grace nővér is hamar rájött, hogy nem vagyok valami jó apácának.Ez főleg akkor bizonyosodott be, mikor kiderült, hogy eljárogattam bulizni. Amiséket elblicceltem, gyónni sem mentem valami sűrűn.

- Miért vagy itt? – kérdezte egynapsütéses őszi reggelen Grace nővér. – Nem tűnsz valami vallásosnak.

Cseppet sem gondolkoztam, rögtönrávágtam a válaszom.

- Amíg van tető a fejem fölött ésétel, amit megehetek, addig nem panaszkodok.

Ahogy elkezdődött abeszélgetésünk, ugyan olyan gyorsan be is akartam fejezni, de Grace nővérmegállított.

- Ma érkezik hozzánk aTiszteletes Úr! Eric Clearnek hívják. Kérlek, vezesd körbe az egyházunkban, éslégy vele kedves – mosolyodott el a nő.

Valahogy amióta megismertem azt ahölgyet – Grace nővért -, mindig csodáltam Őt. Fiatal, életvidám és látszott rajta,hogy a munkája híve. Emellett folyton kitartott a legvégsőkig. Talán magamnaksem mertem bevallani, de egy kicsit hasonlított valakire. Egy édesanyának kellilyennek lenni?

A beszélgetés után elindultamelvégezni napi teendőimet. Kitakarítottam az oltárt, felsöpörtem a folyosókat,port töröltem, de ezek előtt még megreggeliztem, a mosatlanokat pedigelmosogattam. Mikor a levélgereblyézést is befejeztem, belelapátoltam egy párzsákba a levélkupacot, s a megadott helyre akartam vinni. Csakhogy a kezembenlévő zsáktól nem láttam semmit, így véletlen nekimentem valakinek, Én elestem,a zsák szétszakadt, a leveleket pedig széthordta egy szellő.

- Haver, ezt nagyon jólmegcsináltad! – förmedtem rá az idegenre. – Röpke három órája gereblyézgetekitt kint. Hála neked, lett még egy kis plusz melóm. Nagyon köszönöm. Pedig mégezer dolgom van… - zsörtölődtem.

- Nagyon sajnálom… nővér –nyújtotta felém kezét aggodalmaskodva az ismeretlen férfi. Addig a pillanatignem is néztem rá – a segítő kezet természetesen elfogadtam. Nemcsak hangja,hanem azúrkék szemei is rabul ejtettek. Köpni-nyelni nem tudtam, csak bámultam,mint egy idióta – és közben el nem engedtem a kezét.

- S-Semmi baj – dadogtam.

- Ön Rosemary nővér?

- Igen – feleltem.

- Remek – mosolyodott el a szöszipasi, kinek forró keze szinte égette a bőrömet. – Már nagyon vártam atalálkozást.

Ennél a pontnál arcomba vágódotta valóság.

- Csak nem… Clear tiszteletes? –vontam fel a szemöldököm.

- Anney! – hallottam Dakotahangját magam mögül, de valahogy képtelen voltam felé fordulni. – Anney, gyeremár! Még nem végeztél a levelekkel? Megbeszéltük, hogy te tereled el Gracenővér figyelmét – rángatott fel. – Elnézést, Clear tiszteletes, de most előkell készítenünk egy meglepetést – hadarta.

A következő dolog, amireemlékszem, hogy az ajtó felé cibál.

Sikerült Grace nővér szülinapibuliját jól kivitelezni. Az ünnepelt meghatódva nyitotta ki az ajándékokat. Eza részlet nem is olyan lényeges, bár tisztán emlékszem a nővér boldogságára. Azolyan mérhetetlen boldogságra, amiben nekem sosem volt részem…

Clear tiszteletes csatlakozott azegyházunkhoz. Úgy gondolom, minden nappal egyre közelebb kerültünk egymáshoz.Az a férfi titokzatos volt és ez nagyon tetszett. Azonban a titokzatosságtitkokkal jár, amiből neki rengeteg lehetett – láttam a szemében. Egy tiltottdolgot kezdtem érezni egy olyan személy iránt, aki sohasem lehetett volna azenyém. Még az Ő beleegyezésével sem. Ez a tudat azonban jobban fájt, mint bármimás akkoriban.

Teltek a hónapok, egyre jobbanközeledett a Karácsony. Mindenki lázasan készülődött az előadásra, azünnepségre, az ajándékozásra. Én a kórus tagja voltam, ezért szerepeltem aműsorban.

- Olyan a hangod, mintha egyangyal dalolna – mondták nekem többen is.

Nem tagadom, valóbankifogásolhatatlan énekhanggal áldott meg az ég, és imádtam is a kórus tagjalenni. Az első Karácsonyomat töltöttem ott, így nem nagyon tudtam elrendezni adolgokat segítség nélkül. Holly, Dakota és Gloria sokat magyaráztak nekem arendszerről meg a szabályok betartásáról – amiket persze nem értettem, hiszen,hogy lehet szabályzat alapján előkészíteni egy ünnepet?

Karácsony napján minden díszbeverve állt, még az emberek is. Az egész templom csillogott-villogott, a faalatt egy halom doboz állt – mind titkokat rejtve. A mézeskalács illatabetöltötte a helyiséget, mely keveredett a fenyő illatával. Vacsora utánkibontottuk az ajándékokat. Gloriának, Holly-nak, Dakotának és Cleartiszteletesnek vettem meglepetést, Ők is nekem – még az általam szeretett férfiis. Igen, szerettem. Be kellett vallanom magamnak is, hogy, amit érzek, azszerelem. Dakotától egy kötött pulcsit, Gloriától egy takaros csizmát,Holly-tól egy sálat és a tiszteletes úrtól egy gyönyörű hógömböt. Mikormegláttam, rögtön tudtam, hogy nem egy átlagos tárgy. A gyanúm beigazolódott.

Aznap este nem bírtam ki,felráztam a hógömböt. Érdekes fény áradt belőle, de ezen kívül nem történtsemmi.

Másnap reggel valami fehérbenfekve találtam magam. Nem fáztam, de elég hideg volt. Rögtön rájöttem: hó az,ami körülvesz. Rögtön szétnéztem. Mindenütt hó. Néhány fenyőfa látszott csupána nagy fehérségben.

Futásnak eredtem, elhatalmasodottrajtam a kétségbeesés. Azonban egyszer csak egy falnak ütköztem, egyláthatatlan falnak. Egyszerűen nem tudtam tovább menni.

Szárnysuhogást hallottam a hátammögül. Mikor megfordultam, Clear tiszteletes állt előttem. Kicsimegkönnyebbülést éreztem, de - mint később rájöttem – alaptalanul. Lerítt rólaa düh, a lenézés.

- Egy angyal vagyok – szólalt meghirtelen, mire összerezzentem. – Meg kell, hogy szabadítsam a világot atisztátalanoktól.

Villámgyorsasággal ért el hozzám,s a földre lökött. Valahonnan előszedett egy ostort. Ütni kezdett vele, közbenmeg sorolgatott valamit. Nem nagyon tudtam ráfigyelni, mert a fájdalom mindenmás érzékemet elnyomta. Nem tudom hányszor csapott rám, nem számoltam, deláttam, ahogy a vérem vörösre festette a fehérséget. Úgy éreztem, ott a vég.Hirtelen abbahagyta és így szólt:

- Mára ennyi elég, remélemmegtanultad a mai leckédet! – vetette oda, majd szárnysuhogást hallottam, smikor felnéztem az angyalt már nem láttam.

Minden egyes lesújtásátvégigüvöltöttem, azonban akkor már nem tudtam sem sírni, sem ordítani. Így csakfeküdtem a hóban és próbáltam nem gondolni a lüktető fájdalomra. A következő,amire emlékszem, hogy az ágyamban keltem fel reggel. A hátam ugyanúgy fájt,mint az este, csak kétszer annyira. Váratlanul benyitott valaki a szobámba.Kinyitottam a szememet, Clear tiszteletes személyét vétem felfedezni. A lehetőlegtávolabb húzódtam tőle, de a belém hasító fájdalom nem nagyon engedettmozogni.

- Látom felébredtél. Jöttemkitisztítani a sebedet – mondta mosolyogva, majd leült az ágyam szélére.

- Te képmutató álszent! – szűrtema fogaim között.

- Miért mondod ezt? – kérdeztemeglepetten.

- Az éjjel majdnem agyonvertél,most meg jópofizol itt nekem?

- Csak nem akarom, hogyelfertőződjön a seb. Ennyi az egész. Különben is, így jobban gyógyul…

Akkor még csak nem is sejtettemmi annak a szemétládának az igazi célja, de elég hamar rávezetett. Éjjelentefélholtra vert, reggel pedig ellátta a sebeimet. Fogalmam sincs ezt milyentaktikának hívták, mégis elég hatásosnak bizonyult. Szabályosan rettegem tőle,Őt ez mulattatta. A fájdalmaim miatt néha alig bírtam járni, egy idő utánsikerült megszoknom.

Ez ment nyolc hónapig mindenáldott este. Egyfolytában azon gondolkoztam, hogyan tudnék megszabadulni ettőlaz egésztől. Végül egy ebéd során döbbentem rá a megoldásra. Az egyik lánymajdnem leejtett egy poharat, s valaki megszólalt:

- Vigyázz, az üveg könnyen törik!

A hógömböm is üvegből volt.

Kaja után rögtön a szobámbarohantam. Ahogy a kezembe vettem a hógömböt, megint a hatása alá kerültem.Csakhogy dühöm nagyobb volt a befolyásolhatóságomnál. Hatalmas erővel földhözvágtam, s ripityára tört. A szilánkok szanaszét repültek, folyadék kiömlött apadlóra. A hógömb megsemmisült, a lelkem mintha felszabadult volna. Soha többénem láttam Eric Cleart.

„ Az újságcikk kiadása után egy héttelRosemary Anne Sparks életét vesztette.

A halottkém szívleállást állapított meg.

Kikértük Grace nővér véleményét az esetről,így nyilatkozott:

„Talán mégsem sima véletlen halált halt alány. Teljes meggyőződésem, hogy Clear tiszteletes keze volt a dologban.” ”

A cikk végének kiadása után Grace Tomasnővért holtan találták saját lakásában.

Egy darab papírt szorongatott a kezében,melyre ezt írta valaki:

„A hógömb tulajdonosa megkapja a halálcsókját. Idő nem számít, tengernyi van belőle. Érted is eljövök, asszony, kinevemre bajt hozol, készülj a megtisztulásra, a halálodra.”

Az itt említett Eric Cleart nem találta mega rendőrség.

Egyesek azt állítják Isten egyik beteglelkűárulója, mások szerint egy lelketlen bukott.

Az igazság mégis rejtve marad, mert ez azügy eléggé titokzatos.

A titokzatosság pedig titkokkal jár.

Új blog

2011-11-03T14:08:00.000+01:00

Sziasztok!

Nyitottam egy új blogot! :D Ha van kedvetek nézzetek be.:)

http://bonniew-halhatatlannakszulettem.blogspot.com/

Puszszii

Bonnie

25. Segélykérés és az utód

2011-10-27T15:35:00.000+02:00

Sziasztok kedves olvasók!

Bocsássatok meg nekem, kicsit elhúzódott ennek a fejezetnek a megírása. Nem sok dolog történik, de ez a részlet kell ahhoz, hogy eljussunk az izgalmas részig.xd A következő fejezet eseménydúsabb lesz, azt garantálom. Néhány dolgot lerövidítettem a végén, pl. a baba születését, mert az eredeti könyvben sem fogott meg ez a részlet, hát most sem. Remélem tetszik majd azért ez a fejezet, légyszi komizzatok, ha elolvassátok. Köszönöm szépen, jó olvasást! :D

25.Segélykérés és az utód

A buli utánBelláék már indultak is a repülőtérre. Egyre fogytak a vendégek, míg csakvámpírok maradtak, na meg a vadász és egyéb „mellékszereplők”. Jenna és Alaricmár nem voltak jelen. A nappaliban ültünk egymást bámulva szótlanul.

- Ki vagy te?Olyan ismerős vagy nekem, de biztosan nem találkoztunk még, mert arraemlékeznék – törte meg a csendet Damon Angelnek szegezve a kérdést.

- Angel vagyok.Hallhattál rólam, esetleg olvashattál valamit egy régi könyvben.

- Angel, Angel… -gondolkodott el Damon.

- Nem Angelus? –kérdezte Stefan. – Nem olyan régen én olvastam egy Budapesti mészárlásról.Rengetegen meghaltak, és a történet szerint egy Angelus nevű vámpír volt azelkövető.

- Eltaláltad –szegezte tekintetét a padlóra Angel.

- Ejnye, Sara! Necimborálj a gonoszokkal, nem áll jól neked – ingatta a fejét Damon.

- Már megváltozott– mondtam.

- Hogyan? –érdeklődött Stefi.

- Boszorkányoktették – kezdett bele Angel komoran a történetbe. - Vannak vámpírok, akiknek azátváltozásuk során kiszakad a lelke. Vannak, akik viszont annyira ragaszkodnakhozzá, hogy egy része megmarad, van, akinek több, van, akinek kevesebb. Azenyém kiszakadt. A boszorkányok visszaadták a lelkem egy szertartás, egy tesulagömb és egyéb kellékek segítségével. Ők ezt azért tették, hogy szenvedjek meg abűneimért, de valahogy örülök neki. Így legalább nem rendezek nagy „lakomákat”.

- Jut eszembe.Hogy oldjátok meg az együttléteket? Mikor legutóbb hallottam e felől… - kezdtembele.

- Nem akarokbeszélni róla – szakított félbe Angel.

- Problémáidvannak ott lent? – szólalt meg Damon.

- Nincsenek. Nem mondtamel a hátul ülőjét a lélekvisszakapásomnak. Tehát, mint már mondtam aboszorkányok szenvedni akartak látni engem. Ezért úgy csinálták meg avarázslatot, hogy szakadjon ki a lelkem ismét, ha egyetlen pillanatnyi örömbenés boldogságban részesülök. Elég egyetlen pillanat és ismét mészáros leszek.

- Ez elég keménytörténet – ráncolta össze a homlokát Eleazar.

- Most, hogykiveséztük a... – álltam fel és kezdtem bele, de ledermedtem.

Egy látomáspergett le a szemem előtt. Bellát láttam nagy hassal, majd a következőpillanatban már egy gyermeket tartott a kezében, Edward a hátuk mögött állt.Bellának vörösen izzottak a szemei. A Volturi. Hirtelen visszatértem a jelenbe.

- Az lehetetlen –suttogtam. – Nahuel?

- Mi a baj? – jöttoda Alice.

- Semmi. Mostdolgom van – csettintettem, és utcai ruha termett rajtam.

- Mit mondtál azelőbb? – kérdezte Carlisle elkerekedett szemmel. - Nahuel? A…

- Igen. Tivárjátok Edward hívását, nekem el kell mennem.

- Hívni fog? –vont föl a szemöldökét Emmett. – Én mást csinálok a mézesheteimen.

- Igen, hívni fog– válaszoltam.

- Hová mész? –aggodalmaskodott Ricky.

- MegkeresemSiobhant – nyitottam ki az ajtót.

- Miért? – nézettrám értetlenül Carlisle.

- Megkérem, hogyakarjon nekem valamit – léptem ki az éjszaka sötétjébe.

Futva tettem megaz utat Írországig, kissé lefárasztottak mágikusan az esküvő előkészületei.Mielőtt még odaértem volna, Carlisle hívott.

- Ideje volt már –vettem fel a telefont.

- Edward hívott,hazajönnek. Bella… Bella… - dadogta.

- Terhes lett –fejeztem be a mondandóját. – Két napja jövök, kicsit hosszú az út. Visszafeléhunyorítással megyek. Viszem magammal barátainkat is, ha beleegyeznek. Szólj,ha megérkeztek.

Letettem atelefont, maximum gyorsaságra kapcsoltam. Bekopogtattam Siobhan házánakajtaján. Az ajtót viszont nem a lány, hanem egy ismeretlen nő nyitotta ki.

- Siobhant keresem– próbáltam meg ellökni az útból.

- Ki keresi? –állított meg.

- Az neked neszámítson – villantottam ki hófehér agyaraimat.

Ekkor egy vámpírtermett ott, aki szorosan magához ölelt.

- Sara! –visította. – Olyan régen nem láttalak már – ugrándozott.

- A segítségedkéne – vakarásztam meg a fejem, tudtam, hogy nem szép dolog belekeverni őt is.

- Mit szeretnél?

Eközben bejött anő is. Suttyó külseje elvonta a figyelmemet. Úgy éreztem, ezt meg is kellosztanom vele.

- Ide figyelj,kislány! A suttyó külsőd elvonja a figyelmemet – fontam át mellkasomon akarjaimat. – Hol van Liam? – néztem értetlenül Siobhanra.

- Elment a boltba– ült le egy fotelbe Siobhan. – Bocsáss meg az udvariatlanságom miatt, ő ittMeggie. Meggie, ő itt Sara – mutatott be minket egymásnak.

- Mit is foglalmagába a „suttyó külsőm”? – vonta fel a szemöldökét Meggie.

- Mikor jön hazaLiam? – folytattam a kérdezősködést, mintha meg se hallottam volna.

- Bármelyik percbenitt lehet – nézett az órájára Siobhan. – Miért is jöttél csak így hirtelen?

- Édesem, én kétteljes napja futok. Azt hiszed, ha egy apró-cseprő dologról lenne szó, akkornem jötten volna mágiával? – kérdeztem. – Spórolnom kellett vele a visszaútra.

A mondandóm végéncsengettek. Meggie kinyitotta az ajtót, Liam jött be rajta.

- Szivem, nemtaláltam jó virágföldet. Amit találtam, olyat meg az út menti szántóföldről islehet szedni – bosszankodott barátom, miközben behozta a vásároltakat. Mikormeglátott, minden kiesett a kezéből.

- Te… - akadt el aszava.

Én csak nevettemés nevettem, majd együtt nevetett velem. A másik két résztvevőnek fogalma semvolt arról, hogy mi is olyan vicces, de igazából magunk sem tudtuk. Mikor végresikerült abbahagynunk a hahotázást, leültettem mindenkit a kanapéra.

- Igazából hozzádjöttem, Siobhan – kezdtem bele.

- Akkor miértkellett megvárnunk Liamet? – érdeklődött az említett személy.

- Mert rá isszükségem van. A Volturiról lenne szó.

Mindhármanledermedtek.

- Nyugi, nem sokaz egész. Azért utaztam idáig, mert meg akartalak titeket kérni valamire.Először is téged, Siobhan, hogy akarj nekem. Kérlek, akard, hogy a Volturi nedöntsön a meglátogatásunk mellett.

- Ha csak ennyilenne…

- Még nem tudombiztosra, de, ha ismét eljövök ide, akkor velem kellene jönnötök. Segíteni.Végül is ez most még nem annyira lényeges. Majd visszajövök és meglátjuk…Köszönöm, az eddigi segítségetek is nagyon sokat jelent nekünk.

Menni készültemmár, mikor Liam megszólalt.

- Miért akarelmenni hozzátok a Volturi?

- Az még egyelőrelegyen titok, idővel mindent meg fogtok tudni.

Ezek után legalábbmég körülbelül három hétig haza sem dugtam az orrom. Kerestem, kutattam, devégül nem nagyon találtam semmit. Hazaérkezésemkor kinyitottam magam előtt azajtót. Furcsa szag csapott meg. Bentebb mentem, és a nappaliban, a TV előttmegláttam a terhes Bellát, a szenvedő Edwardot és a bolhást. Várjunk csak. Abolhást? Edward szórakozottan felkuncogott e gondolat hallatán.

- Örülünk, hogyhazaevett a penész – tapsikolt gúnyolódva Emmett.

- Amíg TEmeresztgetted a valagadat a kanapén, ÉN dolgoztam Bella ügyének érdekében –oktattam ki tudatlan testvéremet.

- Milyen ügyemérdekében? – ráncolta össze homlokát Bella.

- Ha megszülöd ababát – kezdtem. – HA megszülöd a babát…

- Meg fogom, neaggódj – biztosított szándékairól Bella.

- Akkor a Volturieljön, hogy megölje Őt. A gyermeket.

- Ezért rohantálel? – kérdezte Carlisle.

- Igen. Sikerültbeszélnem Siobhannal. Képzeljétek, van egy új tagjuk. Valami Meggie – meséltem.– Ez viszont most nem lényeg. Várnunk kell, míg Bella megszül. Valaki el fogbennünket árulni, szeretném tudni ki lesz az – hagytam annyiban a dolgot.

Edward mindentelmesélt arról a pár napról, míg nem voltam otthon.

- Ezért van itt akiskutyus – mutattam rá.

- Nevem is van ám– mordult fel Jacob.

Órák teltek elúgy, hogy senki sem beszélt.

- Érdekes lesz –törtem meg a csendet. – A szemükbe nézni. Úgy, hogy nem egy oldalon állunk.

- Aro nem szeretminket annyira, hogy eldobja a szabályait – mosolyodott el Carlisle.

- Pedig márkezdtem hinni benne – kuncogtam. – Olyan furcsa volt megint velük élni.

- Különlegesnépség, nem tagadom. A Volturi…

- Eddig azthittem, őket a hatalom köti össze. Vagyis Chelsea, de ez most mindegy. Azviszont sosem gondoltam volna, hogy valaha úgy tekintek rájuk akár egypillanatra is, mint egy családra. Ez ugye nem maradt így sokáig, hiszen Janeemberesen arcon vágott, így kievickéltem ebből az elképzelésből – vontam meg avállam.

2 hónapottöltöttünk el azzal, hogy vizsgáltunk Bella gyermekének növekedését.

A baba gyorsanfejlődött, Bella azonban egyre ramatyabbul nézett ki. A vége felé én is kezdtemkételkedni benne, hogy az anyuka túléli a szülést.

Eljött a nap,megindult a szülés. Az otthoni kórteremben – ami Bellának volt fenntartva –csak Carlisle, Edward és Jacob maradt benn a terhes lánnyal. Pár órával ezutánCarlisle lépett ki az ajtón a babával. Érdekesen nézett ki a gyermek, mindenétvér borította, habár egy törölközőbe bele volt csavarva. Jasper ezzel alendülettel megszaporázta a lépteit a házból kifelé.

- Túlélte? –néztem egyenesen Carlisle szemébe.

- Ez a kislánymakkegészséges – mutatott a kezében lévő csöppségre.

- Tudod, hogy nemrá gondoltam – álltam fel azzal az elhatározással, ha nem képes elmondani azigazat, megnézem én magam.

- Történt egy kisgond… - kezdte el apám, de elcsuklott a hangja. – Azután Edward beadta amérget. Most pedig várja a következményeket – indult el végül a szobája felé. –Megyek, megmosdatom a babát.

- Mi lesz, ha nemhat a méreg? – állítottam meg.

- Akkor Bella… -megtorpant – meghal.

- Bele sem merekgondolni – fordítottam el a fejem.

- Johamon kívülsenkivel sem találkoztam, aki teherbe ejtett volna egy embernőt. Mindketten jólismerjük az asszony sorsát – suttogta Carlisle, s folytatta útját eredeti céljafelé, ahová Rosalie is követte.

- Nos, készüljünk!– fordultam a többiek felé.

- Mire? – vontafel a szemöldökét Esme.

- A háborúnkra –lehelte Alice – a Volturival.

Visszatértem!! + 24. Bella és Edward esküvője 2/2

2011-09-06T15:30:00.002+02:00

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen soká hozom a frisset. A konyhát felújítjuk, sok dolgom van. Hoztam néhány képet a nyaralásról, a fejezet alatt találhatók.

Remélem tetszik a friss, jó olvasást, várom a komikat! :D

24. Bella ésEdward esküvője 2/2

Damon a kanapénhenyélt, Stefan meg egy fotelben lapozgatott egy könyvet mikor benyitottam.Természetesen azonnal felpattantak.

- Sziasztok,édeseim – borultam a nyakukba.

- Szia – köszöntStefan, majd elengedtem őket.

- Nem is tudtam,hogy ilyen jó barinők vagyunk – rebegtette meg felém az ujjait Damon.

- Rájöttem, hogynincs semmi jó a mérgelődésben. Tehát úgy döntöttem megbocsájtom, hogy asógornőmet akartad felhasználni a házamba való bejutáshoz – vigyorogtam rá.

- Hú – törölte mega homlokát -, most aztán milyen jó lesz nekem.

Beadtam nekik azesküvőre invitáló szövegemet.

- Hát, nem tudom.Van elég dolgunk – vakarászta fejét Stefi.

Ekkor megláttamegy lányt a nappaliban, a hátuk mögött. Úgy nézett ki, mint Katherine.

- AkiKatherine-nek érzi magát, az nyújtsa fel a kezét – mondtam.

Senki semnyújtózkodott.

- Akkor ezttisztáztuk.

- Nem is tudom.Itt van ez a Tyler Lockwood-os ügy – tűnődött Stefan.

Kiolvastam agondolataiból a történteket, ahogy végigpergette az emlékképeket a fejében.Átgondoltam a dolgot.

- Veszélyes lehetElenára nézve – helyeseltem. – Tehát, ha te jössz, Elena is jön – összegeztem.

- Valahogy úgy. Denem hiszem, hogy Jenna elengedné Elenát egy vadidegen esküvőjére. Alaric megnem engedné Jenna-t.

- Alaric Saltzman?– szakítottam félbe Stefi-t.

- Ismered? –érdeklődött Damon.

- Nem nagyon. CsakIsobel jóvoltából egy kicsit. Egy párszor találkoztam vele. Ennyi az egész –mondtam el a történteket. – Folytasd!

- Bonnie nemengedné Elenát egy vámpírokkal teli házba, Jeremy meg ezek mellett nemmaradhatna itthon egyedül Jhon-nal.

- Akkor a mi kisCaroline-unkról se feledkezzünk meg. Egy új vámpír. Nem maradhat felügyeletnélkül, különben adtunk a szarnak egy pofont. Az egész hercehurca a szegény,védtelen nyuszikákkal semmibe vész – szólt közbe Damon. – De kezdeni kénevalamit ezzel a Tyler gyerekkel is.

- Ha jól számolomplusz 6 fő ugye? – kérdeztem.

Mindhármanbólintottak. Előkaptam a telefonomat, felhívtam Edward-ot és felvázoltam neki ahelyzetet.

- Jöjjenek ők is,ha Stefan barátunk társasága csak ennyit múlik – egyezett bele öcsikém.

Letettem atelefont.

- Jönnek ők is –közvetítettem.

Varázsoltam még 6meghívót, Elena kezébe nyomtam őket.

- Ezeket add odakérlek az említett személyeknek. 1 a tiéd - tettem hozzá.

- Nemleges választnem fogadunk el – nevettem.

- Megöltem Őt! –suttogta Damon maga elé meredve. – Akkor miért lenne Elena Ő? Gondolod, hogyképes újraéledni? – fordult végül felém.

- Kat-telkapcsolatban soha, semmi sincs kizárva. Amióta ismerem a „lehetetlen” szóátértékelődött benne, jelentéktelenné vált, értékét vesztette. Elképzelhető,hogy talált egy utat. Ha így van, fogalmam sincs mi az – magyaráztam.

Damonelfehéredett.

- Nyugi újdonsültlegjobb barátom! – veregettem meg Damon vállát. – Megvédelek – kuncogtam.

- „Újdonsültlegjobb barát”? Akkor mi voltam, mikor az ágyamból estél ki reggelente, mert elkellett menned ide meg oda? – kérdezte Damon némi cinizmussal a hangjában.

- Azok csak testivágyak voltak. Sosem mondtam, hogy nem nézel ki szívdöglesztően. Jut eszembe:te sem tiltakoztál ugye?

- Egy nőnek megkell adni… amit meg kell adni. Így is a többnél is többet igényeltél belőlembizonyos téren.

- Sosem hallottampanaszt így… kiélveztem a dolog egyszerűségét.

- Oké te vadmacska– morrant fel végül játékosan Damon.

Lassan felemeltema jobb kezemet tenyérrel magam felé égnek meredező ujjakkal, majd megmutattamneki szép hosszú középső ujjamat.

- Még egyetbeszólsz és ezt a seggedben fogod találni. Jaj, várj! Előtte gumikesztyűthúzok. Tudod, a higiénia…

Rám öltöttenyelvét.

- Megyek, megnézemezt a Tyler-t. Hátha megtudok valamit. Hol lakik? – kérdeztem.

- A polgármesterfia. Vigyázz, Carol érzékeny lélek – igazított útba Damon.

- Nála isbenyaltad magad? Ezdeszép…

A polgármesterháza felé vettem az irányt. Útközben megkérdeztem egy pasit, hogy jó útonmegyek-e, azt mondta igen. Egy barna hajú hölgy nyitott ajtót a csöngetésemre.

- Jó napot! Anevem Carol Lockwood. Miben segíthetek? – üdvözölt.

- Tyler-t keresem.Itthon van?

- Igen, jöjjöncsak – invitált be.

- Szép ház! – dicsértem.

- Ki az anya? –jött le egy jó kondiban lévő srác a lépcsőn.

- Egy hölgy, tégedkeres.

Egy ismerős fazonjött le Tyler – valószínűleg ő volt az – mögött. Arcon vágott a felismerés.

- Mason… -mindössze ennyit bírtam kinyögni.

Ő is ugyanígymeglepődött.

- Mit keresel itt?

- Ezt én iskérdezhetném tőled – vágtam vissza.

- Történetesen abátyám házában vagyunk – mutatott körbe. - A halott bátyám házában vagyunk –hangsúlyozta a halott szót.

- Oh, részvétem.De nem is tudtam, hogy ennyire érdekel a családod. Mikor is találkoztunkutoljára? 2-3 éve? – tűnődtem.

- Nem érdekel aszánalmas kis próbálkozásod, hogy távol tarts Kat-től.

- Ugyan, hisz nemis hozzád jöttem… Most, hogy mondod. Hogy van a barátnőd?

- Egy ideje nemláttam – vallotta be.

- Én igen. Talánegy sírban oszlik az úr szélén – néztem méllyen a szemébe.

- Tessék?Megölted? – valószínűleg vette az adást, riadt tekintete ezt tükrözte.

- Csak vicceltem –nevettem, habár ez csak a közönségnek ment, ő tudta, hogy miről van szó. – Bárlegutóbbi találkozásunknál nem állt éppen a helyzet magaslatán.

- Bántottad?

- Én nem bántottam– hangsúlyoztam, hogy nem én öltem meg. – Most viszont mennem kell, mindenkérdésemre választ kaptam.

- Ezt hogy érted?– szólt közbe Tyler.

- Egy vér vagytoknem? Amilyen az egyik – néztem Mason-re – olyan a másik – néztem Tyler-re. –Elnézést a zavarásért.

Visszamentem aSalvatore házba.

- Mért nemhívtatok fel? Rég megmondhattam volna, hogy milyen ez az átkozott család –dobogtam a lábammal.

- Átkozott? –vonta fel a szemöldökét Damon.

- Mason vérfarkas.Mivel a bátyjának a fia Tyler ezért több mint valószínű, hogy ő is. Csak mégnem váltotta ki az átkot, ugyanis ahhoz meg kell ölnie egy ártatlan embert.

- Mikor balesetükvolt, egy rendőr valami furát látott a szemében – emlékezett vissza Damon.

- Carolinemajdnem… - kezdett bele Stefi.

- …meghalt –fejeztem be. – Nos, megoldottam az eget rengető problémátokat, de nekem mostmennem kell. Van még 1000 dolgom.

Mikor hazatértemLilly-nek és Angie-nek a kezükbe varázsoltam a meghívókat, az állandólakhelyüket sose tudtam, lehet nincs is. Összeszereltem a garázsban a boltívetEmmett közreműködésével, aki az érkezésem előtt a kémény javította. Szóvá istettem neki, hogy mért pont most csinálta mire egyszerűen válaszolt.

- Nekem nemadtatok munkát. Ezt meg valamikor úgyis meg kellett volna javítani tehát…

Ahogy befejeztük aszerelést, visszamentünk a házba ahol már mindenki ott volt.

- Hogy ment? –kérdeztem.

- Minden rendbenvolt, most már papír szerint is Cullen vagyok – ölelt át hátulról Riky.

- Elintéztem akoszorúslány ruhát. Pontosan lerajzoltam mit akarok. És megadtam aruhaméretünket – huppant le Alice egy székre. – A menyasszonyi ruha pedig…ti-tok – döntötte balra majd jobbra a fejét.

- Akkor mindentökéletes – összegeztem.

- Eddig… -ropogtatta meg az ujjait Emmett egy ördögi kacaj kíséretében.

- Jaj, ne legyélmár vészmadár – tromfolta le Esme. – Minden jól megy.

Teltek a napok,egyre hasznosabban. Nagyon örültem, mikor a nagy napon kinéztem az ablakon ésláttam, hogy nem esik az eső. Az esti leánybúcsú elmaradt. Edward szerint„pihennie kell a menyasszonynak”. Micsoda baromság… Persze a legénybúcsú nemmaradt ám el. Jellemző. De azért szemétkedtem öcsikémmel egy kicsit.

- Felhívtam asztriptíztáncosnőt és mondtam neki, hogy készüljön fel egy éjszakai kalandra,és adtam neki rólad egy fényképet, ahogy kérted. Ő végül megmutatta az egy száltangáját, amiben táncolni fog. Hidd el, az csak elől takar – hazudtam egytörténetet.

Bellánakelkerekedett a szeme, síri csend honolt az egész házban, amit Jasper tört megegy hangos nevetéssel.

- Ezt beszívtad –bokszolt bele Edward vállába.

- Nagyon köszönöm– kezdett bele udvariasan Edward. – Elmondanád, hogy mikor is kértelek meg rá?

- Soha. Ezért nemis tettem meg – mondtam, mintha ez magától értetődő lenne – az is volt.

Bella felébredtéber kómaságából és jót mosolygott a tréfán.

Az éjszakaelrepült, reggel mindenki készült, helyére került a maradék berendezés, Esmeelkezdte sütni hatemeletes tortát. Bella délben jött, Alice és Rosaliekicicomázták. Beálltam az ajtónyitónak. Csengettek. A Denali klánt pillantottammeg. Megköszörültem a torkom.

- Legyeneküdvözölve a Cullen rezidencián – tettem egy beinvitáló kézmozdulatot.

Carmen és Eleazaregymásra néztek, majd elnevették magukat. Mindenkinek adtam két puszit és egyölelést, majd jöttek a következő vendégek. A drága Damon-nel találtam magamszemben.

- Vigyázz! –hallottam a hátam mögül, hátrakaptam a fejem, a kert felé néztem és megláttam agirlandokon csüngő Carlisle-t.

- Az le fog –kezdtem bele – szakadni – de mire a végéhez értem, már apa a földön hasalt egykupac girland alatt. – Jól vagy? – kiáltottam oda neki.

- Ennél márdurvábbat is túléltem – nevetett, majd feltápászkodott.

Visszatereltem afigyelmemet az érkezőkre.

- Stefi, nemgondolod, hogy egy kicsit hamar jöttetek? Bocs, de még fél három sincs és lennenéhány mágikus elintéznivalónk – céloztam.

„- Csak Jenna nemtudja – üzente gondolatban.” – Bocsáss meg, kicsit elnéztük az időt – mondtavégül.

-Kerüljetek beljebb Jenna, Alaric, Jeremy, Bonnie, Elena, Caroline és Tyler.

-Velem mi lesz? – csapott a combjára Damon.

-Nagyon figyelj „új legjobb barátnőm”, mert csak egyszer mondom el. Ez nem az énnapom, nem is a tiéd, hanem Edwardé és Belláé. Csak egyszer lássam meg, hogy olyatteszel, ami veszélyezteti ennek az eseménynek a tökéletességét, én magam váglakki a csukott ajtón. Remélem érthető voltam. Ja, és azt ugye mondanom sem kell,hogy utánad megyek és olyat teszek, hogy magam is… nem, nem bánok meg.

-Nem állt szándékomban tönkretenni semmit.

-Neked egyenesen tilos a fenti hálószobák közelébe mennek, a lépcső aljától nemmehetsz tovább akár egyedül vagy, akár nem – mutattam felfelé. – Itt lesznekszingli nők. Olyanok, akik kedvesek a számunkra. Még csak ne is gondolj rá,hogy felszeded bármelyiküket is. Nagyon gyűlölik az olyan férfiakat, akik valamiegyszer használatos tárgynak nézik őket. Magam mutatlak be nekik és el ismondom ki, hogyan tud majd kiherélni, ha megbántod őket. Eléggé kemények –mosolyogtam rá.

-Értettem, főnök.

-Akkor legyél üdvözölve szerény hajlékunkban. Kérlek, fáradj be – álltam el azútjából.

Ebbena pillanatban valaki kilépett a fák mögül.

-Szép a házatok Sara – lépett ki az árnyékból.

-Mit keresel itt Mason?

-Ugye nem hitted, hogy hagyni fogom az unokaöcsémnek, hogy besétáljon azoroszlán barlangjába?

-Ez csak egy ártalmatlan…

-Egy ártalmatlan Cullen esküvője? – vágott a szavamba.

-Bocsáss meg, de csak meghívóval jöhetsz be – akartam becsapni az ajtót, deMason a lábával megakadályozta ezt.

Visszanyitottamaz ajtót.

-Tyler, gyere! Haza megyünk!

-Maradok!

-Nem maradhatsz!

-Nem vagy az apám!

-Nem, nem vagyok! Ő meghalt! Miattuk!

-Egyáltalán nincs igazad, Mason – vágtam közbe. – Richard a szerkezet miatt haltmeg. Jonathan Gilbert vámpírölő szerkezete miatt. Azt hitték vámpír de, mintutóbb kiderült, nem csak a vámpírokra hat, hanem a természetfeletti lényekre.

-Micsoda? – szólalt meg Jenna.

Elnevettemmagam.

-Megyünk meseírónak – céloztam Jenna tudatlanságára.

-Kötelességem vigyázni rád, Tyler! És nem hagyom, hogy még egy pillanattaltöbbet tölts itt ezen a… - nem fejezte be a mondatot.

-Miért is? – kérdezte Tyler.

-Veszélyes itt neked. A felügyeletem nélkül nem maradhatsz, engem pedig nemenged be, tehát…

-Ez a lány? Veszélyes?

-Nem csak ő, az egész család.

-Legyen – sóhajtottam. – Bejöhetsz, de ha tönkreteszed a tökéletességét azesküvőnek, akkor agyonverlek egy szeneslapáttal! Megértettük egymást? –suttogtam oda neki.

-Igen.

Beengedtemés kikísértem mindannyiukat a többiekhez. Eközben Carlisle Eleazar nyakábanülve – aki Emmett nyakában ült - rendezgette vissza a girlandokat.

-Az meg se fordult az okos buksitokban, hogy van létránk? – kérdeztem.

-Akkor már régen mindegy volt – felelte Eleazar.

-Bemutatkozás – hozakodtam elő. – Ő itt Carlisle, Eleazar és Emmett – mutogattama pasikat fentről lefelé.

Mindannyianegy mosollyal köszöntötték a vendégeinket.

-Ők itt Tanya, Kate, Carmen, Esme, Edward, Jasper és Ricky. Fent pedig Rosalie,Alice és Bella. Végül, de nem utolsó sorban Irina.

Azérkezőket is bemutattam a többieknek.

-De buta vagyok, kint hagytam a kocsiban az ajándékot – csapott a homlokáraJenna.

Alarickiment vele.

-Nos, baby – fordultam Damon felé.

-Igen, baby?

-Carmen Eleazar felesége. Már most megmondom neked, hogy ha nem vagy erősebb apasinál, akkor értelmetlen dolog kikezdeni a feleségével. Azt nem is mondom,hogy Carmen nagyon gyorsan lepattint. Tanya Edward fanatikus. Viszont Ő mostkeresi élete párját. Könyörgöm, ne Te legyél az, mert megbolondulnék, ha veledegy családba tartoznék – nevettem fel. – Kate kisüt, ha rájön, hogy csak leakarod fektetni. Ezt szó szerint értem. Agyoncsap árammal, lebénít vele éshasonlók. Irinát a mai este folyamán a helyedben a lehető legnagyobb ívbenelkerülném.

-Miért?

-Legutóbb akadt egy is afférunk, a helyi indián törzs, az alakváltók kinyírták aszerelmét.

-Szeretem a vad csajokat – mosolyodott el Damon.

-Sajnos ezt senki sem kérdezte – vigyorogtam vissza.

Időközbenbeszállingózott néhány vendég, Jenna is visszatért és a pap is megérkezett.

-Fáradjon beljebb, Uram! – invitáltam be.

-Azt hiszem nem jó ötlet a Sátán szolgáját Isten előtt összeadni egy emberrel –mormogta a pap.

-Higgye el, hogy elég sokszor jártam már Isten előtt és éppen eleget segítettemNeki ahhoz, hogy ne legyen akadály egy házasság – csuktam be az ajtót. – Erretessék – vezettem a kert felé.

Csengettek.

-Elnézést! – fordultam vissza az ajtó felé.

Kinyitottam

-Szia! – köszönt Angel.

-Szervusz, Angyalom – öleltem meg. – Szia Buffy!

-Bocs, hogy ilyen későn jöttünk, de elfelejtettem, hogy adtál egy gyűrűt a napellen és vártuk a napnyugtát. Viszont amint eszembe jutott, rögtön elindultunk.

Őkérkeztek utoljára. Pontban 5-kor elkezdődött a ceremónia. Mindenki felállt,Bella bevonult egy álomszép hófehér ruhában. Charlie lekísérte a lépcsőn,Edwardhoz sétáltak. Rose zongorázott, Alice, Angela és Jessica pedig akoszorúslányok voltak. A pap elmondta a beszédét, „Igen”-t mondtak ésmegcsókolták egymást.

-Egyszer én is szeretnék majd egyszer ott állni – súgtam oda Riky-nek.

-Fogsz, hidd el! – mondta, majd ajkait az enyéimre tapasztotta és szorosanmagához vont.

Bella ruhája:

Képek a nyaralásról:

Nyaralás!

2011-08-04T23:11:00.001+02:00

Sziasztok!

A frisset nem tudom még hozni, félig van kész a fejezet. Kb. 1 óra múlva megyünk repülőtérre és onnan spanyolba, ahol 3 hétig oda leszek, tehát 26-áig biztos nem lesz friss. Bocsi, majd lehet, hogy hozok képeket is. :D

Puszszii

Bonnie

Új blog! :D

2011-07-07T11:58:00.001+02:00

Sziasztok!

Nyitottam egy novellás blogot: http://bonnie-novellai.blogspot.com/

Ha van kedvetek nézzetek be, már meg is van az első novella mely Damon Salvatore szemszögéből íródott és az Ittasan NE csajozz! címet kapta. Jó szórakozást és olvasást hozzá!.:D:D

Puszszii

Bonnie

24. Bella és Edward esküvője 2/1

2011-07-06T01:08:00.005+02:00

Sziasztok!

Úgy döntöttem kettévágom ezt a fejezetet. :D

Remélem tetszeni fog, és komiztok nekem. :D

Jó olvasást!:)

24. Bella és Edward esküvője 2/1

- Örökbe fogadjátok Riky-t? – kérdeztem.

- Hát végül is tervben volt. Csak alá kell írni valamilyen papírt – magyarázta Carlisle.

- Örökbefogadás? – nézett furcsán Riky.

- Ez egy úgynevezett rituálé. Mégsem élhetsz úgy velünk, hogy nem vagy a testvérünk, mert akkor nem lehet ez a ház a bejelentett otthonod. Vagy… mit tudom én, de szerintem egy nagy baromság az egész.

- Tehát fel fogom venni a Cullen nevet? – fonta össze a szálakat szerelmem.

- Kitűnő logika – dicsértem meg.

- De ebben mindenki benne van? Nem zavarnék senkit.

- Nem. – mondták mindannyian majdnem egyszerre.

- Csak félelemből mondjuk ezt, mert félünk, hogy Sara agyonüt – suttogta gúnyosan Emmett.

- Ezt meg se hallottam – néztem rá gyilkos tekintettel.

- Csak viccelek – nevette el magát.

- Tényleg nem zavarnál – szólalt fel Rosalie először a beszélgetés alatt.

- Ma mindenki boldog akkor… mindenki boldog… - kacagott fel Alice.

- Üdv a családban Riky Cullen – nyújtott kezet Carlisle.

Riky elfogadta, kezet ráztak.

- Mikor lesz az esküvő? – néztem Bella-ra.

- Augusztus 13-án.

- És mi van az előkészületekkel? Gondolod ilyen kevés nap alatt kész lesz?

- Hát muszáj lesz.

- Akkor kezdjünk is neki – próbáltam felfokozni a hangulatot. - Azt hiszem, én Alice-szel bevállalom a díszítést. Ja és azt ugye mondanom sem kell Bella, hogy az egész meglepetés lesz a számodra.

- Tessék? – hitetlenkedett.

- Bizony – helyeselt Alice. – Te csak az esküvőd napján láthatod a dolgokat.

- Edward majd elmondja a vágyait a meghívókkal kapcsolatban – utasítottam öcsikémet ellentmondást nem tűrve. – Bocsi Bella, neked most haza kell menned.

- Ugyan Sara, ez az ő esküvőjük – tromfolt le Carlisle.

- Világos akár a nap apuci. De ha Bella tudna a dolgokról – utaltam a kiadásokra – biztos nem tudnánk megcsinálni – vetettem be a boci szemeket.

Elakadt a szava, nem bírt ellent mondani a boci szemeknek.

- Bella, kérlek, beleegyeznél a szervezkedésbe? – bökte ki végül.

- Mondhatnék nem-et egy rakás vámpírnak? – próbálta elpoénkodni.

- Az nem létezik – ölelte át Edward.

- Valahogy sejtettem – fújta ki a levegőt. – Akkor gondolom, egy hét múlva találkozunk – adta be a derekát.

- Én majd megyek méretet venni rólad – csiripelte Alice.

- A francba, azt én akartam – csapott az asztalra Emmett.

- A-a. Te kellesz… aaa… őőő… máshova – tiltakoztam. – Amúgy ki lesz a tanútok.

- Én már beígértem Emmett-nek – tartotta fel kezeit magát megadva Edward.

- Hát én… - kezdett bele Bella.

- Jacob igaz? – szakítottam félbe.

- Azt hittem az én agyam tabu – nézett rám értetlenül.

- Az egyik az, hogy nem vagyok zombi, így nem akarom kiszívni az agyad. A másik, hogy a hülye is tudta volna. Ő a legjobb barátod. Ez csak természetes.

- De nem is biztos, hogy eljön.

- Reménykedjünk. De, ha mégsem jelenik meg valamelyik átvállalhatja. Úgy megfelel.

- Köszi – hálálkodott újdonsült sógornőm.

Bella hazatért mi pedig elkezdtük a tervezést. Edward elment a helyi paphoz, hogy felkérje a ceremónia levezetésére. Alice és Rosalie elmentek vásárolni. Kellettek girlandok, pia, kaja meg ilyenek. Plusz még a koszorúslány ruhát is elmentek megterveztetni a menyasszonyi ruhával együtt. Carlisle, Esme és Riky megcsináltatták az örökbefogadási papírokat. Drága öcsikém kifejezte a vágyait a meghívóval kapcsolatban: „- Szolid, de lényegre törő. Csak semmi habos-babos cicoma.” Fehér alapon aranyozott betűkkel írtuk rá a következőt:

„ Isabella Marie Swan

és

Edward Anthony Masen Cullen

Kérjük, tiszteljen meg minket jelenlétével a házasságkötési ceremóniánkon és az utána következő partin.

Időpont: 2011. 08. 13. Szombat, délután 5 óra.

Cím: Washington állam, Forks

Woodcroft Ave 420 ”

A lapot két oldalt fekete minták díszítették. A borítékokat beragasztottuk, csöpögtettünk rá viaszt, majd belenyomtuk Carlisle címeres gyűrűjét mely nyomot hagyott a viaszban. A meghívottak listája egy kicsit hosszúra sikeredett:

Charlie Swan

Renée Dwyer

Phil Dwyer

Carlisle Cullen

Esme Cullen

Alice Cullen

Jasper Hale

Rosalie Hale

Emmett Cullen

Sara Cullen

Riky Cullen

Tanya Denali

Kate Denali

Irina Denali
Carmen Denali

Eleazar Denali

Angela Webber

Mr. és Mrs. Webber

Jessica Stanley

Mr. és Mrs. Stanley

Billy Black

Jacob Black

Sue Clearwater

Seth Clearwater

Mike Newton

Mr. és Mrs. Newton

Eric Yorkie

Stefan Salvatore

Damon Salvatore

Phoebe Halliwell + 1 fő (Coop)

Piper Halliwell + 2 fő (Leo Wyatt, Wyatt Matthew Halliwell)

Paige Matthews

Buffy Summers

Angel

Lilly Lockwood

Angela Step

Abbigal Montill

A vendéglistát Alice látomásából írtuk ki. Elkészítettük az összes vendégnek szánt meghívót. Én elvállaltam a postagalambi posztot. Newton-éknak, Stanley-éknek és Wbber-éknek 3-3 meghívót, Abby Montill-nak, Eric Yorkie-nak 1-1 meghívót dobtam a postaládájukba, mert nem találtam otthon őket. Black-ékhez mentem következőleg. Előre betanultam egy jó kis szöveget, amit mindenkinek el szerettem volna mondani. Billy nyitott ajtót.

- Üdvözlöm! Szeretném meghívni Önt és kedves fiát - akit leendő sógornőm már megkért a tanúi szerepre - fivérem, Edward Anthony Masen Cullen és Isabella Marie Swan házasságkötési ceremóniájára. Számítunk megtisztelő jelenlétükre! – nyújtottam át a meghívókat. Billy kivette a kezemből. Ekkor Jacob robbant ki puskagolyó szerűen szobájából, kikapta apja kezéből az egyik meghívót. Idegbetegül feltépte a borítékot. Elolvasta. Lélegzete elakadt, kezéből kiesett a fehér lap. Apját arrébb tolva, engem arrébb lökve rontott ki a bejárati ajtón a szakadó esőbe, ami idő közben eleredt.

- Jacob! – kiáltott utána Billy.

- Sajnálom – suttogtam.

- Nem a te hibád. Köszönjük a meghívást. Ha nem baj én most bemegyek, kezdek fázni – próbált lerázni, én pedig felfogtam a dolgot.

- Rendben. Szia – köszöntem el.

A következő megállóm Clearwater-ék házánál volt. Seth nyitott ajtót, a szövegem kíséretében odaadtam neki a meghívókat. Charlie-hoz vittem következőleg. Beszédem után dörmögött valami „köszi” és „szia” félét. Renée-hez és Phil-hez hunyorítással jutottam el. Kissé meglepődtek mikor ajtót nyitottak nekem.

- Üdvözlöm önöket! A nevem Sara Cullen. Szeretném meghívni önöket fivérem, Edward Anthony Masen Cullen és Isabella Marie Swan házasságkötési ceremóniájára. Számítunk megtisztelő jelenlétükre – adtam át a meghívókat.

- Nagyon köszönjük! – felelte Renée.

- Khm. Ömm. Renée, ha szabad így hívnom.

- Persze, nyugodtan tegeződjünk szerintem, hisz mégse vagyok annyira öreg – nevetett Bella anyja.

- Azt szeretném mondani, hogy Esme, az anyám meg szeretne kérni téged, hogy segíts neki megtervezni néhány dolgot az esküvőn. Nem szeretne kihagyni téged semmiből, csakmert messze élsz tőlünk. Tessék, itt a telefonszáma – adtam oda egy cetlit. – Bármikor hívatod, éjjel, nappal. A fenébe – tévedt a tekintetem az órámra. – Nekem most mennem kell, még ki kell osztanom ma egy pár meghívót. Viszlát – indultam meg a járda felé, majd mikor becsukták az ajtót elhunyorítottam Denali-ékhoz. Nekik is odaadtam a borítékokat és már indultam is tovább Buffy-hoz és Angel-höz. Buffy-t találtam csak meg, mivel nappal Angyal nem nagyon jött ki az utcára. Átadtam neki mindkettőt. Halliwell-ékhez látogattam következőleg, nem voltak otthon. Így a postaládában landoltak a meghívók. Már csak Stefan és Damon volt hátra.

10 000 látogató♥ + frissről

2011-06-27T13:44:00.000+02:00

Sziasztok!
Tegnap megjött a blog 10 000. látogatója.♥
Nagyon köszönöm azoknak, akik olvassák a blogomat, remélem nem untatlak halálra benneteket.xd
A frissről annyit, hogy nem tudom mikor lesz, dolgozom rajta. Ez egy kicsit hosszabb fejezet lesz mint a többi, mert ha ketté szedném, akkor külön meg túl rövidek lennének.xd Legyetek még egy kicsit türelmesek.
Puszszii
Bonnie

Vers Yzarrtól!:D

2011-06-18T14:57:00.000+02:00

Sziasztok!:D

Kaptam egy verset Yzarrtól, nagyon köszönöm neked!:D♥

Lelkem tükre...

Vágyom valakire, aki átölel,

S vigasztal!

Féltékeny vagyok a boldogságára?

Lehet… Szeretem őt, mint a testvéremet

Félek, kétségek gyötörnek.

Csak az igazit keresem…

Mennem kéne, Nem bírom!

Veszélyben van a családom!

Mennék, de ne kövessenek!

Lelkemben rég múlt fájdalom honol,

Csak találj rám és segíts,

Fessük be együtt lelkem vásznát!

Itt hagytam őket, muszáj volt,

Biztonságban vannak,

Így már minden rendben!

Régi barátaim veszélyben,

S csak én segíthetek

Körülettem ármány és viszály…

Elárultak! Dühöm kettészaggatná a szőkét!

De itt van velem Ő

S csak is ez számít nekem!

Szeretem!

Szerintetek milyen?

Puszszii

Bonnie

Szavazás

2011-06-17T21:57:00.002+02:00

Sziasztok drágáim!!:D:D

Yzarr Themar írt egy nagyszerű novellát, amit beküldött erre a metrós pályázatra.

http://seekingcreativity.freeblog.hu/archives/2011/06/17/Beerkezett_palyazatok_-_Metro/

Kérlek benneteket szavazzatok rá, övé a 3. novella. És ha időtök megengedi, olvassátok el!:D

Előre is köszönöm.

Puszszii

Bonnie

23. Fejfájás

2011-06-14T17:52:00.004+02:00

Sziasztok!

A helyzet az, hogy most egy kicsit rövid lett ez a fejezet, mert az ezután következő dolgokat nem tudtam ez alá a cím alá sorolni, így a következő talán egy kicsit hosszabb lesz.:D Amúgy nemsoká hozok majd egy novellát(első sorban ez miatt késtem egy kicsit, mert holnap lesz a leadási határidő), amit az Ulpius-ház Könyvkiadó hirdetett meg.:D

Remélem tetszik, jó olvasást, lécci írjatok komit!:D
/A poliandrista többférjűséget jelent. Vagy vmi olyasmit.xdxd/

23. Fejfájás

Jazz-el visszamentünk a házba. Riky nem volt a szobában.

- Mi történt? – kérdeztem értetlenül.

- A történet végén csak úgy elment „levegőzni” – beszélt Emmett a kanapéról focimeccs nézés közben.

Hangosan kifújtam a levegőt és felmentem a szobámba. Leültem az ágyamra. Magam mellé varázsoltam a két bőröndöt. Kinyílt az ajtó.

- Hányszor elpofáztam, hogy… - kezdtem bele, de azonnal abba is hagytam mikor megláttam ki az. – Bocsi szerelmem. Azt hittem valaki más az…

Felálltam, odasétáltam hozzá. Átfontam a nyakán a karjaim ő pedig átkarolta a derekamat.

- Hogy érzed magad? – kérdeztem látván az arcában megbúvó fájdalmat.

- Ha veled lehetek bárhol jól érzem magam – suttogta.

Mindketten kinéztünk az ablakon. Telihold.

- Pont egy ilyen éjjelen ismerkedtünk meg – mosolyodtam el.

Visszafordultam hozzá, hogy megcsókoljam. De ez tőle nem olyan csók volt, mint amit a földszinten produkált. Visszahúzódottnak éreztem.

- Látom, hogy valami nyomaszt – állítottam meg a csókot. – Ki vele.

- Semmi. Csak még szokatlan egy kicsit. Annyi idő eltelt. Honnan tudjam, hogy nincs szerelmed?

Összeszűkült a szemem. Mi van? Lesütöttem a szemem. Ezzel keményen megsértett.

- Tudtam… - lehelte.

- Mondta már valaki, mekkora idióta vagy? – suttogtam. – Mégis mit gondolsz te rólam? Poliandristának nézel? – néztem méllyen a szemébe. – Nem bízol bennem?

- De.

- Akkor mi a baj? Igaz, volt néhány pasim. De egyik pasi sem hasonlított rád semmilyen téren, egyiket sem szerettem úgy, mint téged.

Újból megcsókoltam. Felugrottam és dereka köré fontam lábaimat. Lefektetett az ágyra. A jobb tenyeremet a fejem mellé tettem, ő rátette a sajátját, egymásba fontuk ujjainkat. A számról letért az ajka. Először a nyakamat célozta meg, majd egyre lentebb és lentebb vándorolt.

Reggel mikor kinyitottam a szemem egy kis pihenés után, fejem a mellkasán talált helyet. Szerelmem édes illata betöltötte a szobát. Feltámaszkodtam a kezemre.

- Jó reggelt – kezdtem a napot emberien.

- Neked is – válaszolt kicsit elkalandozva.

Csak mosolygott és végigmérte a szobát. Én is ezt tettem. Az ágy kissé szanaszét tört, a könyvek nagy része a földön, az íróasztalom kettétört.

- Wow. Még jó, hogy hangszigetelt a szobám – nevettem. – De annyira mégse, hogy ők semmit ne halljanak.

Lemásztam az ágyról, felvettem egy fehérneműt meg egy pólót.

- Gyerünk, mássz le, rendbe hozom a szobát – rángattam a kezénél fogva.

Lejött, felhúzott egy alsónadrágot és egy pólót. Egy csettintéssel rendbe is szedtem mindent.

- Ezt megtaníthatnád nekem is – ölelt át.

- Ehhez boszinak kell lenned – adtam neki egy apró csókot.

Felkaptunk egy-egy nadrágot és lesétáltunk.

- Jó reggelt család – kiáltottam el magad.

- Jó reggelt – mondták valamennyien.

Bementem a konyhába valami ehetőért. Sütöttem egy kis tojást, magamhoz vettem egy kést meg egy villát és elindultam Emmett-hez a tévé elé.

- A ház tartógerendái egyben maradtak? – jött a kérdés Emmett-től mikor még az ajtóban álltam.

Felkaptam a kést és hozzávágtam. Pont elhajolt az útjából, beleszúródott a párnába.

- Nagy szerencséd volt - ültem le mellé.

- Ne érts félre, én örülök, hogy boldog vagy. Csak egyszerűen elképesztett, amit eddig műveltél. Mindenkit boldoggá akartál tenni, ami csodálatra méltó, de foglalkozz magaddal egy kicsit többet. Úgy látszik jót tett neked a tegnap este – bökött felém.

Megettem a maradékot, elmostam a tányért. Alice és Jasper épp jöttek lefelé a lépcsőn. Kishúgom kissé paprikásnak tűnt.

- Iszonyú bosszantó – zsörtölődött.

- Micsoda? – érdeklődött Riky.

- Nem látom a vérfarkasok jövőjét. Frusztráló – mérgelődött tovább.

- Én őket is látom, ennyi szerencsénk azért van – mentem oda hozzájuk nevetgélve.

Riky megdermedt.

- Vérfarkasok? – hápogott. – Itt?

Arca még fehérebb lett, ajkát összepréselte.

- Inkább alakváltóknak nevezném őket. Ők nem a Hold Gyermekei. Akkor változnak, mikor kedvük szottyan, nem kell telihold. Amúgy pont ezt akartam ma csinálni – vettem egy nagy levegőt. – Bemutatom őket.

- Most?

- Szerinted mikor? – húztam az ablakhoz.

- Oké.

Egész úton feszültnek tűnt. A határhoz érve megálltunk.

- Ez a határ – mutattam elénk. – Ezen túl már az ő területükön vagyunk, amit nem vadászhatunk.

Elmeséltem neki az egyességet, meg a mentességemet és annak miértjét. A faluhoz érve lelassítottunk.

- Az emberek nem tudnak a vámpírok létezéséről csak a tanács és a farkasok. Így nem rohangálhatunk, mint a mérgezett egerek – magyaráztam.

Megfogtam a kezét. Elindultunk a Black ház felé.

- Szia – köszöntem Billy-nek mikor megláttam az ajtóban. – Billy, ő itt…

- A nevem Aaron Patrik Malcolm Silvercross. Örülök, hogy megismerhetem – vágott a szavamba szerelmem.

- Vagyis csak Riky. Ő pedig Billy Black. Meséltem már róla.

- Emlékszem rá.

Eközben előszivárgott a falka és Sam menyasszonya.

- Ő itt Sam, Jacob, Embry, Quil, Jared, Paul, Seth, Leah és Emily. – mutattam végig mindenkin. – Ő pedig Riky.

- Ki ő Sara? Miért hoztad a területünkre? – kérdezte Sam.

- Ő a pasim. Szóval velünk fog élni. Tehát mostantól ő is „csak egy ártalmatlan Cullen” – mutattam az idézőjelet a levegőben.

- Remek, újabb vérszopó – rázkódott meg Paul. – Csak nem tudom miért merészelt a földünkre lépni.

- Paul! – kiáltott Sam. – Fékezd magad – utasította.

Paul rángó izmai kezdtek ellazulni.

- Rá is vonatkozik az összes szabály – folytatta az Alfa.

- Felvilágosítottam mindenről. Embert nem gyilkol, amit a szeme is mutat. Még valami?

Hirtelen iszonyatos fájdalom nyilallt a fejembe. A halántékomhoz kaptam. Felsikoltottam, a földre rogytam. A fájdalom egyre nőtt, nem akart alább hagyni.

- Jól vagy? – kapott utánam Riky.

- Szétrobban az agyam – szűrtem a fogaim között.

Csak egyetlen megoldás felé vezetett a gondolkodásom, az Égiek.

- Égiek. Ha hallotok engem, kérlek, segítsetek – nyögtem.

Nem telt bele fél percbe, míg egy rakás apró kék fény után megjelenjen egy alak.

- Mondd, mit szeretnél? – csendült fel a hölgy hangja.

Felismertem, már beszéltem vele. Clarity.

- Szerinted? Szüntesd meg a fájdalmat! – szenvedtem még mindig.

- Nem tudom.

- Akkor legalább azt mondd meg mitől van!

- Valószínűleg növekszik a hatalmad. Általában az szokott ilyen tünetekkel járni.

A lüktetés nagyon picit csillapodott.

- Meddig tart? – nyögtem fel.

A görcsök kavicsokkal szétzúzták az agyamat. Legalább is ilyen érzésem volt.

- Az a növekedés mennyiségétől függ – válaszolta elgondolkodva Clarity.

- De hova növekszik már? – kiáltottam föl.

- Nekem mennem kell, többet úgyse tudnék segíteni.

Ugyan úgy ahogy érkezett, el is tűnt.

- Piszkosul nagy segítség voltál – motyorásztam.

A fájdalom egyszer csak abbamaradt. Feltápászkodtam, megkerestem az egyensúlyomat.

- Megyünk, viszlát! – intettem a falkának és a törzsieknek, akik ott lézengtek még mindig.

Hazasiettünk. Beszámoltam a többieknek a fejfájásról meg, hogy ne aggódjanak, ha megint megtörténik.

22. Ismét Ő és Én / Hazatérés

2011-05-26T07:01:00.002+02:00

Sziasztok!
Sajnálattal látom, hogy egyre kevesebbet komiztok...:( Szerintem nem kértem sokat csak, hogyha elolvastad a történetet, adj valami jelzést, hogy milyennek ítéled...:) pl.: Szia. Tetszett. vagy Szia. Nem tetszett.

Bocsi, hogy kicsit késtem, de most dolgozom a könyvemen, aminek a címe: Fey blood - Elátkozott vér.:D

Jó olvasást, várom a komikat.:D:D

22. Ismét Ő és Én / Hazatérés

Miután csak örömmel töltött el az ismeretlen férfi emléke, így nem volt már min töprengenem. Megragadtam az alkalmat, hogy hasznossá tegyem magam, de mikor beléptem a trónterembe a mosolyom lehervadt.

- A francba. – motyogtam.

Már el volt pakolva minden, pedig azt hittem majd segíthetek.

- Segíthetek még valamit, vagy már lecsúsztam róla? – kockáztattam meg.

- Ami azt illeti, már készen vagyunk a rendrakással, de ha megkérhetlek, hozd el a hálószobámból a mappát az asztalomról! – felelte Aro.

- Persze.

Benyitottam a szobájába. Pont olyan rend uralkodott, mint máskor. Az asztalon pillanatok töredéke alatt megtaláltam a mappát. Nem néztem bele, hisz az nagy bunkóság lett volna tőlem. Varázsoltam egy whisky-s poharat a kezembe tele whisky-vel. Emberi tempóban haladtam visszafelé miután magam mögött becsuktam az ajtót. Megtorpantam a boltívben, ami visszavezetett a trónterembe.

- Mester, örömmel tettem! – csendült fel egy ismerős férfihang.

- Miként sikerült az „expedíció”? – érdeklődött Aro.

- Sajnos sehogy. Úgy őrzik a helyet mintha valami piszok értékes dolgot rejtegetnének bent.

Kintebb léptem. Láttam az ismerős hang tulajdonosát, de a fején volt a Volturi köpeny kapucnija így nem láttam az arcát.

- Ez meglep. – láthatólag meglepte Aro-t a hír. – Azt hittem sikerrel jársz.

- Hidd el Mester én is, de nem tudtam mit tenni, túlerőben voltak.

Aro intett, a férfi pedig leemelte csuklyáját. Előléptem. Mindenki rám nézett, én meg csak mentem tovább. Végül Ő is felém fordította tekintetét. A fájdalom óriási súlya nehezedett a szívemre. A felismerés úgy jött, mint derült égből villámcsapás. Minden kiesett a kezemből. A pohár hangos csattanással ért földet és ripityára tört, a whisky kiömlött. A mappából kihullottak a lapok, eláztatták őket az italfoltok.

- Riky?

- Sara? – szemlátomást ő is olyan meglepett volt, mint én.

- De hát ez hogyan lehetséges? Hisz meghaltál. Láttam, ahogy Jane darabokra tép. – könnyek szöktek a szemembe a félelemtől.

Féltem, hogy ez csak egy hallucináció és hamar eltűnik.

- Jane?

Szemlátomást ez a név jelentette az egész mondat értelmét.

- Mikor átváltoztatott azt mondta téged megöltek a román klán vezetői, mert bűnt követtél el. Ezért álltam be ide, meg akartam ezt bosszulni. – mesélte Riky.

Mindketten Jane-re néztünk, vártunk a válaszára.

- Elképesztő milyen könnyen be tudtalak csapni Sara. Azt hittem nehezebb lesz. Csak a véréből egy keveset kellett szétfolyatnom a teremben. Észre sem vetted a különbséget. – magyarázta Jane gyilkos tekintettel.

- Miért tetted ezt velünk? – értetlenkedtem.

- Ohó, tévedés! Nem veletek, csak veled. – javított ki.

- Mit tettem mit műveltem, hogy ennyire gyűlölsz? Mert ha ennyire fáj, akkor kérlek, bocsáss meg.

– Túl tökéletes vagy. Csak éreztetni akartam milyen mikor elvesznek tőled mindent és mindenkit, amik, és akik számítanak. Először a Mester aztán a tulajdon bátyám állt melléd helyettem.

- Nem vettem el őket.

- Hazudsz! – ordította. – Neked mindig minden olyan egyszerű volt. Olyan könnyen megkaphattál bármit.

- Ebben nagyon is tévedsz. Mindig meg kellett küzdenem a dolgaimért, a szeretetért, az életemért. Egyetlen döntésemmel elronthattam az addig megkapottakat. – motyogtam. – Te meg… neked mindig is itt volt minden… Van családod, barátaid, azok, akik tisztelnek és szeretnek.

- Aha. Csak, hogy jobbára azért kedvesek velem, mert félnek tőlem. Mind csak jópofizik…

- Ha így gondolod, hát nem bánom. De szerinted te nem tehetsz semmiről? Mindenkit ellöksz magadtól, aki csak egy kicsit is közel akar kerülni hozzád… Mégis… akármit mondasz, ők a családod. – szűrtem a fogaim között.

Kezdett felforrni az agyvizem. Próbáltam higgadt maradni, de teljesen elkábultam ezen az egészen. Behunytam a szemem és megráztam a fejem, hátha kimennek belőle ezek a rettenetes dolgok, de mikor újra kinyitottam a szemem nem változott semmi.

- Aro most van itt az ideje a választásnak. – mondtam mikor végre visszanyertem a hangomat.

Aro értetlenül nézett aztán hirtelen bevillant neki a dolog.

- Nem választok! – jelentette ki határozottan.

- Küldj el! – kiabáltam.

A már-már hisztérikusan csengő hangom egy oktávval magasabban jött ki számon, mint szerettem volna. A könnyeim ömlöttek.

- Kérlek. – könyörögtem.

Térdre roskadtam, kezemmel sikerült megtámasztanom magam. Ekkor gondolkodtam el rajta: miért sírok? Hisz nem tettem semmit, és itt van mellettem életem örök szerelme. De a könnyek nem álltak el. Szétnéztem: Aro-ra tévedt a tekintetem, majd Jane-re, Riky-re és újból Jane-re, majd ismét Aro-ra. Ekkor döbbentem rá: azért sírok, mert egyrész örülök, másrész fáj. Fáj a szívem, hogy itt kell hagynom Volterra-t, és a csalódás miatt is. Álmomban sem gondoltam volna ilyet Jane-ről. Felnevettem. Ekkor már biztosan mindenki totál bolondnak nézett.

- Ha nem hát nem. – motyorásztam.

Feltápászkodtam, észrevettem, hogy a könnyeim elálltak. Megköszörültem a torkomat.

- Akkor vehetjük hazugságnak az ígéreted?

- Nem tudom megtenni. – sütötte le a szemét Aro.

- Én így is úgy is elmegyek. Örökre. Félek, hogy bántanám Jane-t és azzal fájdalmat okoznék neked. Lehet, eljövök egyszer kétszer, de csak ha nagyon muszáj. Te persze akkor jössz, amikor akarsz. A csütörtökök jók lesznek?

- Persze. – válaszolt fájdalmasan.

Szőke „barátnőmre” emeltem a tekintetem. Tapsolni kezdtem.

- Gratulálok! Elérted azt, hogy szívből gyűlöljelek téged. Elismerem volt fantáziád.

Amit mondtam azt úgy is gondoltam. Ezen meglepődtem.

- Riky választhatsz. Itt maradsz vele, vagy velem jössz az otthonomba? – fordultam szerelmem felé.

- Természetesen veled tartok… ha a Mester is beleegyezik. – mosolyodott el Riky.

Mindketten a három vezetőre néztünk. Aro Marcus-ra sandított – aki bólintott egy aprót -, majd Caius-ra – aki szintén. Aro felénk fordult. Ő is bólintott egyet.

- Nagyon köszönjük. – hálálkodtam. – Tudod Aro… a nagy kérdésedre a válasz…

- Melyik kérdésemre?

- Amelyiket régen feltetted nekem és Carlisle-nak. Miért jó így élnünk? Miért nem gyilkolunk? Miért mondunk ellent az állati ösztönnek? Akkor mind a ketten ugyan azt mondtuk: „Nem akarok szörnyeteg lenni, de mivel döntöttek helyettem ki kell hozni belőle a legjobbat. Meg kell őriznek magamban a legtöbb emberséget, hogy tudjak élni. Nem lenne szívem megölni egy ártatlan embert.” Akkor ezt mondtuk mind a ketten. Viszont én csak most jöttem rá, nem mondtam el mindent. Hogy mi az, amiért nem vagyok hajlandó szörnyeteggé válni? – jól megfontoltam a szavaimat. - Nem akarok olyan lenni, mint Jane, egy besavanyodott, féltékeny, szomorú, irigy, dühös, szemérmetlen, gátlástalan, öntelt… lény. – ejtettem ki lassan a szavakat. – Sajnálom… viszlát.

Sarkon fordultam, megiramodtam az ajtó felé. Szerelmem utánam jött.

- Aaron! – hallatta hangját Aro. – A köpeny és a medál…

Riky visszavitte a holmit és ismét hozzám szegődött. A szobámig kísért.

- Biztos vagy benne, hogy itt hagyod a családod, az otthonod? – helyeztem a kilincsre a kezem.

- Az otthonom ott van ahol te. Összepakolok, és azonnal indulhatunk. – ölelte át a derekamat szerelmem.

- Rendben.

Egy szemvillanás alatt összehordtam mindent. Körbenéztem a szobámban. A bútorok, a fürdőszoba mind ugyanaz volt, mint régen. Eszembe juttatta, hogy majdnem minden olyan, mint régen volt. A barátaim… Gyorsan bevágtam az ajtót, mert nem bírtam volna tovább sírás nélkül. Gianna mahagóni pultjánál találkoztunk Riky-vel. Tőle is elköszöntünk végül elindultunk. A házunk elé hunyorítottam. Egymás kezét fogva bámultuk a hatalmas házat, melyet az otthonomnak nevezhettem. Odasétáltunk az ajtóhoz, kinyitottam és beléptünk.

- Vajon hol lehetnek? – mormogtam. – Hisz vasárnap van.

- Lehet, hogy tudtak az ékezésünktől. – ötletelt Riky.

Szembefordultam vele. A derekamra fonta a kezét. Két tenyerem közé fogtam hófehér, gyönyörű arcát.

- Ha tudnád, milyen régóta várok rád… - lehelte.

Éreztem a lélegzetvételét, mely csiklandozta az arcom.

- Tudom.

Egyre kevesebb lett köztünk a távolság, majd ajka az enyémre tapadt. Vadul, de romantikusan csókolt. Olyan érzés fogott el, mintha attól félne, elveszíthet. Mohón fontam karjaim a nyakára, túrtam bele a hajába. Boldog voltam. Abban a pillanatban. Tudtam, ez nem tarthat örökké, így ki kell élvezni minden pillanatot.

- A bujaság nem bűn? – csendült fel egy ismerős hang.

Emmett… Ajkaink elváltak. Megfordultam és a családomat láttam magam előtt.

- Bagoly mondja…

- Csak hazaevett a penész. – ölelt át Emmett.

- Nagyon hiányoztál. Pont, mint a penész. – suttogtam. – Na jó, csak vicceltem.

Eleresztett.

- Mindannyian hiányoztatok. Nagyon is.

Végigmértem mindannyiukat.

- Nagyölelés. – visítottam fel.

Nagy kört alakítottunk, mindenki megfogta a mellette álló derekát.

- Ki lesz a következő idióta, aki elköltözik? – szólalt meg Rose.

- Remélem, a közeljövőben nem szándékoztok többet az idegeimmel játszani. – mosolyodott el halványan Esme.

- Sajnálom, de muszáj volt…

Ekkortájt vettem észre, hogy Emmett nagyon szemez Riky-vel.

- Oh, bocsi. – szálltam ki a körből. - Szóval ő…

- A pasid. – vágott közbe Emmett.

- Valahogy úgy… - helyeseltem.

Megfogtam szerelmem kezét.

- A nevem… Aaron Patrik Malcolm Vol… Silvercross. – mutatkozott be.

- Ismerlek téged. Te nem emlékszel rám? – lépett elő Carlisle. – Carlisle vagyok.

- Az a Carlisle? Milyen meglepő… - csodálkozott Riky. – Sikerült a célod. Van egy családod. A Mester sajnálatos módon kinevetett ezért a célért nem?

- De. Valóban érdekes, ami történt…

- Én egyáltalán nem ezzel a szóval jellemezném a történteket. – néztem rá dühösen. – Egyszerű kicseszés. Vagy inkább több annál.

- Honnan ismeritek egymást? – kérdezte izgatottan Alice.

- Régen… - kezdett apám, de a szavába vágtam.

- Nem tudom végighallgatni még egyszer, sajnálom. Túlságosan fáj még. Kimegyek levegőzni. – szerettem volna kijutni az erdőbe, mielőtt elönt a fájdalom.

Habár itt volt mellettem az, akit annyira szerettem – még most is -, egyszer elvesztettem, de visszaszereztük egymást. Ez a fájdalmas emlék – valahányszor csak visszaemlékeztem rá – lyukat égetett az agyamba, a szívembe, a mellkasomba. Mindig más helyre… Legkevésbé akartam most hallani ismét azt a förmedvényt. Mikor a kiértem még hallottam, ahogy elkezdi szerelmem a történetet. A megszokott helyemre mentem, ahová akkor tévedtem, mikor valami elől menekülök. Az a gyönge kis patak ugyanott tört a felszínre, mint azelőtt. Jasper, Carlisle és Edward tudott csak erről a helyről, senki más. Leültem egy sziklára és próbáltam elterelni a gondolataimat a rossz dolgokról.

- Régen jártunk itt. – ült le mellém Jazz. – Mi bánt?

- Nem bánt semmi. De megint felszakadna az a rengeteg seb a történettől…

Akaratlanul kezdtek előszivárogni az emlékfoszlányok. Arra lettem figyelmes, hogy a könnyeim a tenyerembe csöppentek.

- Semmi baj. – ölelt át Jasper.

Kemény mellkasába temettem az arcom. A könnyeim megállíthatatlanul ömlöttek. Még Jazz képessége ellenére nem tudtam lenyugodni.

- Ma már annyit bőgtem, hogy egy épeszű valaki biztos egy hisztis idiótának nézne. – bömböltem.

- Mivel nekem elment az eszem, egyiknek sem nézlek. – mondta lágy, dallamos hangon.

Olyan szorosan öleltem, ahogy csak bírtam. Valami neszt hallottam a hátam mögül, de mire megfordultam már nem volt ott senki.

21. Esküvő

2011-05-14T21:16:00.002+02:00

Sziasztok!

Hát, kicsit késve, de megérkezett a friss.:D

Jó olvasást, komizzatok pls.:D

21. Esküvő

A másodszorra lett jegyesek nem is húzták az időt az esküvővel. Rá két hétre szervezték meg. Athena megkért, hogy segítsek kiválasztani a ruhákat. Caius-szal kész leányálom volt elmenni kiválasztani a megfelelő ruhát. Komolyan mondom több gond volt vele, mint egy lánnyal. „Ennek a színe nem jó, ennek a szabása, ennek… ez az egész rossz!”, meg hasonlók. Végül megállapodtunk egy szmokingnál. Úgyis azt tervezték, hogy az esküvő után egy álarcosbál lesz. Így legalább nem kell átöltöznie. Athenodora-val később mentem el. Úgymond „szerelem első látásra” alapján döntöttünk a ruha mellett. Gyönyörű volt, igaz nem teljesen hófehér, de álomszép volt benne. A vásárolgatás után jött a díszítés, a meghívók kiosztása és még egy rakás dolog. Összehívtam egy kicsit a jegyeseket.

- Meg kéne beszélni kiket hívtok meg. – javasoltam.

- Oh, mi már azt összeírtuk. – nyomott Athena a kezembe egy végtelennek tűnő papírgurigát.

Belepillantottam. Tátott szájjal nézem a számomra ismeretlen neveket.

- A Volturi tagjait nem írtuk fel, hisz ők itt vannak házon belül, tehát gyakorlatilag kötelesek részt venni. – magyarázta Szöszi.

- Nos, ez mind szép és jó, csak én nem tudom, hogy ezek a vámpírok hol laknak. Kérlek, írjátok oda a címet, majd kézbesítem a meghívókat, ha nem bánjátok. – adtam vissza a listát. – Most viszont be kell mennem a városba.

Kimentem a frisslevegőre, felpattantam a motoromra és már száguldottam is vele. Július 28.-a volt. A nyár közepe. Tikkasztó, forró nyár. Kb. másfél hónapja költöztem el otthonról… Annyira hiányoztak, hogy az már-már fájt… Eszembe jutott, a nevük fel volt írva a listára. Erre is csak azért emlékeztem, mert majdnem ők voltak az elején. Felhívtam Sulpicia-t és Didyme-t, hogy válasszuk ki a koszorúslány ruhákat. Végül egy vörös, pánt nélküli, mell alatt kővel kirakott ruhában egyeztünk meg. Megvettük őket és tipli volt hazafelé. Elraktam a szekrényembe a ruhát. Úgy gondoltam, hogy az én ruhámat majd aznap este varázsolom magamra, így nem kell azzal is plusz időt eltölteni. Elmentem fürdeni. Megnyugtatóan hatott rám a meleg víz. Rózsaszirmokat szakítottam bele, illóolaj kíséretében. 3 óra ázás után kikecmeregtem a kádból, és éppen egy szál bugyiban az ajtónak szemben álltam mikor Alec benyitott. Percekig bámultuk egymást, hirtelen elfordultam és lehordtam.

- Úgy látszik nálatok ez „családi vonás”. – szidtam.

- Ezt meg hogy érted?

- Dem se tud kopogni… - hagytam annyiban, majd már Alec-nek háttal folytattam az öltözést.

Ő végignézte, ahogyan véghezvittem.

- Szépet láttál? – sétáltam ki mellette az ajtón mosolyogva.

Egyenesen a trónterembe mentem. Elfoglaltam a „helyem” – a lépcsőn Aro-nak háttal. Észrevettem, hogy Jane nincs a teremben.

- Mond Aro. – fordultam meg. – Ha engem és Jane-t megtámadnának és csak az egyikünknek menthetnéd meg az életét ki lenne az?

Aro-nak tátva maradt a szája.

- Én… nem tudom.

- Vágd rá! Ki jutott először az eszedbe?

- Jane.

Elmosolyodtam.

- Te nem is bánod ezt? – kérdezte meglepetten.

- Dehogy is. Ennek mindig így kell maradnia. Köztünk neki kell lennie az elsőnek számodra. Világ életemben sosem akartam közétek állni, az csak egy dolog, hogy így alakult. Ha majd valaha megtörténik ez, egy pillanatig se habozhatsz. Esküdj, hogy őt mented ki helyettem.

- Miért is? Ha olyan gonosz volt veled, akkor mért mondod ezt?

- Mert ezt is érzem. Ő még fiatal. Vannak még dolgok, amik nem hiányozhatnak az életéből. És attól függetlenül, hogy ő utál, én nem utálom őt, akármit is tett a múltban. Rájöttem, ha gyűlöletben élek akkor neki nagyobbat kedvezek mint saját magamnak.

- Miért jó neked, amikor fáj? – láthatta meg az arcomon a kínt, mikor elvesztett szerelmemre gondoltam.

- Nem jó az, de legalább tudom… érzem, hogy létezem. – hagytam el a helyiséget.

Visszanéztem az ajtóból, s csak ekkor vettem észre: Jane már rég bent volt. Csak nézett értetlenül. Becsuktam az ajtót s sétálni indultam. Végignéztem a napfelkeltét. Annyira hasonlított a többire, de mégis különbözött tőlük.

Eltelt egy hét. Mindenki sürgött forgott. Én kiosztottam a meghívókat. Meglepődtem mikor házunkhoz érve nem találtam otthon senkit. Letettem a dohányzó asztalra. Visszahunyorítottam Volterrába.

A nagy naphoz érkeztünk. Minden tökéletes díszben állt, a ruhák csodásak voltak. A vendégek egyre csak gyűltek, szépen lassan beszállingóztak a trónterembe. Én is lassan felöltöztem a többi koszorúslánnyal együtt. A vendégek leültek, a fontosabb személyek elfoglalták a helyüket. Aro adta össze a párt, Marcus volt Caius tanúja, Athenodora-nak pedig Heidi. Beindult a zene. Táráttátá táráttárá. A menyasszonyra szegeződött minden tekintet, ő pedig kecsesen bevonult Félix kíséretében.

- Kedves egybegyűltek! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy ez a két vámpír örökre összekösse az életét… ismét. – kezdte el a szertartást Aro. – A mi életünk hosszú mégsem adatik meg mindenkinek, hogy megtalálja élete párját, lelki társát, a másik felét. Nektek mégis sikerült. Caius Volturi, szeretnéd az itt megjelent nőt hites feleségedül fogadni, és tiszteled majd őt egészségben, betegségben, szegénységben, gazdagságban, békében, háborúban, míg a halál el nem választ?

- Igen.

- Athenodora Volturi, szeretnéd az itt megjelent férfit hites férjedül fogadni, és tiszteled majd őt egészségben, betegségben, szegénységben, gazdagságban, békében, háborúban, míg a halál el nem választ?

- Igen.

- Hát akkor – nézett Aro Caius-ra – megcsókolhatod a menyasszonyt.

Elcsattant a szerelmes csók. Olyan édesek voltak ott együtt. A vendégek elvonultak, hogy átöltözzenek az álarcosbálra. Én is visszavonultam a szobámba, varázsoltam magamnak egy ruhát és egy hozzá illő álarcot. Az álarc nem fedte az egész arcom, a homlokom és a szememtől lefelé eső rész kilátszott. Vörös volt, fekete csillámos díszítéssel. Egyszerűen csodálatos érzés fogott el mikor beletekintettem az egészalakos tükrömbe. Ez a csodálat egyszerre fogott el az undorral. A ruha tényleg elképezően állt rajtam de tudtam, hogy mért van ez: valahogy elő kell csalogatni a „zsákmányt”. Beleborzongtam. Hirtelen kivágódott az ajtóm.

- Te csak Alec vagy Dem lehetsz. – nevettem fel.

- Demetri vagyok. – sütötte le a szemét szégyellősen. – Sajnálom, hogy megzavartalak.

- Ugyan… Nem tettél semmi rosszat. De pszt. – tettem mutatóujjam a ajkamra. – Titokban kell tartani milyen ruhában vagyok. Cserébe én sem mondom el te milyen ruhában vagy. Áll az alku? – nyújtottam felé a kezemet széles mosollyal.

- Persze. – fogadta el kezemet. – De azért jöttem, mert már mindenki kész van. Caius szinte fuldoklik dühében, mert megint késel ráadásul ma. Amúgy csak ő tudja, hogy te még nem vagy ott, senki más.

- Basszus… Jól eltökörésztem az időt. – szitkozódtam. – Siessünk. – kaptam magamra az álarcomat.

Megragadtam a kezénél fogva és húztam magam után.

- Azt hiszem magamtól is menne. – hallottam egy nyögést a hátam mögül.

Már késő volt, mert a trónterem ajtajánál álltunk. Szépen megigazítottam a hajam, ami hullámosan omlott a vállaimra. Lesimítottam ruhámat és még mielőtt benyitottam volna kinyílt az ajtó előttem. Mindenki szeme engem pásztázott. Feleszméltem: biztos Dem csinált valamit a hátam mögött. Megfordultam, de úgy láttam csak áll egyhelyben.

- Azt hiszem valamit csinálhattál, ha mindenki téged bámul. – súgtam oda neki játékosan.

- Téged néznek.

Leesett az állam.

- Miért is? Megint törvényt szegtem? – vakarásztam a homlokom hátha eszembe jut valami.

- Dehogyis. Azért, mert gyönyörű vagy. – mosolyodott el lágyan. – Szabad egy táncra? – hajolt meg előttem illedelmesen.

Kezemet az övébe helyeztem és bevezetett a parkettre. Beindult a zene. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy rakás vámpír már táncol. A számnak vége lett, jött a következő szám. Egyszer csak ott termett egy srác. Nem tudtam ki az, de azért helyesnek ítéltem meg abból, amit láttam belőle.

- Lekérhetem? – kérdezte Dem-et.

Táncpartnerem rámsandított én pedig aprót bólintottam jelezvén én nem bánom. Az ismeretlen ráhelyezte kezét a derekamra, magához húzott és keringőzni kezdtünk.

- Kegyed gyönyörű ma este. – bókolt. – Szabad megtudnom a neved?

- Egy álarcosbálon nem illik felfedni a kilétünket. – tereltem hisz ki a pokol akar egy idegennek bemutatkozni.

Mégis az ő jelenléte valahogy olyan ismerős, olyan megnyugtató és kellemes érzéssel töltött el.

- Igazad van. – húzódott apró mosolyra szája.

- De ha ennyire szeretnél néven szólítani, akkor találj ki nekem egy szép nevet és én is kitalálok neked. – ötleteltem.

- Rendben. Akkor a neved legyen Sara. – vigyorgott.

Kitágult szemekkel bámultam rá. Vajon tudja, hogy ez az igazi nevem?

- Akkor te legyél Riky. – leheltem.

Ő is csak bambult rám először, de azután előtűnt aranybarna szeme. Várjunk csak… Aranybarna?

- Mi a baj? – kérdezte lágy dallamos hangon.

- Áh, semmi. – fordítottam el a tekintetem zavartan. – Csak kicsit furcsálltam, hogy a szemed nem vörös.

- Miért olyan furcsa ez? A tiéd sem az.

- Ez igaz.

- Te mért döntöttél ennél az életformánál? - érdeklődött.

Szemei pásztázták az arcom, mintha ki akarna olvasni valamit belőle. Nem használtam a gondolatolvasó képességem, mert az úgy olyan egyszerű lett volna. Megfontoltam magamban alaposan a választ.

- Bárány bőrbe bújt farkas. – kacagtam fel savanyúan. – Vagy mikor Szépség és a Szörnyeteg egy személy… Én nem akarok szörnyeteg lenni. Nem bírnék magamra nézni és valószínűleg annyira undorodnék magamtól, hogy… - elharaptam a mondatot.

Látszólag értette, azt akartam kifejezni, hogy nem tudnék létezni.

- …zárdába vonulnék, cölibátust fogadnék meg ilyenek. – idétlenkedtem el a végét.

Valahogy egyikőnk sem tartotta viccesnek.

- Te miért vagy vegetáriánus?

A pillantásában rejtett szomorúságot és fájdalmat fedeztem fel.

- Nagyjából azért amiért te, és… - elhallgatott.

Habozott egy darabi, majd úgy döntöttem ráhagyom.

- Nem kell elmondanod, ha nem szeretnéd. Nem szeretném, ha kényelmetlenül éreznéd magad emiatt.

- Semmi baj. Tehát… és mert volt régen egy barátnőm. Nagyon szerettem őt jobban, mint bármi mást az életemben, de meghalt. Megölte őt egy vámpír a román klánból. A neve Sara volt, ezért adtam neked ezt a nevet. A világ leggyönyörűbb neve minek hallatán boldogság töltött el. Az ő hangja hozott megnyugvást és örömöt nekem. – mesélte.

- Tudod nekem is volt egy barátom, akit történetesen Riky-nek hívtak. Én is nagyon szerettem őt, bármelyik pillanatban az életemet adtam volna érte. Ő ember volt. Megölte őt egy… egy… Volturi tag.

Megállt.

- A Mester miért ölte meg? – nézett rám értetlenül.

- Mester? Akkor ezek szerint te is Volturi vagy… - töprengtem. – Amúgy nem ő volt. Aro a barátom, ő nem okozna nekem ekkora fájdalmat. Valaki más tette, akit most nem neveznék meg rendben?

Bólintott. Újra táncolni kezdtünk. Egészen a bál végéig csak keringőztünk, úgy tűnt jól érezte magát. Én mindenesetre nagyon.

- Örültem, hogy egy ilyen gyönyörű és kedves hölggyel táncolhattam. – csókolt kezet. – Remélem, még találkozunk.

- Örvendtem a szerencsének. – pukedliztem egyet.

Már mindenki távozó félben volt, ő pedig kisétált a szálingózó tömegben.

Ahogy megláttam Carlisle-t és a többieket ledermedtem. Tudtam, hogyha most beszélek velük, akkor hazamegyek. De kellett még egy kis idő… Így sietősre fogtam a dolgot, beviharzottam a szobámba. Az órám 3:00-t mutatott. Az ágyamon elterülve elemezgettem az este folyamán történteket.

Sara báli ruhája:

Koszorúslány ruha:

Athena ruhája:

Díj

2011-05-13T21:18:00.000+02:00

Sziasztok!

Kaptam egy újabb díjat, köszi Szoffi!:D

1. Tedd ki a logót a blogodra!

2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad! (linkelve)

3. Add tovább 7 embernek!

4. Hagyj náluk megjegyzést, hogy tudjanak róla!

5. Írj magadról 7 dolgot!

7 dolog rólam:

1. Nem szeretem a karfiolt.:S

2. Vízilabdázok./kapus.:P/

3. Imádom az animéket.♥♥/főleg a Sailor Moon-t, a Lovely Complex-et, az Elfen Lied-et, a Special A-t, a Kiddy Grade - Csajkommandó-t, a Nana-t, a Shugo Chara-t, a Vadmacskakommandót, a Princess Princess-t és a Vampire knight-ot.♥♥/

4. A szobám fala tele van poszterrel.

5. Szeretek rajzolni.

6. Nem szeretem a bogarakat.

7. Ma kaptam egy édes kikcicáát.♥♥

Akiknek küldöm:

1. Gréta Masen

2. Allice

3. GrétaCullen

4. tanyacullen

5. Rosalie23

6. Lyly

7. fanee

új fejléc.:P

2011-04-29T23:40:00.002+02:00

Sziasztook drága olvasóim!:D

Nem, ez még nem a friss, de megértük, csináltam egy új fejlécet.xd/Ilyen sincs minden nap, mert nem nagyon értek hozzá.:$/ Tehát csak meg szeretném kérdezni, hogy szerintetek milyen lett?:D

Komikat pls.:D

Puszszii

Bonnie

Díj

2011-04-27T15:38:00.002+02:00

Sziasztok olvasóim!:D

Kaptam egy díjat Musafan-tól, köszönet érte neked!:D

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!

2. Tedd ki a logót a blogodra!

3. Írj magadról 7 dolgot!

4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!

5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

1. Kész.

2. Kész.

3. 7 dolog rólam, de szerintem semmi új nincs.xd:

- Szeretem a vámpíros dolgokat függetlenül a vámpírok "jóságától".xd

- Szeretek olvasni, de csak azt ami érdekel.

- Kedvenc színem a kék.

- Nem szeretem a brokkolit.xd

- Imádok zenét hallgatni!:D

- Szeretek céltalanul bolyongani, álmodozni.

- Kedvenc számom a 8.

4. Akiknek adom:

- Szoffi

- tanyacullen

- GrétaCullen

- Allice & Bella Volturi

- Rosalie23

- fanee

- Allice & Bella Volturi

5. Kész.

20. Az ígéret szép szó… de vannak olyan pillanatok mikor nem feltétlen jó betartani azt

2011-04-24T18:02:00.005+02:00

Sziasztok!

Bocsi a sok kihagyásért, rengeteg dolgom volt.:/ De nem is magyarázkodom, inkább jó olvasást kívánok és várom a komikat!!:D:D

20. Az ígéret szép szó… de vannak olyan pillanatok mikor nem feltétlen jó betartani azt

Egész éjjel rágódtam a dolgon. Elmondjam? Ne mondjam el? Elmentem lezuhanyozni, felvettem egy farmert, egy Rosalie féle magas sarkút, és egy lila denevérujjú felsőt. Halálosan lassan mentem a trónterem felé miközben a padlót bámultam. Észrevettem, hogy út közben többen megbámultak. Talán túl csöndben vagyok? Körbenéztem. Érdekes módon senki sem nézett rám. Jót mosolyogtam ezen. Hirtelen azonban visszatért a tanácstalanságom.

- Reggelt! – leheltem.

Olvastam Leonora fejében, hogy meg akarja ölni Caius-t. Megálltam. Majdnem elhánytam magam, ahogy ott tette-vette magát. Leültem Aro-nak háttal a legfelső lépcsőre.

- Mi a baj? – fogta meg Marcus a vállam. – Min téped magad?

- Már értem! – oltódott fel a villanykörte az agyamban. – Nem az számít, hogyan döntök hanem, hogy boldogok legyenek. Édes mindegy, hogy meddig titkolom, ha ezzel beletaposok mások lelkébe.

- Mit beszélsz? – nézett rám Marcus, mint borjú az új kapura.

- Semmit, nem lényeg. Köszi. – nyomtam egy puszit a homlokára.

Beszaladtam a szobámba, előtúrtam egy tollat meg egy füzetet és írni elkezdtem:

„Előkészületek a teljes lebuktatáshoz:

1. lépés: Meg kell tudnom Caius vonzódásának gyökerét!”

Bekopogtam a szobájába.

- Gyere be! – hallatszott ki a hangja.

Caius épp egy könyvet olvasott.

- Szia! Beszélgetnénk négy szem közt?

- Most egyedül vagyok. Nincs akadálya.

Leültem mellé az ágyra, a jobb kezemet ráhelyeztem a bal combjára, – láthatóan zavarba jött ettől – majd méllyen a szemébe néztem.

- Mi fogott meg téged Leonora-ban? Mi tetszik benne?

- Hát… Okos, erős, gyönyörű, segítőkész… kedves, megértő, és ami ennél is fontosabb: önmagamért szeret.

Ha nem lett volna egy csepp önuralmam se, akkor ezek hallatán, a földön fetrengve röhögtem volna torkom szakadtából.

- Áh, értem. Ennyit szerettem volna megtudni, köszönöm a segítséged.

Visszatértem a papírlaphoz. 1. lépés kipipálva.

„2. lépés: Caius vonzódásának megrendítése!”

Athenodora-t állították aznapra őrnek a trónterembe az én kérésemre. Főztem egy kis fekete teát.

- Félix drága, ezt hozd be utánam, kérlek és vidd oda Leonora-nak. – nyomtam kezébe a tálcát.

Besurrantam villámsebességgel Didyme mellé. Egy csettintéssel kibuktattam Félixet a fekete tea pedig Leonora hófehér ruháján landolt.

- Te idióta! – üvöltötte majd vágta pofon úgy, hogy a terem másik végében kötött ki.

Szöszi kicsit furán nézett. Kedves? Megértő? Segítőkész? Nemááár… Amúgy már mindenkinek elege volt abból, hogy olyan sokra tartotta magát „Miss. Tökély”, túl sokat engedett meg magának. Athenodora is behuppant a képbe.

- Jól vagy? – ment oda barátomhoz.

- Nem történt semmi. Ezt viszont felszedem.

- Egy frászt szeded! Majd én segítek neked! – mosolyodott el barátnőm.

Szöszi szemében láttam, hogy… áh az a nézés…

Beszerveztem még egy jó dolgot.

- Egy verseny? – böktem ki a hatalmas unalom közepette.

- Ez nem így működik Sara. – szólt rám Aro.

- Ugyan lazítsatok már egy kicsit! Különben meg – csettintettem egyet – a kastély védelme már kész is. Feltörhetetlen pajzs. Vámpíroknak se ki, se be.

- Rendben. – egyezett bele mindenki. – Legyen, mondjuk közelharc. Mivel én magasan fölöttetek állok, így én csak az utolsó három bent maradt versenyzővel küzdök. Oké?

Helyeslően bólogattak.

- A szabály pedig az, hogy megölni a másikat, maradandó testi sérülést okozni szigorúan TILOS! Amúgy meg a szóbeli megalázás megengedett, de a szülőket ki kell hagyni a beszélgetésből! Különleges képességeket használni szabad, de csak bizonyos mértékben. A párbajok feladásig mennek.

Aki következett az húzott egy nevet – kivéve az enyémet – és megküzdött vele. Az utolsó három Leonora, Aro és Jane voltak. Aro-t és Jane-t gyorsan legyőztem, direkt hagytam Leonora-t utoljára. Athenodora észrevehette, hogy tervezek valamit, mert egyfolytában rázta a fejét, és olyan gondolatbeli üzeneteket küldött, hogy: „Ne tedd!”, „Ne csináld ezt!”.

- Mehet a menet? – haraptam az ajkamba.

- Mehet! – vágta rá ellenfelem.

Ahogy kezdetét vette a harc már földhöz is vágtam.

- Most legyen nagy a szád kislány! – nevettem gúnyosan.

Minden támadását kikerültem. A vége felé már alig tudott állni. Naná, hogy démon nélkül nincs világ, meg is jelent egy. Túlságosan ismerős volt.

- Mi az? Már nem is emlékszel rám?

- El lehet felejteni téged Cole?

- Kérdéssel kérdésre?

- Átkozom a napot mikor megismertelek. Ami tényleg gáz, hogy tényleg elhittem, hogy meg tudsz változni.

- A főnöki poszt jobban tetszett. A gázsi is több… a hatalom többnek számít, mint néhány satnya mosoly.

- Phoebe tudja már?

- Majd fogja, nyugodj meg! Hisz ő lesz a királynőm.

- Arra várhatsz. Mégis hogyan tervezted elmondani? „Bocsi szivi, de mégis úgy döntöttem, hogy hatalomra akarok törni, maradtam démon. Ami még jobb Forrás lettem. Leszel a királynőm?” Aztán kacsintasz egy csábosat… Azt hiszed, ezzel minden el van intézve?

- Hmm… Jó ötleteid vannak.

- Minek evett ide a penész?

- El akarlak tenni láb alól már rég óta…

- Azt hiszem az nem fog menni. – eresztettem el egy ördögi kacajt.

- … de inkább ellenőrizni jöttelek téged. Mi volt ez a „nem fog menni” dolog?

- Most tűnj innen ameddig még szépen mondom.

- Ez neked szép, kisanyám?

- Menj el innen! Kérlek! – küldtem meg egy tűzlabdával, ami szép kis sebeket hagyott rajta.

- Akárhogyan menekülsz, mindig ugyanott kötsz ki. A gyilkolásnál.

Ahogy ezeket a szavakat kiejtette tudtam, hogy igazat mond. Ez volt a legnagyobb igazság. A szívem görcsbe rándult, alig kaptam levegőt.

- Mert neked van jogod Istent játszani? – halt el a hangom.

- És neked?

- Én legalább nem ölök ártatlan embereket. Csak olyanokat, akik el akarják venni az emberektől az otthonukat, a Földet. Ők sosem tettek nektek rosszat, ti pedig egyfolytában kisajtoljátok belőlük a hasznot majd, mint akik jól végezték dolgukat szépen eldobjátok őket és hazamentek.

- Viszlát, királylány. – tűnt el Cole egy hatalmas ürességet hagyva bennem.

Leonora rögtön lecsapott. Meg is lepődtem rajta milyen erős.

- Add fel picinyem. – suttogta.

Valahogy akkoriban mindenki csak azt akarta, hogy feladjam. Nekem viszont nem fért több a poharamba.

- Soha! Soha! Soha! Soha! – ment át a suttogásom ordításba.

- Úgyis veszítesz.

- Az nem számít! Ha feladom, az azt jelentené, hogy elbuktam. Nem akarok elbukni. Tudom, hogy teszel a szabályokra és rögvest megölnél, de ha feladnám, mi lenne azokkal, akik számítanak rám az életük során? Netán hagyjam cserben a barátaimat? Azokat, akiket szeretek?

- Barátok? Chö… Nem valók azok semmire.

Arcom falfehérré vált ezeknek a szavaknak a hallatán melyek együtt értelmesen, de szánalmasan csengtek a fülemben.

- Nagyon is sokra valók! Az igaz barátok kiállnak egymásért, erőt adnak, ha gyenge vagy, esernyőt raknak a fejed fölé, ha éppen szakad az eső, segítenek a bajban. Erőssé tesznek!

A szemem lassan megtelt könnyekkel. Egy idő után megállíthatatlanul folyt végig az a rengeteg könny az arcomon.

- Akinek nincsenek barátai az el van veszve a világban! – ordítottam. – Mikor velük vagyok, akkor be tudom tölteni egy kicsit azt a hatalmas űrt a szívemben! Könnyebb elviselni a fájdalmat, ha valaki áll melletted, ha valaki ott van veled mikor mindenki más elfordul! Persze fogalmuk sincs a barátaimnak a fájdalmaimról, de mikor velem vannak, úgy érzem, tudok élni! Úgy érzem, vagyok valaki, nem csak egy senki, egy emberbőrbe bújt vadállat! Egy pokoli fajzat, aki azért született a világba, hogy gyilkoljon! Ezért, mert ott vannak mellettem bármikor képes lennék meghalni értük!

A könnyeim csak ömlöttek, cseppet sem csillapodtak. Leonora elengedett.

- Elegem van belőled! – ordított velem. – Téged mindenki sajnál!

- Ez nem igaz. Jane például gyűlöl engem, amit sosem tudtam megérteni.

- Túl tökéletes vagy a világba. – szidott tovább.

Feltápászkodtam.

- Akkor, ha már ilyen cuki módon szidsz, hadd szálljak be én is. Tudok rólad mondani egyet, s mást, ami nem nagyon fog tetszeni hűn szeretett férjecskédnek.

- Megígérted, hogy nem ártod bele magad. – nézett rám Athenodora.

- Tudom, és nagyon sajnálom. Muszáj, hidd el jobb lesz így. Elképzelhető az is, hogy meggyűlölsz, de a végén neked lesz jobb.

- Mi a jó büdös francról beszéltek? – bukott ki Leonora-ból.

- Caius a drága feleséged meg akar ölni téged. Megmutatom mit láttam. – a mutatóujjamat hozzányomtam a homlokomhoz, kihúztam a fejemből az információkat, csettintettem egyet és mindenki végignézhette az általam látottakat úgy, mint egy nagy képernyős TV-n.

Mindenki tátotta a száját.

- Ebből elég legyen! – pattant fel Caius.

Odasétált Leonora-hoz egy szép mosollyal. Olyan pofont lekevert neki, hogy nekivágódott a falnak, amiben egy kráter keletkezett.

- Ne hidd el ezt a baromságot! – tápászkodott fel a lány. – Neki jobban hiszel? Nem is a feleséged!

- Nem az! Sosem volt az! De benne jobban megbízom, mint bárki másban a világon. Bármi volt is, ha ezt mutatta, akkor ez történt.

- Hazudik!

- Lehet kedves, lehet aranyos, lehet szemét, bunkó, köcsög… de hazug soha. Egy ilyen dologért nem mondana le az elveiről. A barátainak sose hazudna, ha azzal csak a saját érdekét táplálná.

- Caius… - a szavam elakadt.

Amiket mondott rólam… El sem tudtam képzelni, hogy valaha így beszél rólam.

- Nagyon köszönöm a dicséretet. De most lenne egy személy, aki beszélne veled és tisztázná a dolgait. – mutattam rá Athenodora-nak, hogy most következik ő.

- Caius légyszives hallgass végig. A legutóbb mikor…

- Hallgass! Tudok a kis románcodról Santiago-val!

- Miről? Soha az életben nem volt köztünk semmi! Fogalmam sincs mit értettél félre, de elmesélem végre, hogy mi történt.

- Ne is fáradj, nem vagyok kíváncsi a mesédre.

- Pedig most kíváncsi leszel! – erősködött barátnőm. – A születésnapodat szerveztem azon a héten, mert a lányok nem értek rá. Az tény, hogy kicsit többet voltam Santiago-val mint veled meg, hogy kicsit kerültelek, de nem történt köztünk semmi. Azután egyszer csak behívattál ide, és válni akartál. Én pedig nem értettem semmit, te meg nem hallgattál meg.

- Tessék?

- Csak is téged szeretlek, senki mást. – lépett közel Athenodora Caius-hoz

Gyengéden megsimította ex férje fejét, majd egy szenvedélyes csókot váltottak. Barátnőm szeméből patakzott a könny.

- Azt hittem végleg elveszítlek. – szipogta.

- Sajnálom, hogy ekkora barom vagyok… – csókolta meg ismét.

- Ezt a véleményt én is adom. – kuncogtam.

- …Tudnád mennyire fájt mikor nem voltál velem, mikor azt hittem, hogy lecseréltél…

- Már megbocsáss szivem, de te lecseréltél. – mosolyodott el Athena.

- Khm… - köszörülte meg torkát Szöszi. – Ezek után Leonora, elválok tőled. Életben hagylak, de száműzlek Volterra-ból sőt egész Itáliából. Soha többé nem akarom látni a képed és azt ugye mondanom sem kell, ha valamibe belekeveredsz, ne számíts kegyelemre. Megértetted?

- Természetesen… - lehelte Leonora.

Szöszi rögtön elvált tőle és újra megkérte Athenodora kezét.

- Látod öcsikém így jársz, ha nem hagyod, hogy belenézzek a feleségeid fejébe. – forgatta a szemét Aro.

- Legalább lesz mit mesélni az unokáknak. – pojénkodtam.

- Kiknek? – fehéredett el Szöszi.

- Nem akarsz gyerekeket te egocentrikus szőkeség? – hitetlenkedett Athena.

- Mondjuk belőle egy is bőven sok. – humorizáltam tovább.

Mindenki jót nevetett, s a jó hangulatban észre sem vettük, hogy felkelt a nap.

19. A hárpia

2011-03-14T01:06:00.005+01:00

Sziasztok!

Bocsi a sok kihagyásért, csak kicsit sok dolgom volt. Meg most elkezdtem nézni a Sailor Moon animét, és az kicsit mostanság lekötötte a figyelmemet. Megdöntöttem a rekordom, 20 részt néztem ma meg összesen.[Tudom, hogy senkit sem érdekel, de olyan jó megosztani most ezt veletek.xd:$] Csináltam nektek egy meglepetést, ami igazából nem nagy dolog, de sokáig vesződtem vele. Nem lett profi, de majd beleillik a környezetébe.:D Majd meglátjátok mi lesz az a következő vagy az az utáni fejezetben, még nem tudom.:D Kicsit rövid lett, de nem húzom az időt, jó olvasást.:D Várom a komikat.:D:D

19. A hárpia

- Maradhatsz. – bökte ki végül.

- Leszavaztak, már megint. Mindig ez van. – rázta kiábrándultan a fejét Caius.

Jane-t meg majd megütötte a guta.

- Most akkor örökre itt marad? Ő is Volturi lesz? – kerekedett ki a szeme.

- Csak rajta múlik. – ült a helyére Aro. – Alec kérlek, vezesd a régi szobájába.

- Még megvan? – hitetlenkedtem.

- Carlisle-é is. Megmondtam: akkor jöttök vissza, amikor akartok. Én csak örülni tudok a társaságotoknak. – mosolyodott el.

A szobám felé menet megkerestem Carlisle számát a telefonomban. Tárcsáztam. Kicsöngött.

- Haló! – szólt bele Carlisle.

- Szia. Én vagyok az Sara. Csak azt szerettem volna mondani, hogy találtam szállást. – hadartam.

- Hé! Lassabban. Hogy érzed magad?

- Egészen tűrhetően. Bár a gondolat, hogy Jane-nel egy fedél alatt kell éljek kicsit hátborzongató.

- Aro visszaengedett? Mondjuk nem is csoda. Értékesnek tartott téged mindig is, mint baráti, mint erősségi úton.

- Vele jó. Ő megérti az érzéseim, ebben hasonlít Jasper-re. Úgy hiányoztok.

- Te is nekünk. Unalmasabb lett az élet nélküled.

- Hát igen. Akkor ismerjük fel az igazi értékeket, ha már az elhagyott bennünket.

- Tápláld csak az egódat. – nevetett Carlisle.

- Most leteszem, mert be kell cuccolnom. Mond meg a többieknek, hogy szeretem őket is puszilok mindenkit. Szia.

- Szia!

Az ágyra raktam a bőröndöm, kicsit megújítottam a berendezést. Bepakoltam a szekrényekbe és a fiókokba, majd kopogtattak.

- Bocs, hogy zavarlak, de hívatnak téged! – lépett be az ajtón Félix.

- Rendben, azonnal megyek.

Amilyen gyorsan csak tudtam besiettem a trónterembe.

- Mit szeretnétek? – dőltem neki a falnak.

- Mivel itt laksz, át kell rágnunk néhány szabályt. – emelte fel az orrát Caius.

- Ugyan már Szöszikém! Te is tudod, nem fogok megalázkodni előtted, úgyhogy ha ezért hívtál, akkor sarkon is fordulok.

- Nincs jogod a tiszteletlenségre te semmirekellő! – hallatszott egy erős, temperamentumos hang Caius háta mögül.

Megtorpantam. A drámai hatás kedvéért meg is fordultam jó lassan.

- Parancsolsz? Ki a frász vagy te? Egyáltalán honnan jössz te ahhoz, hogy becsmérelj, mikor azt sem tudod, ki vagyok?

- A nevem Leonora Majestic. Vagyis Leonora Volturi.

- Mi? – kerekedett ki a szemem.

- Jól hallottad. Ugye szivem? – simogatta meg Caius vállát.

- Szánalmas vagy Szöszi! Nagyon szánalmas!

– Khm. – köszörülte Aro a torkát. - Arról lenne szó, ha a Volterra-iak meglátják, hogy te nem tartod be a szabályokat lázadás törhet ki.

- Na, jó. De ne is várd, hogy Mesternek hívjalak. – nevettem el magam.

- Nem is szándékoztam ezt kérni. – mosolyodott el ő is.

- Hol van Athenodora? Talán valami baj történt, hogy ehhez vetemedtél?

- Semmi közöd hozzá! – tromfolt le Caius.

- Majd lesz! – fordultam és iramodtam neki azzal a szándékkal, hogy felkeresem Athenodora-t.

- Megtiltom, hogy odamenj! – rántott vissza Caius.

- Te nem vagy senkim, így nem is tilthatsz meg nekem semmit! – söpörtem le magamról a kezét. – Aro hol van Athenodora?

- A kastély tornyában. Ő őrzi a Volturi kristályt.

- Köszi. – indultam a toronyba.

Mikor odaértem a látványtól megrettentem. Athenodora-n fura volt minden. A haja, a szeme, a ruhája, a kisugárzása…

- Jaj szivem! Mi történt? - léptem hozzá óvatosan.

- Minden az én hibám! – borult sírva a nyakamba. – Ha nem akarom minden áron azt a rohadt bulit, akkor még mindig a szerelmemmel lehetnék. Helyettem az az álnok kígyó van ott.

- Nekem se valami szimpatikus. – ültünk le a fal mellé. – De mégis mi történt?

- Caius szülinapja előtti héten történt. Én szerveztem a buliját kivételesen, mert a csajok nem értek rá. Egyik nap behívtak a trónterembe. Szerelmem szólalt fel először. Azt mondta nagyot csalódott bennem és többet várt tőlem. Az ő szavaival élve „ez nem egy Volturi vezető feleségéhez méltó viselkedés” volt. Persze én még mindig nem értettem miről beszél, de hagytam kibontakozni. Állítása szerint én eltávolodtam tőle az utóbbi időben, s azt mondta megcsalom őt egy másik férfival. Tagadtam, mert nem volt igaz, de erre azt felelte ebből látszik az igaza. Próbáltam magyarázkodni, de mikor beszélni akartam ő lökte a rizsáját a hűségről, a szerelemről meg a fene nagy büszkeségéről. Mikor befejezte közölte, hogy el akar válni. Lefagytam és azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Dadogni kezdtem, hogy miről beszél, de mind hiába. Azóta csak jelenteni megyek oda.

- Ez egy nagy seggfej.

- Az. Ennél még csak az a hárpia a rosszabb. Azt hiszem fél éve hallottam Alec-től a hírt. Aznap sírógörcsöt kaptam, Renata átvette a helyem. Majd megszakadt a szívem.

- Elhiszem… Azonnal tennünk kell valamit! – pattantam föl.

- Ne! – meredt rám kétségbeesetten. – Könyörgöm, ígérd meg, hogy nem teszel semmit! Nekem úgyse hinne, te meg nem vagy a legjobb barátai közt.

- Rendben.

Egész este arról beszélgettünk mit tennénk Leonorával. Kibeszéltük egymás búját-baját, sokat nevettünk-sírtunk. Épp a sírós résznél tartottunk, mikor hajnaltájt léptekre kaptam fel a fejem. Az árnyékból kilépve Alec és Dem arcát láttam meg.

- Miért itatjátok az egereket? – heveredtek le elénk.

- Női dolgok. – legyintettem.

- Akkor az már rég rossz. – rázta a fejét Dem.

Lábon rúgtam és szúrós szemmel néztem rá. Athenodora elmesélte nekik a történetet, nekik se tetszett ez a Leonora.

A nap felkelt, mindenki visszament a dolgára. Csak sétálgattam a folyosón miközben akaratlanul is meghallottam Leonora hangját. Bekukkantottam a szobája ablakán: a tükörben nézegette magát, s közben magában beszélt.

- Hát igen, nemsokára összeházasodunk Caius-szal. Azután az enyém lesz minden. Beleintézem egy aprócska balesetbe, amiben véletlenül életét veszti. Addig meg a feleség szerep is megteszi, hisz így is nagyhatalomra teszek szert. De miután meghal az én drágalátos férjecském be fognak venni a Volturi hármasba arról kezeskedem. – nevetgélte.

A lehető leggyorsabban besiettem a szobámba feldolgozni a történteket. Még az nap este elmeséltem mindent Athenodora-nak.

- Szólnunk kell neki! El kell mesélnünk mi történt! – csaptam az asztalra.

- Megígérted.

- Hagynád meghalni?

- Hidd el, neked megvan hozzá a hatalmad, hogy segíts neki. Ugye megteszed nekem?

- Legyen. De ez nem örökre szól. Lesz egy kis megbeszélnivalóm vele.

Másnap feszülten siettem a trónterembe, mert elkéstem egy kissé. Egész éjjel azon töprengtem hogyan tudnám nem elszólni magam. Pedig muszáj volt.

- Minden rendben? – nézett rám furcsán Aro.

- Persze.

Hirtelen kiesett minden a kezemből.

- A francba! Kezdhetem elölről a válogatást! – mérgelődtem.

- Ez nem Gianna feladata?

- Az övé, csak besegítettem neki egy kicsit önszorgalomból, úgyse tudtam már mit csinálni.

- Látom én, hogy valami bánt, előlem nem tudod eltitkolni. – érintette meg Aro a vállam.

- Sajnálom. – a varázserőmmel meggátoltam, hogy Aro bejusson a gondolataimba.

- Ha nem hát nem. Viszont nyugodtan szólj, ha bármire szükséged lenne.

- Úgy lesz, de szerintem neked most dolgod van. – mutattam a rengeteg halom papírra.

A dolog végeztével Leonora után mentem.

- Azonnal állj meg! – rántottam vissza a karjánál fogva.

Próbál kiszabadulni, de én erősebb voltam nála.

- Mit akarsz tőlem?

- Volturi feleségnek lenni nem jelent többen, mint maga a kifejezés. Nem lesz hatalmad, nem szólhatsz bele mindenbe.

Villámcsapásként érte a mondanivalóm.

- Te miért szólhatsz bele? Rád mért nem vonatkoznak a szabályok?

- Tudod, nekem különös múltam van az egész Volturi klánnal, de főleg Aro-val. Nagyon jó barátok vagyunk, mindent megosztunk egymással, legalább is részben. Mivel ő tudja nekem nem erősségem a hajlongás ezért velem kivételt tett néhány szabály iránt. Meg van egy pár dolog ezen kívül, azt viszont veled nem akarom megosztani.

Elengedtem s visszasétáltam a terembe.

- Hát igen! Könnyű magad bekefélni a köztudatba mi? – jött a hátam mögül a hang.

Mereven megálltam. Lassan megfordultam.

- Mi? Tessék? Mit beszélsz?

- Jól hallottad.

- Na, most fogjatok le, mert szétverem azt a nagy pofáját! – indultam Leonora felé dühödten.

Vagy 15-en próbáltak lefogni, hogy ne verjem össze. Egy kis idő múlva sikerült lehiggadnom s emberi hangon folytattam a beszélgetést.

- Nos, kisanyám! Valószínűleg te összekeversz engem saját magaddal! Tudom, mit tervezel te csitri! Minden egyes szavadat hallottam! Olyan szívesen kitálalnék, de megígértem valakinek valamit, ami miatt most nem lehet, sajnálom. Húzd összébb az arcod, mert én nem a játszópajtásod vagyok, ezt jól jegyezd meg!

Abban a pillanatban ott hagytam, bementem a szobámba. Azon tűnődtem vajon megéri megtartani az Athenodora-nak tett ígéretem?

Frissről

2011-02-20T19:10:00.004+01:00

Sziasztok!

Nem tudom mikor lesz, megint a nyakamon vannak a TZ-k. A hétvégém is elég foglalt volt, bocsi.:/ De amint lehet felrakom, már megvan egy része.:D

Sara múltja kisebb-nagyobb bonyodalmakat szül, kiderül a múltjáról valami, és egy bizonyos személyről akit már rég elvesztett. Legalábbis ő mind idáig ezt hitte...

Puszszii

Bonnie

Díj!:)

2011-02-16T22:17:00.003+01:00

Sziasztok!:D:D

Kaptam egy díjat Rosalie23-tól. Nagyon köszönöm neki, én is elküldöm pár embernek. Mivel nincs számhoz kötve, hogy hánynak lehet, így egy párnak elküldöm.:D

Nekik küldöm:

demon

Évangel./Éwii

Ja és aki nem tette az légyszi dobja meg egy komival az előző fejezetet.:D Köszi.:D

Puszszii

Bonnie

18. Fájó búcsú

2011-02-07T15:06:00.003+01:00

Sziasztok!

Lécci ne gyűlöljetek ezért, igazán gonosz vagyok.xDxD Kicsit rövidke lett, de a következő hosszabb lesz ígérem.:D:D Jó olvasást.:D:D komikat várok szeretettel.:D:D

18. Fájó búcsú

Megyek.

Valaki kopogott.

- Gyere be! – szóltam ki.

- Tudom mit tervezel. – ült le mellém Edward az ágyra.

- Tessék? – kerekedett ki a szemem. – Ugye nem árulod el nekik? – bevetettem a cuki kisbociszemeket.

- Hmm… Legyek a cinkos társad? Csábító ajánlat.

- Könyörgök.

- Csak egy feltétellel. El kell mondanod mindent.

- Érdekel téged? – vigyorogtam rá.

- Persze. Hisz a tesóm vagy.

- Milyen jó meglátás. Tehát. Mit szeretnél tudni?

- Mikor mész? Hová? Miért?

- Holnap mikor senki sem lesz itthon, nem tudom és mert mostanság túl nagy az életveszély. Nem teszem meg veletek ezt többször. Többet nem mondok. A részletesebb információk benne lesznek a levelemben, amit a dohányzóra fogok tenni.

- És mért pont holnap? – érdeklődött tovább.

- Esme nem lesz itthon, nagyjából mindenki ugyan akkor ér haza. Nem szeretném, ha véletlen kárt tenne magában.

- Azt ugye tudod, hogy most pont ugyan azt teszed, amit én egykor Bellával?

- Cseppet sem azt. Elmegyek, de telefon még van. Amint eldöntöttem hova megyek, rögtön megírom sms-ben. Most menj, lefürdök. – tessékeltem ki végül.

- Jó, jó, jó. – hátrált ki feltartott kézzel.

Aznap este már nem mentem le, nem tudtam volna a szemükbe hazudni. Edward már nem jött be hozzám. Másnap reggel megírtam a levelet, a búcsúlevelet. Összepakoltam minden cuccomat, de rosszul kalkuláltam, mert Rosalie berontott az ajtón.

- Az anyjukkal szórakozzanak. Berángatnak első órára aztán hazaküldenek. Mondhatom értelmesek.

Közben elbújtam a konyhai hatalmas ablakon kívül a fal mellé. Kikukucskáltam.

- Oké Rose felfogtuk. – pakolta le Esme a dolgokat a kezéből.

Carlisle lépett be a konyhába levelemmel a kezében.

- Mindenki figyeljen rám. – gyorsan feltépte a borítékot. – Hallgassátok végig. Sara írta. Olvasom.

Egy „Oké.”-val mindenki elintézte.

- „Drága családom!

Nagyon szeretlek benneteket, de el kell mennem. Nem örökre, de egy időre mindenképpen. Amint a minap a játékról hazajövet azon gondolkodtam mi történhetett, hogy mi lehetett a baj rájöttem a dologra: én. Túl közel vagyok hozzátok és ezzel veszélybe sodorlak benneteket nap, mint nap. Egyre elviselhetetlenebb az érzés, hogy akármikor meghalhattok miattam. Ezért döntök így. Kérlek, ne haragudjatok rám.

Edward. Nem azt csinálom, mint te Bellával, és 100%, hogy vissza fogok jönni. Egyszer…

Alice: Ne lombozódj le, helyettem ott van Bella.”

- Az nem ugyan az. – tett megjegyzést húgom.

Esme szemeibe könnyek szöktek.

- „Kerülj közelebb hozzá!

Jasper. Rettentően fognak hiányozni reményt és hitet adó beszédeid, és a szép kis beszélgetéseink.

Emmett. A szobám tabu, még mindig életveszélyes. A számodra minden képp.

Rosalie. Csigavér… Tudom, hogy a rideg külsőd érző szívet rejt, és aki nem ismer úgy, ahogy én, az rengeteget veszít.

Bella. Legyél önmagad, és igyekezz kijönni Rosalie-val. Belülről jó ő, csak nehezen fogad be úgymond idegeneket.

Carlisle. Te vagy a világ legjobb apja. Megértesz, de mikor kell, békén hagysz. Megvigasztalsz, ha szomorú vagyok, és mindent meg lehet veled beszélni.

Esme. Tudom, hogy ezzel téged bántottalak meg a legjobba és ezt nagyon sajnálom. Nálad jobb anyát senki sem kívánhatna magának. Azt gondolom, kibírhatatlan vagyok. Ezért bocsánatot is kérek.”

- Nem is vagy az. – zokogta Esme arcát Carlisle mellkasába temetve.

- „Megtetted azt, amire csak kevesen képesek: megfegyelmeztél. Nagyon köszönöm.

Azt hiszem, sokat kell majd tennem azért, hogy megbocsájtsatok. Nagyon imádlak mindannyiótokat, és sosem feledlek el benneteket. Telefon van, rögtön szólak, ha találtam szállást. A démonok szagra és arcra mennek, a szagomat kitakarítottam a házból így nem ér több veszély titeket. Ha bárki keresne, megadom majd a címem, amit még nem tudok és küldjétek oda.

Szeretettel ölel és csókol:

Sara♥♥”

Edward meglátott. Csöndre intettem.

- Hiányozni fog. – fakadt sírva Rose.

Én sem maradtam sírás nélkül így eljöttem. Az első gondolatom azt volt, hogy Denali-ékhoz költözöm. Meg is kérdeztem Tanya-t és belement. Küldtem Carlisle-nak egy sms-t a hollétemről. Irina mellett kaptam szobát. Ő nagyon ellenséges volt velem, nem kedvelte, hogy náluk lakom. Ezt szóvá is tette egy párszor. Egyszer elegem lett.

- Rendben. – pattantam fel a fotelból egy csípős megjegyzése után. – Mi a fene bajod van?

- Csak vicceltem. – forgatta a szemeit.

- Nem erről beszélek. Hanem mindenről. Amióta itt vagyok, te ott rúgsz belém ahol bírsz. Mit csináltam neked? Netán megbántottalak? Ha igen akkor sajnálom oké?

- Túl tökéletes vagy. Túl tökéletes az életed ahhoz, hogy át tudd érezni azt amin most keresztül megyek.

Még fehérebb lettem.

- Szerinted tökéletes? – förmedtem rá. –Most hagytam el a családom! Életem igaz szerelmét megölte egy vámpír! Egy másik szerelmem a földbe tiport! Nap mint nap az életben maradásomért küzdök! Hát tökéletes mondhatom! Tudod mit? Elmegyek. Egy híd alatt is jobb, mint egy olyannal egy fedél alatt élni aki nem képes bevallani magának, hogy az idő semmit sem gyógyít be! Sőt! Egyre jobban fáj…

- Szia! – fordított hátat nekem.

- Szia.

Bevágtattam a szobámba, gyorsan összedobáltam a cuccaimat. Tanya jött be hozzám.

- Máris mész? – nézett rám aggodalmasan.

- Te nem hallottad az előző beszélgetést?

- De. Viszont azt hittem megérted. Irina kicsit forrófejű te is tudod.

- Elegem van már abból, hogy mindig nekem kell engednem… Sajnálom. Elmegyek.

Lekísért az ajtóig. Mindenkitől elköszöntem. Kirohantam az esőbe.

- Elfutni könnyebb igaz? – szólt utánam Tanya.

Visszapillantottam rá.

- Igen.

Napokig bolyongtam ide-oda. Nem találtam a helyem sehol. Mikor már eltelt 5 nap eszembe jutott valami. A Volturi-nál még nem jártam. Ez volt az utolsó ötletem. Rohamgyorsasággal vettem egy repülőjegyet Olaszországba. Az ottani repülőtérre érve robbantam ki az ajtón egyenesen a csomagszállító felé. Felkerestem az enyémet, odavarázsoltam a mocim a parkolóba, felvettem a sisakot és nekivágtam az útnak. A motorom kerekei eszeveszettül csikorogtak mikor lefékeztem Volterrában. Dem és Félix kijöttek. Nem vettem le a sisakom csak félretoltam őket és megindultam a trónterem felé. Persze Dem és Félix kiskutya módjára jöttek utánam és többször felszólítottak, hogy áljak meg. Mint aki nem hallott semmit úgy mentem tovább. Csak a hatalmas ajtó előtt álltam meg. Óvatosan benyitottam. Még éppen hallottam pár szót a mögöttem lévőktől.

- Oda nincs jogod bemenni. – hallatta Dem a hangját.

- Ki vagy és mit akarsz? – nézett rám Aro kérdően nézve a csomagomra.

Levettem a sisakom.

- Azért jöttem, mert meg szeretném kérdezni, hogy itt lakhatok-e egy ideig.

Aro szája tátva maradt, mert akárhányszor felkínálta a lehetőséget, hogy velük élje mindig visszautasítottam.

- Ezt meg kell vitatnunk. – nézett rám Caius.

Félrevonultak. Nekünk, a többieknek ki kellett jönnünk.

- A szívbajt hoztad rám. Azt hittem megint büntetésben leszünk, amiért csak úgy berontott egy idege. Nagyon örülök, hogy nem vagy idegen. – hebegte Félix.

- Én örülnék neki, ha megint velünk élnél. – mosolyodott el Alec. – Ha ez is olyan lesz, mint régen akkor mindent megér. – bökte oldalba Dem-et.

Behívtak minket ismét. Aro arca ragyogott, Caius durcás képet vágott, Marcus pedig unott arccal ült, de mosolygott. Ez biztosan nem jelent rosszat.

Aro szóra nyitotta a száját.

Frissről

2011-01-30T12:45:00.006+01:00

Kedves olvasóim!

Nagyon sajnálom ezt a hosszú kihagyást.:(:( Ami azt illeti nem tudom mikor lesz friss, de max 2 hét, mert apa véletlen letörölte a cuccaimat a gépről, beleértve a következő félig kész fejezetet, így előröl kell kezdenem a fejezetet.:S Kétségbe ne essetek, szó sincs arról, hogy befejezném. Sőt... Egyre több jó ötlet rajzolódik meg a buksimban.:D

Majd hozom a frisset.

Puszszii

Bonnie

17. Balesetek sorozata

2011-01-21T21:55:00.007+01:00

Sziasztok!

Meghoztam a frisst. Remélem tetszik, várom a komikat.:D Jó olvasást.:D:D

17. Balesetek sorozata

Hajnalban forgolódtam az ágyamban, dőltem erre meg arra, mint egy krumpliszsák. Bénán ugyan, de nem másnaposan kapartam fel magam a lepedőről. Nem akartam semmit csinálni, csak egész nap az ágyat nyomni. Lusta vagyok és kész. Tudom, hogy ez tiszta vámpírellenes, de ez van.

Leültem a kis íróasztalkámhoz, nekikezdtem a napirendnek. Mivel vasárnap volt, nem mehettünk mondjuk a suliba, szóval felvázoltam egy lapra a gondolataimat. Őszintén mondva jobban hasonlított egy felhőre, mint bármi másra a világon. Éreztem, hogy vihar közeleg, tehát ma játszhatunk. Lerohantam a lépcsőn. Kezdjük ott, hogy hasra estem. Szép kis kezdet mondhatom. Emmett persze nem állhatta nevetés nélkül. Végül felsegített.

- Kösz. – vetettem oda neki. – Ma játszhatnánk. – ötleteltem.

- Ma iskola van Sara. – tiltakozott Esme.

- Már hogy volna suli vasárnap? – értetlenkedtem.

- Milyen vasárnap? Hol élsz te? Hétfő van hugicám. – oktatott Emmett.

- De hát az lehetetlen. Mi történt a vasárnappal? Tegnap még csak szombat volt ma meg hétfő?

- Tegnap vasárnap volt. Te egész nap ki voltál ütve. – magyarázta Alice, aki felment az emeletre.

- Ohh… akkor már értem, hogy miért nem voltam annyira másnapos, mint szoktam. – láttam be. – Akkor ma mégsem játszhatunk.

- Ez az utolsó hét a suliból hál’ Istennek. – dörmögte Emmett.

- Készülhetünk Bella meglepetés bulijára. – szökdécselt le a lépcsőn Alice.

- Mert mikor lesz a szülinapja? – tudakoltam.

- Szeptember 13-án.

- Már most fel kéne díszíteni mindent Alice. – viccelődtem.

Ez a nap olyan gyorsan eltelt, hogy azt hittem álmodom. Az unalom szó nem terjed ki arra, hogy mi uralkodott el rajtam. A punnyadás nem csak rajtam lett úrrá, hanem a többiek is beleestek. Mi ez? Valami betegség? Á az nem lehet. Másnap reggel lejöttem az emeletről valami ehető után kutatva.

– Kit is siratunk most? – érdeklődtem.

- Senkit. – jött a válasz Alice-től.

- Olyan a hangulat mostanában, mint egy halottasházban! – pattantam fel. – Elegem van! – nagy nevetés tört ki, Emmett majdnem megfulladt.

- Mehetünk már? – fészkelődött Edward.

- Mi van? Zabszem van a se… mindegy. Inkább menjünk. – szólaltam meg.

Beértünk a suliba. Összefutottam Carolyn-nal, a többiek elmászkáltak valamerre, nyílván még nem is találkoztak vele. Csak Jazz maradt ott velem.

- Szia Lyn. Hogy vagy? – kérdeztem.

Matatott a levegőben valamit, majd végül megtalált, csak nem engem. Jasper arcát tapogatta.

- Nem igaz, hogy már megint nekimentem a falnak. – szitkozódott. – Várjunk csak… Ez egy arc. Ó-ó, hát ez nem a fal. Hideg bőr, márványszerű test… Te csakis vámpír lehetsz.

- Ki vagy? – jutott szóhoz Jazz.

- Carolyn Payback. De hívj nyugodtan Lyn-nek. – kinyújtotta a semmi felé a kezét, ezt hatalmas csönd követte. – Itt nincs senki ugye? Hát ez az én szerencsém. – megint kitapogatta, hogy hol áll Jazz. – Szabad? – nyújtotta arca felé Lyn a kezét.

- Persze. – engedett Jasper.

Lyn tapogatta Jazz arcát, mikor a szeme alá ért hirtelen megállt.

- Te vegetáriánus vagy. – jelentette ki. – Az jó. Legalább nem leszek vacsi. – nevette el magát.

Jasper csak ámult, hogy egy vak honnan tudja, hogy ő vegetáriánus.

- Ezt meg…

- Onnan, hogy az emberevő vámpírok szeme alatt van egy nagyon apró gödröcske, amit csak a vakok észlelnek. – szakította félbe Lyn. – A tiéd sima volt, mint a… mint a… baba popsi. – magyarázta, végül elnevette magát.

- Őszintén mondva ilyet még senki sem mondott nekem, de köszi. – hálálkodott Jazz.

- Hát van mit. – kezdte Lyn halálkomolyságú arckifejezéssel. – Ömm… ha nincs más mondanivalód, akkor én megyek is, tudod órám lesz.

- Persze, menj csak nyugodtan. – fordította Jazz a helyes irányba Lyn-t. – Vagyis várj. – kapta el mégis a vállát. – Te miért jársz ebbe a suliba?

- Én halhatatlan vagyok, és valami angyalszárnyakkal megajándékozott lény. Mint láthattad jó az emberismeretem, valamint a szemem nélkül is tudok tájékozódni, olyan, mintha látnék vagy ilyesmi. Meg azt is láthattad, hogy ez nem mindig sikerül. Ezért vagyok itt, hogy gyakoroljam.

- Ejnye-bejnye. Leváltottad Alice-t? – viccelődtem.

- Őt sosem tudnám. – az a szerelem, ami belőle áradt, egy pillanatra engem is beleszerelmesített Alice-be.

- Persze, csak hátrább a hormonokkal. – toltam arrébb őt.

- Nekem tényleg mennem kell, mert elkések. – szólt közbe Lyn.

- Oké. – adtam neki két puszit, majd a helyes irányba fordítottam. – Tudod. Előre, majd jobbra.

- Jó, hogy tudom. Már rengetegszer jártam arra. Menni fog ma is. – mosolyodott el.

- Szia. – köszöntem szinte egyszerre Jasper-rel.

- Sziasztok. – felelte Lyn.

- Kedves lány. – törte meg a csöndet Jazz.

- Ugye? – hagytam ott.

A hét további részében, vagyis péntekig vagy tizenöt démontámadás ért minket. Tizenötször majdnem meghaltak miattam a szeretteim, tizenötször dühöngtem, tizenötször sírtam. Öt nap alatt összesen tizenötször. Ez durva. De lehet, hogy rekord.

Péntek reggel úgy indult minden, mint a többi nap. Levánszorogtam a lépcsőn már felöltözve, majd ki hitte volna belebotlottam egy alakváltó démonba. Az én mázlim mindig megvan. Esme-t elkapta hátulról, a földre lökte, végül hozzávágott egy energiagömböt. Még jó, hogy a vámpírokra nem hat, de a nyolcadik gömb után Esme is feladta. Gyorsan kinyírtam a látogatót, majd odasiettem Esme-hez.

- Istenem! Jól vagy? Ugye nincs semmi bajod? – öleltem szorosan magamhoz.

- Igen, nincs semmi bajom. Semmi baj.

- Még, hogy semmi baj? Te felfogtad, hogy az előbb majdnem megölt az a démon? – akadtam ki.

- Tudom, fel is fogtam. Itt voltam, ha emlékszel rá.

- Jó, hogy emlékszem. Én is itt voltam. – ismét magamhoz szorítottam.

- Mi volt ez csajok? – jött le Carlisle a lépcsőn.

- Démontámadás. – dünnyögtem.

Odasietett Esme-hez, majd ugyan az a beszélgetés lefolyt kettejük közt is, mint köztem és Esme közt.

Az iskola simán ment, ami ezen a héten csodának számított.

Eljött a szombat. Mentünk játszani. Baseball-ozni. Mikor kiértünk a rétre Belláék már ott voltak. Nagyon rossz érzésem volt olyan, mintha nem volna minden rendben.

Elkezdtünk játszani. Nagyjából a játék közepénél járhattunk, mikor én jöttem. Olyat ütöttem, hogy magam is meglepődtem rajta. A furcsa érzésem felerősödött. Ebben a pillanatban megjelent egy árnyőr.

- Mi van? Eltévesztetted a házszámot? Itt nincs fényőr.

- Tudom én azt! – mondta, majd egy nyilat lőtt Esme gyomrába. Térdre esett. A következő Jasper-t célozta meg. Egymás után kettő. Végül Emmett-ben is landolt kettő. Jött Bella. Ő egyet kapott.

- Ne… - csak ennyi jött ki a torkomon. Megfagyasztottam a fickót, és az elmémmel létrehoztam egy tűzgolyót, hozzávágtam. Üvöltve elégett.

- Ki halhat meg legelőször? – kérdeztem szinte ordítva, kétségbeesetten.

- Bella. – vágta rá Carlisle. – Ő elvérezhet. A többiek tovább bírják, de siess! – mondta fájdalmas hangon.

Odafutottam Bellához.

- Edward gyere! – utasítottam. – Ha nem akarod, hogy elvérezzen, pontosan azt kell csinálnod amit, mondok. Tekerd a nyíl köré ezt a rongyot! – vettem le a fölsőmet. Igazság szerint, most nem is izgatott, hogy ki látja a melltartóm, és ki nem. Életek múltak a gyorsaságomon. – Ki fogom szedni a nyilat, neked meg rá kell nyomnod azt a sebre! Most! Nyíl! – szólaltam fel. A nyíl kijött, Bella pedig veszélyesen vérezni kezdett. – Edward vedd el a kezed, és a rongyot!

- Dehogy is! Elvérzik!

- Főleg, hogy ha itt tökörészünk továbbra is! Vedd el! – szóltam hangosabban. Edward elvette a kezét, meg a fölsőm, én meg a seb fölé tartottam a kezem. A seb gyógyult, főleg onnan tudtam, hogy Jasper egyre nyugodtabb lett, hogy nem érezte a vér szagát annyira. Begyógyult a seb. Teljesen. A fölsőmet elégettem gyorsan. Aztán futottam Esme-hez. Majdnem elkéstem. Belőle is kivarázsoltam a nyilat, de mivel vámpírt nem tudok gyógyítani, odavarázsoltam egy elsősegély dobozt, és mondtam Carlisle-nak, hogy kötözze be Esme-t. Odarohantam Jazz-hez. Innen is majdnem elkéstem, belőle is kiszedtem a nyilakat, majd bekötöztem a sebét. Emmett következett. Ő viháncolt.

- Mi van kiscsaj? Nem tudsz gyorsabb lenni? – nyögdécselte a fájdalomtól.

- Nyugi, mindjárt jobb lesz. Nem fogsz meghalni világos?! – vágtam a fejéhez.

- Oké. Értettem parancsnok. – nevetgélte. Eközben Rose mellette volt, szorongatta a kezét, és idegesen mondogatta, hogy nem lesz semmi baj. Kiszedtem a nyilakat, és őt is bekötöztem. Ha tovább bennük marad, akkor meghalnak. Mivel időben odaértem, egy napon belül begyógyul a sebük.

- Mi volt ez a nyíl? Miből van? – vizsgálgatta Carlisle.

- Muti! – mentem oda hozzá.

A kezembe vettem.

– Ez egy olyan fanyíl, amit először kifaragtak nyíl alakban, majd belefecskendeztek egy kis forró adamantiumot. A törhetetlen fém… Úgy képzeld el, hogy még a vámpírok sem képesek elpusztítani, sem semmilyen másik erő. Szóval, hogy tartósabb legyen, mivel ha egy vámpírba sikerül beledöfni egy fából készült tárgyat, akkor az meghal. Azért raktak bele adamantiumot, hogy biztos behatoljon a testünkbe. Agyafúrt… - nem bírtam folytatni. Belől emésztett a bűntudat. Utáltam magam. Majdnem meghaltak miattam a szeretteim.

„- Sara mi a frászért élsz? Miért vagy ekkora szerencsétlen lúzer?” – üvöltöttem magamban, majd elfutottam, be, mélyen az erdőbe. Sírtam és ordítottam, ahogy a torkomon kifért.

- Miért teszed ezt velem? – kiabáltam arcomat az égnek emelve. – Mit tettem, hogy szenvednem kell? – ököllel belecsaptam egy fába, s az kétfelé hasadt. – Miért? – ütöttem egy másikba. – Miéééééért? – kiabáltam az égnek.

Mikor szemeim ismét az erdőt pásztázták megpillantottam két nagyra nőtt indián fiút, kiknek tekintete azt sugározta, hogy nem értik mit teszek, és miért. Elméjük azt árulta el, hogy meglepettek, és mit sem tudnak arról, hogy mit keresek az erdőben. Értetlen arckifejezés, mérhetetlen bűz, kigyúrt felsőtest. Vérfarkasok.

- Mi van? Nem láttatok még vámpírt bőgni? – vetettem oda foghegyről, mogorván.

- Hát, ami azt illeti nem.

- Embry vagyok.

- Tudom. Te meg Jacob. – találtam ki.

- Ja. – helyeselt.

„- Ezt meg honnan tudja ez a vérszívó?” – gondolta Jacob.

- Onnan, hogy láttalak Bellával, és ha Bellával vagy és vérfarkas vagy egyszerre, akkor te csak Jacob lehetsz. – válaszoltam. – Amúgy lekattannál arról, hogy úgy hívsz, hogy vérszívó? Van nevem is. Sara. És nem tűnt fel, hogy együtt harcoltunk nem is olyan régen? Túl rossz a memóriátok. Mivel érdemeltem ki, hogy ilyen kedvesek vagytok velem? – ültem le egy kőre.

- Mi? Mi nem vagyunk kedvesek egy vérszívóval. – válaszolta az Embry nevezetű pasi.

- Valahogy sejtettem, ezért kérdem. De ha nem is, minek jöttetek ide beszélgetni? Szerettem volna egymagam emészteni magam, és az tudjátok, társaságban nem megy. – kenődtem szét tovább.

- Jó. – mondta Jacob, majd hátat fordítottak nekem, és megindultak.

- Ja, és vigyázz a határra! – figyelmeztetett Embry.

- Figyelj Embry! – léptem egész közel hozzá. – Nekem mentességem van a szerződés alól. Pontosabban egy okmányszerűség van a birtokomban, miszerint én akármikor, hétvégente, ünnepekkor, bármikor átléphetem a határt.

- Az nem lehetséges! Senki nem adhat neked mentességet, csak Sam. – mondta Embry.

- Téveszmékben hisztek, úgy látom. – kezdtem ingerült lenni, hogy mindent a szájukba kell rágni. – Megmutatom! – elővarázsoltam egy okmányt, amin Billy Black aláírása volt. – Valódi, és elpusztíthatatlan, mivel Zeusz villámával írtuk alá. Egy isten védelmezi ezt az engedélyt, és csak ő maga pusztíthatja el.

- Apa nem írna alá semmi ilyesmit. – hitetlenkedett tovább Jacob.

- Már pedig így van! Ha nem hiszed, kérdezd meg tőle. – tettem karba a kezem.

- Meg is fogom. – vágtatott el a farkas fiú társával együtt.

Hatalmas gondolkodásba estem. Nem szabad hagynom, hogy a démonok rám nőjenek. Így is eleget szívtak már miattam a barátaim és a családom.

Carlisle megjelent a fák közt.

- Nem kell elbújnod. – mondta lágy, kellemes, megnyugtató hangon. – Bárkivel megeshet az ilyen.

Leült mellém.

- Úgy sajnálom! – bömböltem a mellkasába temetve arcom. – A legutolsó dolog volna a világon az, hogy hagyom, hogy bajotok essen. – szipogtam.

- Semmi baj. Nem a te hibád.

- Ez jó vicc, mert pontosan az én hibám.

Amint kimondtam az utolsó szót megint előtörtek a könnyeim.

- Nem hittem volna, hogy látlak sírni. Azt gondoltam, hogy egy lélektelen szörnyeteg nem képes erre a roppan emberi képességre. – szólalt meg egy mély hang a hátam mögül.

Hátra kaptam a fejem. Egy fejvadász démont láttam. Mikorra meg tudtam volna nyikkanni megtámadott. Először engem aztán Carlisle-t. Egy hajszál híján, de megöltem a fejvadászt.

- Ki volt ez?

- Egy fejvadász démon. – tájékoztattam apát.

- Kire vadászott?

- Azt hiszem rám.

Ez bizonyította, hogy a körülöttem lévők nincsenek biztonságban. Az utóbbi események nagy hatással voltak a kérdésemre. Menjek, vagy ne menjek? Azt hiszem eldöntöttem…

Az 1. pályázatom

2011-01-15T13:18:00.003+01:00

Sziasztok!

Úgy döntöttem indítok egy pályázatot.:D Ez lesz az első…xD

Tehát a tudnivalók:

Jelentkezési határidő: 2011.01.30.

Leadási határidő: 2011.02.27.

Téma: fantáziavilág

Lehet fanfic vagy akár saját, mindegy. Adok pár címet hozzá meg egy pár szót. A címek közül kell kiválasztani bármelyiket, és azzal írni egy novellát nagyjából a témával kapcsolatban. A szavaknak mindenképpen benne kell lennie, viszont a szöveg környezete kötetlen. Lehet ragozva, akárhogy csak a szótő maradjon meg, Viszont úgy is bele lehet rakni, ahogy leírom őket.

Címek:

- Az áruló

- Vissza a múlta a jövőért

- Elveszett emlékek

- A múlt árnyékában

- Ország a tükörben

Szavak:

- szívem

- párna

- föld

- madár

- ékszer

- kút

- sötét

- robbanás

- támadásként

- veszteség

- halál

Azt hiszem ennyi szó bőven elég.xD

Terjedelem és kinézet:

Word-ben min. 5 oldal max. 20 oldal.

Betűtípus: Comis Sans Ms vagy Times New Roman

Betűméret: 12

Jelentkezés:

E-mail-ben vagy komiban.

Erre a címre küld a novellát: buza.virag97@gmail.com

Kérlek tűntesd fel az üzenet tárgyában, hogy a pályázatomra írtál.

Akármilyen kérdés vagy gond merül fel bennetek, akkor nyugodtan írjatok, szívesen segítek.:D

Légyszi hirdesd a pályázatot az oldaladon. Előre is köszi.:D

Szeretettel várom a jelentkezőket!:D

Puszszii

Bonnie

16. Végzős buli a harc után

2011-01-13T15:48:00.003+01:00

Sziasztok!

Bocsi, hogy kicsit elkéstem ezzel a fejivel. Rég kész volt már, csak csinosítottam rajta. De a következő hamarabb meglesz. Jó olvasást, várom a komikat!:D:D

16. Végzős buli a harc után

Kimentünk a tisztásra, a harc helyszínére. Edward nem tartotta jónak Jasper ötletét miszerint Bellának is ott kell lennie a közdelem során. A seregünket én szedtem össze.

- Khm! – köszörültem meg hangosan a torkom mindenki figyelme érdekében. – Mindenki legyen készen. Ki ideges?

Senki nem tette fel a kezét.

- Tartsátok észben, amit Jazz tanított. Alice, mikor érnek ide? – fordultam húgom felé.

- Kb. holnap reggel 8 körül érnek ide.

- Bella! Jacob! Edward! Jasper! Gyertek ide! – szóltam, majd körém jöttek. – Mi legyen Bellával? – fordultam a fiúkhoz.

- Nekünk van egy. – néztek össze tesóim. – Jacob elviszi innen. – folytatta Edward. – A bűze az újszülöttek számára ismeretlen lesz. Ami azt illet elég visszataszító is…

- Had ne kezdjek bűzelemzésbe… - vágott közbe Jacob.

- Edward úgy érti, elnyomja Bella szagát a te… aromádat. – „fordított” Jazz az utolsó szót lágyan kiejtve.

- Akkor gyerünk csajszi! – kapta fel Bellát Jacob.

- Töröld le azt a vigyort a képedről! – mosolygott Bella.

- Oké. Farkas parfüm akcióban.

Elmentek.

- Megváltozott a terv! Edward maradsz! Keresek egy megbízható személyt, aki megvédi Bellát. Különben meg Victoria ismeri a szagod Edward, rögtön tudná, hogy te Bellával vagy és megtalálna piszok gyorsan.

- De éjszaka vele leszek! – erősködött öcsikém.

- Rendben, de ezt vidd magaddal! – nyomtam a kezébe egy zsák nagyon büdös növényt. – Odafelé szórd szét azon az úton, amelyiken mész, visszafelé pedig tégy rengeteg tévutat. Ennyi pont elég lesz. Még Jacob aromáján is túltesz.

- Le lehet szállni az aromámról. – nevette nyersen Jacob és elindultak.

- Nem lesz semmi gáz. – ütögettem meg Edward vállát. – Hé, mindenki! Lesátorozunk. Úgy feküdjetek le, hogy reggel 6-kor kelés.

Odavarázsoltam egy csomó varázssátrat, mindegyikben volt meleg, élelem, innivaló és minden, ami kell.

- A tiéd ott vár fent a hegyen! – intettem Edward-nak.

Ő is elindult. Követte az utasításaimat szórási téren. Sétálgattam a holdfényben. Megláttam Angyalt és Buffy-t amint épp a sátrukba mennek. Utánuk siettem.

- Angyal! Beszélhetnénk négy szem közt? – kérdeztem.

- Nem is tudom…

- Gyere már! – unszoltam. – Buffy-nak nem lesz semmi baja. Hisz nem eszik meg a… - szünetet tartottam a drámai hatás érdekében – vámpírok.

- Ha-ha-ha. Roppan ironikus voltál. – adta meg magát.

Arrébb sétáltunk.

- Mi van köztetek?

- Semmi.

- Én se most jöttem ám le a falvédőről. Tehát?

- Tetszik. Nagyon tetszik.

- Te szerelmes vagy. – mondtam egy kicsit a kelleténél hangosabban.

- Nagyobb levegővel talán hangosabban tudnál kiabálni. – gúnyolódott.

- Legyél vele türelmes. Ő mégis csak egy 28 éves nő. Te egy kb. 200 éves vámpír vagy. Azért érzed a különbséget ugye?

- Persze. De ő nem akar elfogadni. Látom, hogy érez valamit irántam, viszont ő szerintem bunkózással akarja kifejezni.

- Várj amíg Buffy kezdeményez. – hagytam ott.

Visszavonultam a sátramba. 8 óra volt, de már mindenki aludt, aki csak tudott. Személy szerint én bámultam ki a fejemből, lelkileg erősítettem magam. Gyorsan elrepült az a pár óra. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hangos nyüzsgés jött be kintről. Kinéztem és megláttam az összes vámpírtársamat.

- Jó reggelt! – mondták majdnem egyszerre.

- Jó reggelt! A többiek? – érdeklődtem.

- Még alszanak. – mosolygott Carlisle.

- Akkor keltsük fel őket!

Bementem a Halliwell lányokhoz. Odahajoltam Phoebe fölé.

- Jó reggelt álomszuszék! – súgtam oda neki.

Ijedten felugrott és egy hatalmasat sikított miközben rám szegezett egy hatalmas botot.

- Én vagyok, hé! – tartottam fel a két kezem.

- Mi van már? – tápászkodott fel kómásan Piper.

- Szerinte Phoebe felkelt! – rakta a fejére Paige a párnát.

- Még egyszer ne merj megijeszteni! – tolta közelebb a botot.

- Te ezzel aludtál? – nevettem.

- Fel kell készülni a legrosszabbra. – mosolyodott el.

Mindenki kijött a tisztásra. Az éjjel hatalmas széllökések voltak. Adtam mindenkinek egy medált, amin van egy gomb, és ha azt megnyomják, nem fáznak.

- Te aztán ráérsz. – vizsgálgatta Damon.

- Ti nem tudtok valakit ajánlani, aki megbízható, gyorsan tud közlekedni és tudok neki gondolatolvasási képességet adni esetleg alapból tud? – adtam fel a nagy kérdést.

- Egy kocsi? – ajánlotta fel Rose.

- Annak nincs agya.

- Mondjuk Coop. – csuklott el a hangja Phoebe-nek.

- Na neee…

- Most nem rólad van szó, hanem Belláról! – lépett a hátam mögé Emmett. – Nem neked kell vele lenned. – súgta a fülembe.

- Igazad van. Phoebe idehívnád, kérlek? – adtam be a derekam.

- Coop! – kiáltotta el magát. – Szükségem van rád! Kérlek, segíts!

- Tudtam, hogy a szerelem… - jelente meg Coop, de gyorsan félbe is szakítottam.

- Nincs itt semmi féle szerelem! Arról van szó, hogy szükség lenne rád. Most vámpírtámadás lesz itt és neked Bellára kellene vigyáznod. Megteszed? – meséltem neki.

- Persze. De…

- Menj! Adok neked most gondolatolvasó erőt 24 órára! – húztam végig egy simító mozdulattal tenyerem az arca előtt. – Vigyázz rá! – küldtem Bella után.

Kb. 10 perc telt el és jött Jacob. Azután Edward. Egy órán keresztül melegítettünk be és gyakoroltuk el előröl az egészet.

- Akkor mindenkinek tiszta minden? – egyöntetűen bólogattak. – Kitaláltam este valamit. Leo, a te villámaidtól kisül a szemük. Olyankor egy kicsit fellágyul a bőrük. Itt jössz te a képbe Phoebe. Mész és lerúgod a fejét vagy ilyesmi.

- Jó ötlet. – helyeselt Leo. – De mit csináljunk a maradék egy órában?

- Egyetek valami könnyűt és ne igyatok sokat. – javasoltam.

- Én megnézem, mi van a kicsikkel. – célzott Piper a gyerekeire.

- Rendben. Kire bíztátok?

- A nagyira.

- Bízzátok apátokra.

- Oké. A nagyit pedig hozzuk magunkkal.

Leo és Piper el is tűntek. A többiek elkezdtek falatozni.

- Ugye nem baj, hogy eljöttünk? – hallottam meg egy ismerős hangot.

- Tanya! – tört rám a felismerés. – Hogyhogy eljöttetek?

- Rábírtuk Irina-t, hogy jöjjön, mert nélküle nem jöttünk volna. – válaszolta a farkasokra sandítva.

- Megbocsájtott?

- Nem hinném. De nektek segítünk nem nekik.

- Köszönjük, hogy végül úgy döntöttetek mégis eljöttök. – lépett mellém Carlisle.

- Semmiség. – lökte neki oda foghegyről Irina bosszúsan.

- Carmen! – sipítozott Alice és a nyakába ugrott.

- Szia! – köszönt meglepetten Carmen.

- Üdv! – lépett elő valahonnét hátulról Eleazar Kate-tel.

Jasper őket is beavatta az újszülöttek gyilkolásának technikájába. Eleazar nagyon erős volt még egy vámpírhoz képest is, és tudta is használni.

- Azt szeretném mondani – fordultam mindenki felé – hogy akiket név szerint ismerek, beosztom, hogy kié legyen. Már csak azért is, hogy az esélyegyenlőségek meglegyenek. Megfelel?

- Igen! – jött egyhangúan a válasz.

- Enyém Katherine. – jelentettem ki. – Ezen nem is vitatkozom senkivel. Kétség kívül ő a legerősebb, és én tudom minden mozdulatát, már rég kiismertem. Edward elvállalod Victoria-t?

- Persze. Elbírok vele. Mikor volt az a galiba… - utalt Edward James-re. – Tanulmányoztam a gondolatmenetét.

- Rendben. A harmadik legveszélyesebb Maria. Eleazar én rád gondoltam.

- Mikor volt időd ezen gondolkodni, amikor az előbb érkeztünk? – kuncogott Eleazar.

- Az utóbbi néhány perc bőven elég volt. Azért is gondoltam rád, mert te az erőddel, gondolatolvasó- és akaratbefolyásoló képességeddel elég nagy hatalommal bírsz ahhoz, hogy megöld őt.

- Woow, ezt nem is tudtam. – ámuldozott Emmett.

- Ó, hogy milyen sok minden van még amiről te nem tudsz. – nevettünk egyszerre Eleazar-ral.

- És a többiek? – kérdezte Sam.

- Lesznek még elegen, hidd el. – feleltem egy gonosz vigyor kíséretében. – Mindenkinek megfelel?

Jöttek a „Persze”-k és az „Igen”-ek.

- Alice mikor érnek ide? – kérdeztem egy idő múlva húgomat.

- 5 perc. – válaszolta.

Eközben megérkezett Piper, Leo és a falka többi tagja is. Felvettük a harci pozíciót. Mikor megláttam őket küldtem egy „Kezdődik!” tartalmú gondolatot Coop-nak. Emeltem egy hatalmas tűzfalat elénk, és feléjük löktem. Beterítette őket a láng. Nekiiramodtunk, csodák csodájára Kat-tel találtam magam szembe.

- Ironikus találkozás nem? – nevette.

- Ja. Ironikus halálod lesz, meghiszem azt. – támadtam rá.

Oldalra néztem egy pillanatra. Láttam, hogy Edward végzett Victoria-val, Eleazar pedig már majdnem felülkerekedett Maria-n. Ekkor kaptam egy hatalmas jobb egyenest Katherine-től, ami persze nekem nem fájt. „Elszórakoztunk” még egy darabig. Pontosan addig a pontig, míg én karót nem döftem a hasába. Észrevettem, hogy már csak én küzdök. 5 perce volt még élni. Csak egyet kellett volna tekernem a boton, hogy meghaljon, de nem tettem.

- Sosem gondoltam volna, hogy így ér véget a mi kis ismeretségünk. – néztem a szemébe.

- Én sejtettem. – lehelte. – Rajtad múlik.

- Mi?

- Élek-e vagy meghalok.

- Nem akarok.

- Ugyan te bolond! Végignézted, ahogy emberek százait nyírtam ki. Ez neked nem elég nagy indíték?

- Damon, mi legyen? Megöljem? – kérdeztem elcsukló hangon.

Odajött. Letérdelt Kat-hez.

- Szeretsz még? – kérdezte Kat.

Damon gondolkodóba esett. Néhány másodperc múlva megszólalt.

- A válasz egyszerű. – suttogta. – Nem.

- Miért?

- Tudod, ha a testvéremet megcsalod velem, azt mondod, hogy engem szeretsz jobban, de közben őt akkor… Minek szeresselek, ha te sem szeretsz?

- Igazad van. Téged sosem szerettelek úgy, mint Stefan-t. Bolond voltál, hogy feladtad miattam azt a szeretetet, amit az öcséd iránt éreztél.

- Őt sosem gyűlöltem úgy, mint most téged! – ragadta meg a botot.

- Most megölsz?

- Ennyi kijár nekem.

- Igen, ennyi kijár.

Damon megrántotta a fegyvert. Kat teste összeaszalódott. Damon-ban az önelégültség terjedt szét.

- Jól vagy? – raktam vállára kezem.

- Viccelsz? Végre bosszút állhattam rajta.

- Azt hittem szereted.

- 145 évig így is volt. De fordult a kocka mikor kiderült, hogy átvert.

- Nem csak téged. – jött oda Stefan.

- Szent a béke? – nyújtotta jobb kezét Damon az öccsének.

- Persze. – fogta meg Stefan a kezet, majd megölelték egymást.

- Ó-ó… - hangzott Alice-től.

- Mi az kedvesem? – ölelte át derekát Jazz.

- A Volturi. Idejön. A farkasoknak el kell tűnniük amilyen gyorsan csak lehet. 10 perc és megérkeznek.

A falka elhagyta a helyszínt. Beleolvastam Coop gondolataiba.

„- Minden oké?” – kérdeztem tőle gondoltban.

„- Elvagyunk. Nem is tudtam, hogy ennyi közös van bennünk.” – válaszolta.

„- Rendben, örülök. A harcnak vége, senkinek sem esett baja. Ezt mond meg Bellának is.” – válaszoltam.

- Bella jól van. – löktem oldalba Edward-ot. – Coop-pal egymásra találtak. – nevettem. – Elmegyek értük gyorsan.

Választ nem várva tűntem el, majd jelentem meg Belláéknál. Elhoztam őket a tisztásra. A Volturi éppen akkor érkezett. Jane végig mért mindent és mindenkit.

- Hmm… Szépen összegyűltetek. Nem hittem volna, hogy segítségetek is lesz. – tűnődött Jane.

- Te tudtál erről? – akadt ki Rose. – A Volturi-nak véletlenül nem az a feladata, hogy az ilyet megelőzze?

- Ne oktass ki arról, hogy mi a dolgunk. Hidd el nem nagyon volt még rá példa, hogy fölöslegesnek bizonyul a Volturi.

- Ha fél órával hamarabb jöttök, nem maradtok le semmiről. – szólalt meg Edward.

- Az ki? – mutatott Jane egy lányra, akit csak abban a szúrásban vettem észre.

- Megadta magát. Védelmet ajánlottunk neki. – felelte Carlisle.

- Ahhoz nektek nincs jogotok. – legyintett lekezelően.

Ökölbeszorítottam a kezem és elszámoltam 10-ig, hogy ne menjek neki. Nem nagyon jött be.

- A kutyáddal beszélj így, ne az apámmal! – kiáltottam rá.

- Félix, azt hiszem változtatásokra lesz szükség. – fordult a testőr felé rám se hederítve.

- Ő sem fog bántani! – folytattam, mert tudtam, hogy ez a szándéka. – Félsz tőlem! Attól tartasz Jane, hogy a kis pitiáner erőd nem hat rám, mert kivédem. Ő sem fog bántani, mert a barátom. – mutattam Félix-re.

- Kérvényt kell benyújtsak neked, hogy elvégezd a kötelességedet? – korholta le Jane Félix-et.

- Sajnálom. – indult el a testőr a lány felé.

A következő pillanatban a lány felüvöltött majd megsemmisült.

- Nem igaz. Neked semmi se szent? – ráztam a fejem.

- Csak a Mester. – nevetett fel kárörvendően és elmentek.

- Ilyenkor legszívesebben kivájnám a szemét egy kávéskanállal.

- Ne feledd el, hogy ki vagy. – emlékeztetett Carlisle.

- Nem fogom. Tudod, ilyen helyzetekben általában segít, ha elszámolok magamban 10-ig. Jane-nél, ha 2000-ig számolnék, az sem működne.

- Mindegyik ilyen reménytelenek? – bújt elő az erdőből Sam és a falkája.

- Nem. Csak Jane tisztel meg ezzel engem. – húztam el a számat. – Ti mióta vagytok itt?

- Olyan 40km-re lehettünk, mikor meghallottuk a sikítást. – felelt Quil.

- Szóval mehet a buli? – csiripelte Alice. – Persze itt mind meg vagytok hívva.

- Miért ne? – helyeselt mindenki.

Hazamentünk. Csodák csodájára a ház díszbe verve várt minket. A többi vendég is hamarosan beszivárgott. Egy-egy pohár pezsgőt raktam a harci csapatom tagjainak a kezébe.

- Igyunk…

- Igyunk a győzelemre! – szakítottam félbe Carlisle-t.

- Igen arra. – nevette el magát.

Mindenki kortyolt egyet, még az én családom is ivott.

- Volna egy bejelenteni valóm. – köszörült meg Edward a torkát.

Már megint mit akar… Akaratlanul is meghallottam a gondolatait. Házasság?

- Te? – bukott ki belőlem. – Rossz kisfiú! – löktem oldalba mosolyogva.

- Te kis szemét gondolatolvasó. – dünnyögte az orra alatt méltatlankodva.

- Az mind szép és jó, hogy ti tudjátok, de ebből mi semmit sem értettünk. – tapintott a lényegre Emmett.

- Bella és én… - habozott egy kicsit. – Bella és én összeházasodunk.

- Hogy tudtam. – adott egy ötöst Alice.

- Ti tudtátok?

- Ha két médiummal laksz egy fedél alatt, akik közül az egyik még gondolatolvasó is ne próbálkozz többet észrevétlenül magadban ujjongani, mert az fülsértő. – kuncogtam.

- Mi? – Jacob szája majdhogynem tátva maradt.

Annyira szorongatta a poharat, hogy az elpattant a kezében.

- Sajnálom. – sütötte le Bella a szemét.

Jacob sarkon fordult, de nem indult el.

– Jake várj! Kérlek ne keljen köztetek választanom. – kiszöktek a szeméből a könnyek. – Mert akkor őt választom.

Jacob mint akit valagon rúgtak úgy tűzött ki a házból.

- Azt hiszem, nekünk most mennünk kell. – sütötte le Sam a szemét.

- Viszlát! – köszöntünk el.

- Sziasztok! – hallatszott felőlük.

Egész éjjel buliztunk. Csodálkoztam Bellán, nem hittem volna, hogy csak így túllép ezen a dolgon. Hajnal felé lassan elszivárogtak az emberek, de én ezt már nem vártam meg, elmentem a szobámba. A rengeteg pia elnyomott az öntudatlanságba, valamiféle ájulási állapotba.

Allice pályázatára

2011-01-07T21:41:00.003+01:00

Sziasztok!

Jelentkeztem Allice pályázatára. 1. lettem.:D:D

Itt a novella. Pici csúnya beszéd is van benne.xD Olvassátok el és légyszi írjatok komit.:D:D

A Volturi követe

- Történt egyszer réges-régen, hogy megszületett a Megmentő. – kezdtem bele a történetbe. – A Volturi rátalált és vámpírrá tette, nem tudta ki Ő. Hozott magával a kastélyba egy követ. Kinevezték a Volturi követének, mert nála erősebb és befolyásosabb nem volt. A követi cím azt jelképezte, hogy mikor ő ment valahová az egész Volturit képviselte, és ő tartott rendet Volterrában meg hasonlók. A tulajdonosát hatalmas erővel, hatalommal ruházta fel, ami elvakította. Egy éjjel a Megmentő minden erejét kiszívta a kő. Gyorsan elrejtette, hogy senki se találja meg soha. Azután meghalt. A legenda szerint a kő még mindig itt van a kastélyban. Vagy alatta. Aki megszerzi a követ az birtokolhatja a Megmentő összes erejét, így az által Ő lesz a Megmentő. – valószínűleg befosattam mindenkit, mert ledermedten ült mindenki körülöttem.

- Honnan vetted ezt a hülyeséget? – sétált be Marcus.

- Ez az igazság. Tudod, ha kinyitnál néha pár régi könyvet…

- Mint Shakespeare?

- Mondom régi.

- És miért Megmentő a neve? – szólalt meg Alec.

- Mert a világ megmentésére született. Neki kellett volna vigyázni rá, hogy senki se használhassa a követ. Végül rajta csattant, mert a hatása alá került, nem tudott rá vigyázni. Remélem, senki sem találja meg, hisz akkor az emberiség kihalna. Megölné őket. A kő az ember ellen hangol. Viszont ha meglenne, akkor ismét lenne Volterrának követe…

- Quinn, kicsim ne beszélj bolondokat! – érkezett meg apa, vagyis Aro.

- Miért nem hisztek nekem? Attól, hogy még nem hallottatok róla miért nem lehet igaz? – erősködtem.

- Lehetnél te Volterra követe. Te vagy itt a legerősebb mindenki közül. – mutatott a lényegre Alec.

Sose szerettem ezeket a „magas rangú” dolgokat.

- Hagyjad már! Majd pont én mi? – sétáltam el.

Ami azt illeti nem hagytam annyiban ezt a köves dolgot. Előszedtem a legrégibb könyvemet. Az állt benne, hogy a Megmentő neve Balthazar. Az ő egyenes ági leszármazottja fogja megmenteni a világot a pusztulástól. Amint a kő napvilágra kerül a leszármazott is megjelenik. Egy személynek kell majd kiképezni, hogy hatalmas varázsló lehessen. Ezen gondolkoztam egész délután. Azt is kiszűrtem, hogy én nem lehetek a kiképző, mert nekem nincs mágikus hatalmam.

- Hali Quinny bébi! – ölelt át hátulról Alec és zökkentett ki a gondolatmenetemből.

- Szia. – adtam egy puszit a szájára.

- Gusztustalan. – jött el mellettünk Jane.

- Tényleg? – hosszan megcsókoltam.

Jane olyan gyorsan elhúzott, mint akit valagba rúgtak. Jót nevettünk rajta.

- Van egy kérdésem. – törtem meg a csendet.

- Mi az szerelmem?

- Miért gyűlöl engem ennyire?

- Szerintem azt hiszi, hogy elveszel engem tőle és nem marad belőlem neki semmi.

- De ő a testvéred…

- Ez az.

A szobámba mentünk. Szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Alec az ágyra fektetett. Már nem volt rajtam nadrág mikor apa benyitott. Ó, hogy a… Meg sem tudtunk szólalni. Alec égett, mint a rongy. Szegény… Apa sem álldogált tovább, inkább kiment.

- Ez rohadt égő volt. – tápászkodott fel szerelmem.

- Nekem mondod? – kezdtem felöltözni.

Puszit nyomott a homlokomra, majd elhagyta a szobámat. Megfürödtem és lefeküdtem. Hajnali kettő felé elmentem apa szobájához. Benyitottam, mivel ő sem tud kopogni. No, úgy találtam őt Sulpicia-val, mint ő engem Alec-kel. Eszem ágában sem volt kimenni.

- Azt hittem 20 év alatt csak megérted, hogy szeretem Alec-et és ezen nem fog változtatni semmit akárhányszor is ránk rontasz. – kezdtem higgadtan. – Ha megkérhetlek, ne tedd tönkre az életemet.

- De ő egy testőr Quinn! Nem vagytok egymáshoz valóak. Nem a te rangodhoz méltó.

- Ezt pont te mondod, mikor itt hetyegsz… vele? Ő sem olyan „rangos”, mint te mégis vele vagy.

- Ez más…

- Nem. Ez teljesen ugyan az. – szakítottam félbe.

Könnyek szöktek a szemembe, bár fogalmam sem volt miért. Visszamentem a szobámba. Út közben összefutottam Dem-mel.

- Kérlek, most hagyj békén! – intettem felé.

Másnap reggel szerelmem „keltett fel”.

- Tudod, ha nem ismernélek, azt hinném hazudtál. – nézett rám.

- Miről beszélsz?

- Vár a kérőd odalent. – csapta be maga után az ajtót.

Micsoda? Kérő? Na, jó most telt be a pohár. Csörtetve kirohantam a trónterembe. Csak egy póló és egy bugyi volt rajtam, semmi más. Felöltözni elfelejtettem.

- Az előbb a szerelmem azt mondta nekem, hogy: „Tudod, ha nem ismernélek, azt hinném hazudtál.” – kiáltottam apámra. - Én néztem rá, mint egy birka, mert fogalmam nem volt róla mi történt. Erre közli velem, hogy a kérőm itt vár lent? Mond apa te megbolondultál? Vagy esetleg az este a füleden ültél, hogy nem értetted mit mondtam?

- De kicsim, nagyon is értettem. A prédikációd arra ösztönzött, hogy férjhez adjalak.

- Abból nem eszel. – fordultam sarkon.

- Várj! – kiáltott utánam a „kérőm”. – Nem akarlak feleségül venni, elnézést a kellemetlenségekért. Tudtam, hogy másképp nem jutok be. Azért jöttem, hogy kiképezzelek. Te vagy Balthazar utódja, te vagy az, akinek a feladata a követ elpusztítani. Varázsló vagyok. Meg fogok neked mindent tanítani a mágiáról minél gyorsabban.

- Azért vagy te ilyen öreg…

- Kikérem magamnak! Csak 1500 éves vagyok.

- Én meg 1672. Nyertem. – nevettem el magam. – Amúgy mi a neved és kije vagy te Balthazar-nak? Mert úgy tudom, az egyik tanítvány képezheti ki a következő Megváltót.

- Állok szolgálatodra. – hajolt meg nekem.

Apa még mindig dermedten állt. Nem fogta még fel mi is történt.

- Azt akarod mondani, hogy a lányomat varázslónak akarod kiképezni?

- Igen. Ez mindenki érdeke. Ha kihalnak az emberek a vámpírok is kihalnak. Állatok se maradnak meg a túlnépesedés és a táplálékhiány miatt igaz?

- Rendben. Akárhová mehettek gyakorolni, de az Volterrán kívül legyen.

- Oké. Helyet nem tudsz ajánlani? – érdeklődtem.

- Mondjuk…

Két perc „hatásszünet”.

- Cullen-ék. – szólalt meg Caius.

- Ha a te véleményedet kérem, téged kérdezlek. – kicsit zabos voltam aznap reggel.

Mire azonban kimondtam rájöttem, hogy nem is mondott annyira hülyeséget.

- Hmm… Nem is olyan rossz ötlet… - töprengtem. – Bocsi az előbbiért. – sütöttem le a szemem.

- Nincs gond, már megszoktam.

- Nem is vagyok mindig ilyen!

- Most is olyan vagy. – mosolyodott el.

- Akkor felhívom Carlisle barátomat, hogy odaköltözhettek-e. – tárcsázott apa.

- Ez testőr is kell. – furfangoskodtam. – Alec velem jöhetne. – vetettem be a boci szemes trükköt.

- Hát legyen.

A nyakába ugortam és millió „köszi”-vel halmoztam el.

- De nehogy egyel többen jöjjetek haza.

- Hé! – löktem oldalba.

Azonnal megkerestem Alec-et. Elújságoltam neki mindent. Megértette a helyzetet és természetesen jönni akart velem. Carlisle belement a költözésbe. Apának csak egy kikötése volt az elmenetelemmel kapcsolatban: kineveztek a Volturi követének. Még a kinevezés napján elindultunk. A végén Dem is csatlakozott hozzánk. A repülő út gyorsan telt el. A reptéren Cullen-ék vártak ránk.

- Sziasztok! – köszöntem mikor odaértem hozzájuk.

- Üdvözöllek benneteket Forks-ban. Aro már tájékoztatott miért utaztok ide. – köszöntött Carlisle minket.

- Rég találkoztunk. Jó színben vagy. – mosolyodtam el. – És köszi. – mutattam a szememre.

Ő tudta, hogy a vegetáriánus létre gondolok, de a többiek nem értették.

- Csak a te érdemed. Feladhattad volna, de nem tetted. – legyintett. – Segítsek? – mutatott a csomagjaimra.

- Elbírom én is.

Egy nagydarab sráchoz kellett beülnöm Alec-kel.

- Vezethetek? – kockáztattam meg.

- Van jogsid?

- Persze. Minden 5 évente áthamisítjuk rajta az évet, de alapjában véve letettem.

Elfoglaltam a helyem, Alec hátra ült.

- Kérlek Quinny ne törd össze. – jegyezte meg halkan.

- Ő? – mutatott rám a nagydarab pasi.

- Ne várd meg míg lakott területen kívülre érünk. – nevettem el magam.

A házhoz érve Emmett – út közben megtudtam a nevét – el volt képedve a vezetési technikámon. Szivem és én egy szobát osztoztunk, aminek nagyon is örültem. Dem jobb oldalt a „mentorom” pedig bal oldalt kaptak szobát. Mentorommal még aznap délután elkezdtük a gyakorlást. Kaptam egy kézre húzható ékszerféleséget. Kék topázkő volt a tenyér részén. Az vezette a tenyerembe az energiát. Mind kér kezemre kaptam, úgy erősebb.

- Mikor állok majd készen a kő elpusztítására?

- Mikor ezek nélkül is képes leszel varázsolni. – mutatott a tenyeremre.

- Mi is a neved?

- Arthur.

Sokat tanultam már ezen az első órán. A következő két hétben egyfolytában tanultam Arthur-tól minden egyes nap. Kicsit elhanyagoltam szerelmemet, de ő ezt megértette, hisz tudta mire vállalkoztam. Kaptam egy szabadnapot. Esme Cullen maradt otthon velem. Alec és Dem elmentek vadászni szigorúan Forks-on kívül. Egészen összebarátkoztam vele. Beszélgettünk és olyan nem tudom-os kéztartást vettem fel. Megmozdult mind a két irányban lévő bútor. Majd hanyatt estem a meglepetéstől. Mindent elmeséltem Arthur-nak. Nagyon büszke volt rám. Azt mondta, hogy már majdnem készen álltam.

- Valamit el kell mondanom. – sütötte le a szemét Arthur. – A követ nem csak te akarod megtalálni. Úgy hívják Max. Őt meg kell ölnöd ha kell, hogy ne árthasson senkinek.

- Rendben.

- Valaki szólított? – jött felénk egy szakállas férfi. – Kitettél magadért Arthur. Látom megtaláltad Balthazar utódját.

- Eltaláltad seggfej. – mosolyogtam rá. – Arthur azt mondta meg kell öljelek ha kell. Én készen állok rá.

Max eltűnt.

- Ügyes voltál. – puszilt meg Alec.

- Utána kell mennünk. – tettem fel az i-re a pontot.

- A számból vetted ki a szót. – felelt komolyan. – Csak mi megyünk.

- Én is úgy gondoltam. Nyugi kicsim minden rendben lesz. Nem búcsúzom el. Vissza fogok jönni és megteszem. Szeretlek. – csókoltam meg.

- Én is téged.

Max után mentünk. Túlkésőn értünk oda. A kő már nála volt.

- El kell venned tőle. Elterelem a figyelmét. – javasolta.

Közelebb ment hozzá. Láthatatlanná tettem magam.

- Max miért csinálod ezt? A legjobb barátom voltál.

- Rájöttem, hogy semmi keresni valóm nincs a jók oldalán. Hisz nem hazudtolhatom meg saját magam. Ez vagyok én.

Egy energiagömböt lőttem rá. Hasra esett tőle, de nem nagyon lett baja. Ő tűzlabdát lőtt felém. Arthur a gömb és közém ugrott.

- Mit csinálsz te barom? – élesztgettem.

- Túl fontos vagy, hogy meghalj. – suttogta.

- Oké Max! Nem vagyok a csicskásod, hogy csak úgy elvegyél tőlem dolgokat.

Egy hatalmas energia gömböt kezdtem csinálni. Ahányszor belelőtt a tűzlabdáival annál nagyobb és erősebb lett. Végül hozzávágtam. Elporladt a kővel együtt. Arthur-hoz futottam.

- Sikerült. Látod?

Elsírtam magam. A könnyeim eláztatták a fölsőjét.

- Érek én ennyit? – lehelte.

Csak ekkor vettem észre, hogy életben van.

- Ez hogy lehet? Meghaltál.

- Nincs erősebb varázs a szeretetnél.

- Mit is mondjak… Egészen megkedveltelek ez alatt a pár hét alatt.

Megöleltem.

- Nos. Boldogan mondom, hogy kiérdemelted a rangot Volturi követe.

- A családomat képviselni a legjobb. – nevettem el magam.

Hazatértünk. Alec nyakába ugrottam.

- Sikerült.

Megcsókolt én visszacsókoltam.

- Milyen jó, hogy nem búcsúztam el. – nevettem.

Ezen mindenki nevetett bár annyira azért mégsem volt vicces. Megköszöntük Cullen-éknek a vendéglátást és hazatértünk.

- Nekem mennem kell. – köszönt el Arthur.

- Sosem felejtelek el se téged se azt, amit tanítottál. – öleltem meg.

Elment. A trónterem felé vettük az irányt.

- Jaj, kicsim! Annyira hiányoztál. – szorított magához apa.

- Te is nekem.

- Kivételesen nekem is. – fújta ki a levegőt Caius.

- Mindannyiunknak. – tette hozzá Marcus.

A következő pillanatban Alec elém állt és féltérdre ereszkedett.

- Quinn Amanda Volturi a Volturi követe. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

Villámcsapásként ért ez az egész.

- Én… én… - elakadt a szavam.

Alec arcára kiült a rémület. Azt hihette nemet akarok mondani.

- Igen. – mondtam végül.

Az ujjamra húzta a gyűrűt. Egy hét sem kellett a házassághoz. Aminek a legjobban örültem – a házasság mellett – az, hogy apa végre belenyugodott szerelmembe, nem mondta többet a rangos dolgot. Ettől kezdve Mrs. Volturi lettem a Volturi követe.

B.U.É.K.! :D

2011-01-01T00:29:00.002+01:00

Sziasztok!

Virradjon rád szép nap, köszöntsön rád jó év,
Kedves hajlékodba költözzön a jólét.
A lelkedbe boldogság, a szívedbe béke,
Ezt kívánom neked a 2011-es évre.

B.U.É.K.!! :D :D

Jó "virrasztást"!xD

Sziasztok! :D

Versek, idézetek...:)

2010-12-24T20:10:00.010+01:00

Versek

Karácsonyi titok...?

Ha varázsolhatnék egy nagy asztalt,

ha mindenki körbeülhetné azt,

ha egyszerre foghatnánk

szíveinket kezeinken át,

akkor

megéreznénk milyen más

a szeretet dobbanás.

Ha megváltoztatható az ember,

ha békéssé válhat a tenger,

ha mindenki megláthatná

álmaiban élő csodák

mindennapjainak igazát,

akkor

meglelnénk a titkot talán:

lelkünk örök karácsonyát.

Legyen..

Legyen a karácsonyod békés és boldog,
Kívánom, hogy semmire ne legyen gondod.
Legyen az új év az eddigi legjobb éved,
Kívánom, hogy csak a jó érjen el téged!

Szeretet ünnepe

Ma a szeretet ünnepe van.
Gyújts hát egy gyertyát és
gondolj azokra
akik számodra igazán fontosak.
Az én szívemben te is ott vagy,
így hát gyújtok egy gyertyát
és a távolból rád gondolok,
halkan suttogva
Boldog Karácsonyt Kívánok!

December 24.
Sötétség odakint, fehér lepel áll a tájon

Hány szempár hullajt könnyeket, széles-e világon?

Bánod is Te, a fejedben csak egy pillanatkép

Szomorú; de a Karácsony csak a mesékben szép...

Idézetek

" Hóban ébred majd az ünnep,
Minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
Mint a békés nagyvilág? "

Csondor Katalin

"Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre! "

Wass Albert

KARÁCSONY!!:D:D és 15. Múltbéli ellenségek és a kiképzés

2010-12-24T18:17:00.003+01:00

Sziasztok!

Először is Boldog Karácsonyt! Teljen szépen ez az ünnep mindenkinél, a szeretet ünnepe! Mikor kibontjátok az ajándékaitokat és nem azt kapjátok amit szerettetek volna akkor gondoljatok arra, hogy szeretettel adták és a legfontosabb, hogy együtt van a család!:D:D(De azért kapjatok szép ajándékokat!!xDxD:D)

Karácsony alkalmából és amúgy is hoztam a következő fejezetet. Bocsi a késésért. Ha elolvassátok légyszi egy komit írjatok!:D Jó olvasást!!:D:D

15. Múltbéli ellenségek és a kiképzés

De egy afféle szentbeszéddel rábírtam a többieket is.

- Arra még nem is gondoltatok, hogy már rég elkaphattuk volna Victoria-t, hogyha nem lenne ez a hülye határ? – kezdtem bele. – Nem volna szükség erre az egészre, ha végre kibékülnénk, és nem lennének határok.

- Még csak az kéne… - válaszolt Paul.

- Miért? Miért volna olyan nehéz megszoknunk egymást? Miért kell az őseitek példáját követni? Miért?

- Mert igazuk volt.

Na, mindjárt beverem a képét ennek a Paul gyereknek.

- Csak szerinted. – léptem hozzá közelebb.

Rám vicsorgott, inkább hátráltam.

- A vérszívók maradjanak csak a saját területükön, mi meg a miénken. – jött olyan közel hozzám, hogy éreztem az arcomon leheletének melegét.

- Hahó! Felsérted az aurámat. – toltam kissé visszább.

- Ja, hogy neked olyan is van…

- Képzeld, van. De veszekedéssel megint nem megyünk semmire. De ha örökre nem is legalább innentől a harc utánig egy nappal függesszük fel ezt a határosdit. Kérlek titeket…

- És minek kell az az egy nap a harc után? – kérdezte Sam.

- Ha valami gáz lesz, akkor kell nektek Carlisle szakértelme. Bár nagyon nem kívánom, hogy szükség legyen rá, de ha mégis akkor legyen ott.

- Értem. Rendben van, de tovább nem.

Másnap a suliban megérkeztem sikeresen az ebédhez. A többiek a ballagási beszédről beszélgettek.

- Kezdhetnéd mondjuk úgy, hogy: Kedves diáktársaim! Ez a nap is eljött, el kell búcsúznunk egymástól. Sziasztok. – javasolta Mike.

- Mike ezt mondd el te és akkor majd nem kell elmenned már a zöldségeshez. – javasolta Jassica.

- Végül is szeretem a paradicsomot. – nevetgélt Mike.

- Áh, én ezt nem tudom megcsinálni. – adta föl Jassica. – Te megcsinálnád Sara?

- Persze. De perpillanat azt sem tudom mikor lesz a ballagás. – válaszoltam kissé bambán.

- Jövő hét pénteken. – jött a válasz Jassica-tól.

- Úgy gondoltam csinálok egy ballagási bulit. – jött meg Alice Jazz-el karöltve.

- Megint? – néztünk rá Bellával és Edward-dal egyszerre.

- Nyugi már, jó lesz. – szabadkozott.

- Múltkor is ezt mondtad. – nevetett fel zavartan Bella.

- De most nem annyira zavaró az a tényező. – utalt Alice a vérre.

- Már nem nagyon zavaró. – helyeselt Jazz.

- Egy buli? Nálatok? – hüledezett Jassica. – Még sose jártam nálatok.

- Senki se járt még náluk. – nevetett Eric.

- A kutya se hinné el, hogy itt vagyok igaz? – nevetett fel egy számomra ismeretlen hang.

Jasper viszont annál is inkább tudta ki az. Lassan hátrafordult. A nő már ott volt közvetlen mögötte. Csak ekkor esett le nekem ki az.

- Maria… - előzött meg Jazz.

- Szia Jasper! – suttogta Maria.

- Inkább égnél a pokolban te ringyó, minthogy itt lennél. – szűrte a fogai közt Jasper.

Jazz káromkodik? Akkor itt valami nagyon nagy gáz lehet, sőt biztos is.

- Ugyan… Már nem szeretsz? Tudod, én nagyon szeretlek. – bájolgott Maria.

- Szeretni? Nem. – rázta a fejét. - Gyűlöllek minden értelemben, ahogyan csak lehet. Te pedig sose szerettél. Csak játszottál velem.

- Ebben nagyon tévedsz! Szerettelek. Csak nem úgy, mint te engem.

- Ha hazudsz az neked jó érzés? Magadat áltatod ezzel. Most pedig takarodj innen.

Az első kiképzési órán farkas alakban jelentek meg a… farkasok. Kinn a réten látomásom volt. Rengeteg vámpír, több mint amennyire számítottunk. Kat és Victoria vezette őket.

- Rengetegen lesznek. – csúszott ki a számon.

- Hányan? – kérdezte fakult hangon Jazz.

- Legalább negyvenen. Plusz, minusz öt-tíz.

- Mennyi? – akadt ki.

- Ez nem a 6-os lottó reklám, hékás! – tereltem egy picit. – Nem leszünk elegen. – tértem vissza a tárgyra. – De tudok hozni segítséget.

Beszerveztem pár valakit a harcba. Stefan-t és Damon-t, a Halliwell nővéreket és Leo-t, Bonnie-t, Buffy-t a vadászt, Angyalt, Angie-t, Lilly-t és Abby-t. Igaz így kb. csak 29-en voltunk, de hátha. Odavittem mindenkit a tisztásra.

- Te aztán érted a dolgod! – kiáltott rám nevetve Emmett mikor meglátta mennyi „embert” toboroztam.

Bemutattam mindenkit mindenkinek, indulhatott a „móka”.

- Vannak pár szabályszerűségek. – kezdte Jazz. – Csak akkor kell betartanod ha nem akarsz meghalni. De először nem mondom el, próbálkozzatok! Egyszerre csak két személy harcol! Ki kezd?

- Én! – tört előre Damon.

- És én! – csörtetett mellé Emmett.

- Oké. Emmett figyelj arra, hogy taktikázz! Ne csak az erődre hagyatkozz, mert ők is ezt teszik!

- Engem nem látsz el jó tanáccsal? – mosolyodott el Damon.

- Nem tudom, hogyan harcolsz, de talán ha majd látom igen.

Egymásnak estek. Emmett se perc alatt a földre került. Elröhögtem magam. Mindenki engem nézett, nem értették mi van és csak Alice nevetett velem együtt.

- Neked aztán beszélhetek… - méltatlankodott Jazz.

Angyal jött Rosalie-val.

- Nem fogok megütni egy lányt. – tiltakozott Angyal.

- Ezt nem nekem kéne mondanom? – pofátlankodott Rose.

- Nyugodtan. – válaszoltam mindkettőnek egyszerre.

Rose pillanatok alatt leterítette Angyalt.

- Ez aztán erős. – sopánkodott.

- Ki is a lány? – kérkedett Rosalie.

Phoebe állt ki Stefan ellen. Az egyszerű, de nagyszerű praktikát választotta, a levegőben átfordulásos, sarokkal fejberudósat. Az a gáz, hogy nem úgy sikerült, mint hitte volna. Phoebe dermedten a földre zuhant, majd felüvöltött.

- A francba! Mért nem tudtátok mondani, hogy ez ilyen rohadt kemény?

Stefan sajnálkozó tekintettel bámult rá.

- Sajnálom! Elnézést! Nem szándékosan tettem. – vonakodott Stefan.

Bevillant egy látomás. Elborzadtam tőle.

- Basszus… - szóltam el magam, de lehet nem kellett volna.

- Mit láttál? – érdeklődött Jazz.

Nem jött ki hang a torkomon. Úgy éreztem majd megfulladok, de el kellett neki mondanom hisz őt is érinti.

- M… M… M… - nem tudtam befejezni, de végül erőt vettem magamon. - Maria… Katherine-ékhez csatlakozott. Ő is benne lesz a harcban. – el-elhalt a hangom, miközben közöltem a vészjósló borzadályt.

- Tessék? – értetlenkedett Jazz. – Az nem lehet! Azt hittem már feladta.

- Ismerhetnéd, hogy ő nem olyan. Különben meg mi an Nettie-vel és Lucy-val?

- Elegük lett Maria parancsolgatásából, túl soknak tartották, amit ő csinált. Maria a helyükre rakott engem.

Ekkor megéreztem két idegen szagát. Kiléptek az erdőből. Jazz őket is felismerte.

- Nettie! Lucy! Mit kerestek itt? – kiáltott rájuk.

- Úgy szimplán hallottuk, hogy segítség kéne megölni Maria-t. – mondta Nettie.

- Miből gondoltátok, hogy hiszünk nektek? – kételkedett Jazz.

- Ha nem tértünk volna jó útra, akkor nem hagytuk volna ott Őt. – válaszolt Lucy.

- Igazat mondanak. Nézd a szemüket! A gondolataik is az igazukról árulkodnak. – súgtam oda Jasper-nek. – Maradhattok! – szóltam nekik.

Hirtelen Penny Halliwell állt előttem.

- Kéne segítség? – lépett hozzám.

Láthatta rajtam, hogy nem tudom, mi van.

- Az égiek leküldtek hátha segítség kellene. Úgy látom nem szóval…

- Dehogyisnem. – tartottam fel.

Eldaráltam neki mindent, amit tudni kellett. Teltek a napok. Egyre közeledett a harc napja, jobban fejlődött a mi seregünk, mint hittem volna. Ez is csak Jazz érdeme. Phoebe lába is gyorsan meggyógyult. A farkasok kezdték megszokni a közös munkát. Már csak Bella alibijét kellett biztosítani. Elmentem Charlie-hoz és letisztáztam vele, hogy Bella egy ott alvós, csajos hétvégén vesz részt. Zokszó nélkül belement. Kifelé menet Bellába botlottam. Charlie épp elment hazulról.

- Hogy tudtad ilyen gyorsan megszervezni nekem? – kíváncsiskodott Bella.

- Edward-dal ellentétben engem szeret. – kuncogtam.

- Bár őt is annyira szeretné.

- Egyszer csak meg fogja. Amúgy neked minden tiszta a tervből?

- Aha. Figyi… Nagyon köszi amit értem teszel.

- Természetes. Különben nem tettem semmit.

- Az a rengeteg barátod csak azért jött, hogy megmentsen engem.

- Ebben tévedsz. Mindannyiuknak megvan a saját okuk. A farkasoknak a vámpírgyilkolási lehetőség, Halliwell-éknek, Leo-nak, Angie-nek, Lilly-nek, Abby-nek és Bonnie-nak a föld jobbá tétele, Stefan és Damon Katherine-en akarnak bosszút állni, Buffy szintén a vámpírgyilkolás miatt csinálja, Angyal a múltja miatt, Nettie és Lucy Maria miatt. Tehát ha úgy vesszük, mindenki jól jár.

Bella összeszedte a cuccait és indultunk hozzánk. Kiszálltunk a kocsiból, bementünk a házba.

- Mi elmegyünk vadászni. A csatához kell egy kis erő. Szóval az egész ház csak a tiétek. – mosolyogtam Bellára.

Eközben Edward kijött.

- Jó kislány legyél! – nevettem el magam.

Eltűntem a rengetegben. Kajáltam egy kicsit, majd reggel hazatértem.

Boldog Mikulást!:D

2010-12-06T14:14:00.003+01:00

Sziasztok!

Boldog Mikulást kívánok mindenkinek!:D Remélem meglátogatott benneteket a Mikulás és rakott a csukátokba sok csokit!xD:P

Mi az osztályban ma adtunk át egymásnak csomagokat. Hál' Istennek engem az egyik barátnőm húzott és tök sok mindent kaptam tőle.:D:D

Még egyszer Boldog Mikulást!

Puszszii

Bonnie